Császártöltés -› Hajósi pincék -› Ólom-hegy: 31.5 km

5 körül keltünk. Kellemes hűvös reggel volt. Hétfő, és mi nem a gépünk elé ülünk, hanem indulunk egy újabb hosszú napra, és ez annyira jó érzés volt! Míg K a sátrat pakolta, elugrottam boltba egy kis munícióért.

Örülök, hogy a faluban sátraztunk, és nem erőltettem, hogy a horgásztavakig kijöjjünk. Egyrészt fájdalmas plusz kilométerek lettek volna, másrészt nem volt túl gondozott a környéke, jó nagy gaz volt mindenfelé.

A reggeli harmat pillanatok alatt átáztatta a cipőmet. Tisztára a Sárrétre emlékeztetett, csak éppen nem esett. Kicsit azért az élvezeti értékéből veszített így a táj, pedig a nagyon szép, virágos Hajósi kaszálókon át vezetett hosszan az út. Én csak azt vártam, hogy érjünk már ki innen, és vehessem át a zoknimat.

A Hajósi pincefaluban aztán megszáradhattam végre. Jó ötlet volt 3 pár zoknit hozni. Reggeliztünk is itt, csináltunk pár képet, vizeket feltöltöttük.

A Duna-völgyi-főcsatorna mentén haladtunk jó sokáig ezután a nyílegyenes úton. Érsekhalma Hild nevezetű részéhez értünk, ami ilyen ipari telep nagyrészt. Onnan még róttuk az aszfaltot pár kilométeren át, mire a falut elértük.

Mily szerencse, hogy itt is van egy király árnyas park, ahol pihenhetünk! Még sátrat is tudtunk szárítani, hogy aztán K megszabaduljon plusz 2 kiló súlytól, ami helyett ugyanennyi, ha nem több ivóvizet tölthetett.

Bizony innen már nem lesz vizünk, és még bőven a táv fele hátravan. Olyannyira nem, hogy sajnos ki kell majd térnünk Rém felé is még egy víztöltésre. Nyilván a kutyák miatt még több vizet kellett cipelni, annak ellenére is, hogy ők maguk is cipekedtek - persze módjával. Luna nem iszik olyan sokat, de Zamir... mint egy teve.

Elég semmilyen út volt, homok, meglepő módon több emelkedővel tarkítva. Egy helyen találtunk egy 200 milliós fedett pihenőt. Szerintem 3 különböző helyre is juthatott volna 1-1 asztal és pad, nem mind oda.

A lábam persze kikészült, a talpamon lettek vízhólyagok. Belegondoltam, hogy még milyen kurva messze van Szekszárd... K-nak jutott eszébe, hogy vegyek be ibuprofent, így a hátralévő napokat ezzel meg paracetamollal csináltam végig.

Nézegettük folyamatosan a térképet, hogy ahol elkanyarodik a kék, vannak valami épületek, hátha az egyiknél valaki tud vizet adni, és nem kell emiatt Rém felé 3 km extra kitérőt tenni.

Hatalmas mázli, rém szerencse, hogy pont ott voltak az erdészek, és tudtak adni 2 liter hideg vizet, ráadásul ki sem fizethettük. Csak a méltóságunk miatt nem borultunk a pasi nyakába :) Mondta is, hogy megérti, hogy nem akartunk kitérni, és ő maga is az Ólom-hegyet ajánlotta sátrazásra, ami nekünk is a tervünk volt. (Egyébként a térképen jelzett épületeknél nem lett volna víz.)

Nem is nagyon volt máshol lehetőség errefelé amúgy megaludni, hacsak nem mész be a fák közé a gazba.

A "hegy" az Illancs legmagasabb pontja a maga 174 m-es magasságával. Egy geodéziai torony van fent, és mint minden ilyen torony, ez is csak saját felelősségre mászható meg, hiszen ezek nem kilátónak készültek, éppen ezért veszélyesek is. Na, egyikünk se akart felmenni.