#messzevagy

noha kilométerek választanak el benneteket egymástól, olyan emlékeket és érzéseket vált ki belőled, amilyet más soha.

meg akarlak ölelni. nyilván ez nehéz lesz, ha a szívem 240 kilométerrel arrébb van. autóval két óra, de hogy a francba jutok én el valaha is hozzád? talán fel kéne adnom, s el kéne engedjelek, de egyszerűen nem megy. végtelenül szomorú lennék, már el sem tudnám nélküled képzelni a napjaimat. az életemet. tudom, semmi sem tart örökké, de nagyon szeretném, ha a mi történetünk még halálunk után sem fejeződne be. annyira ragaszkodom hozzád, mint részeg ember a lépcsősorhoz. az a legszebb az egészben, hogy nem emlékszem, mikor szerettem beléd. minden olyan hevesen történt, az érkezésedtől kezdődve. mára már az összes fura és megszokott szokásodat ismerem. ha rólad kérdeznének, én megállás nélkül tudnék beszélni. kezdeném a tökéletességeddel, ami mégis tökélytelen, de pont ez tetszett meg benned. már az elejétől tudtam, hogy nem a külsőd lesz az, ami miatt én beléd fogok szeretni. az átkozott belsőd az oka. szeretem, hogy önbizalomhiányos vagy, de mikor arra kérlek, hogy higgy nekem, te gondolkodás nélkül megteszed. szeretem, hogy hatalmas szíved van. persze ezzel alaposan meg is tudsz bántani. de mindig bocsánatot kérsz. szeretem, hogy veled bármiről lehet beszélgetni, bármikor panaszkodhatok, mert te bármikor megértesz. mindezt telefonon keresztül, természetesen. szeretem a kitartásodat, hiszen akkor is szeretsz, mikor a legkevésbé sem érdemelném meg, és szeretem, hogy becsületesen kitartasz mellettem. ezzel elérted, hogy maximálisan megbízzak benned. már alig várom az első találkozásunkat, mert már nagyon meg akarlak érinteni, minden lehetséges módon. végre véget vethetnék a folyamatos ,,telefonon keresztül simogatom a képeidet" szokásomnak, és még sorolhatnám. egyszerűen csak kellesz. jó sokáig kellesz. rettentően szeretlek. pontosan ez miatt nem adlak fel. 240 kilométer ide, vagy oda.

Éjjeli gondolatok