#gy.

fásultság van bennem. tegnap fél kettő körül feküdtem le, egyszerűen nem jött a fizikai fáradtság, az álom. negyed héttől szólt az ébresztőm, nem tudtam azonnal felkelni, de negyvenöt perc késéssel beértem, az is azért volt ennyi, mert nem kapkodtam a reggeli rutinommal

a melós dolgokkal elvoltam. megismerkedtem egy új lakómmal. ismét nő, ismét van az életében bántalmazás, de egyrészt távolságtartással nyugtáztam, másrészt éreztem, hogy nincs bennem annyi, hogy megrendüljek vagy dühös legyek a világra

délben felmentem a konyhába. D. pakolta a mappáit az irattárba. ma volt az utolsó munkanapja. kitalálta, hogy bontsunk fel egy kölyökpezsgőt, ami kimaradt a tegnapi előszilveszteri buliból. a szakmai vezető időről-időre bejött, de nem igazán szólt hozzánk, meg érezhető volt, hogy elege van mindenből, szenved megint, úgyhogy mi sem tartottuk szóval. D-n kívül még E. volt ott, aki rengeteg bántást kap a vezetőktől és szerintem ő megy el következőleg, van is másodállása. koccintottunk a pezsgővel, mondtam, hogy először az ünnepelt kapjon. jó volt együtt lenni, beszélgetni, elégedetlenkedni, mert nem volt lehúzó, sokkal inkább támogató, hogy nem vagyunk egyedül a meglátásainkkal. és volt benne valami bensőséges is, hogy úgy beszéltünk arról, hogy menni kell innen, hogy nem mondtuk ki. és tényleg nem cukkoltuk egymást, nem lázítottunk, hanem egymás mellett voltunk

még ebéd előtt tizenegy óra magasságában írt Gy., hogy nem tettem egyértelművé, mikor beszélünk. én ugye megkérdeztem, hogy a dél jó-e neki. valóban nem határoztam meg, hogy délben beszéljünk. megírtam neki, hogy ráérek, mert a lakóm szólt, hogy beteg. kértem, hogy ő hívjon fel, ő tudja, hogy innentől mikor ér rá és érdekelt, hogy végül telefon- vagy videóhívás lesz-e. felhívott, telefonon. kiderült, hogy autóba ült, indul haza. azt éreztem, hogy többet érdemlek, mint egy más tevékenység közbeni beszélgetés. azzal kezdte, hogy akkor várja, mit akarok mondani. mintha felelnék vagy magyarázkodnék. nem is tudom, mit mondtam. amira emlékszem, hogy többször hivatkozott arra, hogy mások mit mondtak, mikor rólunk beszélt, hogy sülve-főve együtt kellene lennünk, mi meg nem találkozunk, hogy minden barátnője azt mondta, hogy nagyon örült volna, ha kimennek érte a Keletibe. megálltam, hogy a fejéhez vágjam, hogy egyébként az ő fejében van a Keleti, rohadtul nem oda érkezett a vonat. számonkérő volt a bécsi kapcsolattartásunkkal kapcsolatban is. a fejemre olvasta, hogy nem ajánlottam olyan időpontot, amikor ráérek, hogy mindig mindent neki kell kérdeznie. és hogy oké, hogy mondtam a Normafát, de azt hogy képzelem, mert ha olyan lesz, mint az adventi vásár, akkor ő azt nem akarja. lényegében eldöntötte, hogy olyan lesz. elmondtam neki, hogy múlt hétfőn nem értettem a viselkedését, hogy meglepett azzal, hogy bepróbálkozott a szexszel, hogy nem értettem a mondatát, hogy "akkor ennyi volt a szex?!" és hogy vegyem le a nadrágomat. ő meg arról beszélt, hogy neki fura, hogy őt soha nem vetkőztettem. ha már így téma volt, rákérdeztem, hogy a barátnőkkel beszélt-e az intimitásunkról. azt mondta, hogy igen. megkérdeztem, hogy R-val is beszélt-e róla. igen. igazából tudtam előre, érdekelt, hogy elmondja-e. megkérdeztem, hogy elmondta-e a ...-t is. tudtam a választ és fél percig gondolkodtam is, akarom-e hallani, de végül úgy döntöttem, megkérdezem. elmondott mindent, mert úgy gondolta, hogy ez is hozzátartozik ahhoz, hogy van köztünk a szexualitás. megkérdeztem, R-nak is elmondta-e. igen. mikor jeleztem, hogy kértem, hogy ne mondja el senkinek, nem értette, hogy mi a problémám. azt éreztem, teljesen megalázott, hogy nem korrekt, hogy beszél erről mindenkivel, hogy még csak fel sem merült benne, hogy megkérdezi, elmondhatja-e bárkinek, mert ez nehéz neki, tanácsot akar kérni. megkérdeztem, hogy mit mondtak. azt, hogy ettől függetlenül igenis le kellett volna feküdnünk egymással. beszélt arról is, hogy igenis fontos neki a szex, hogy túl lassan haladunk, neki erre szüksége van, de nem tudja, hogy fél év, egy év vagy kettő, de úgy gondolja, az utóbbi. aztán elmondta, hogy egyet kell értenie a barátnőivel, hogy én nem vagyok képes egy kapcsolatra. utáltam, hogy rám akarja tolni a felelősséget. meg jött megint azzal, hogy miért a beszélgetés x-dik percében derül ki, hogy a hétfői próbálkozását hogy éltem meg. elmondtam, hogy mert nekem ezeket fel kell dolgoznom, de éreztem, nem érti. úgy váltunk el, hogy nem szeretne most egy ideig beszélni, mert le kell ülepednie az elhangzottaknak. mikor mondtam, hogy oké, akkor majd jelzünk egymásnak, mondta, hogy nem érti. elmondtam, mint egy dedósnak, hogy mire gondolok. a dedós szót egyébként ő használta, hogy dedós dolog lett volna beszélnie arról, hogy igenis mennyire vágyik a szexre. most már bánom, hogy nem mondtam ki, hogy vége. eddig is azt gondoltam, hogy vége, a beszélgetés alatt mégis belementem, hogy kész vagyok kiszállni az utcázásból, hogy tudjunk több időt együtt tölteni. pedig nem akarom otthagyni az utcázást, mert ő nem ad fel semmit. nem tudok túllépni azon, hogy a legnagyobb titkomat is elmondta, hogy nem tartotta tiszteletben a kérésemet és semmi belátása sincs arra, hogy nem volt hozzá joga

utálom, hogy kiszolgáltatottá váltam, hogy R. is tud róla. és nem is tudom, mit mondjak, ha G. rákérdez. mármint azt mondom, vége. de ha az okot kérdezi. el tudnám mondani, hogy mennyire nem tartott tiszteletben, hogy beszélt a ...-ról a kérésem ellenére és hogy ezt nem is tartja gondnak vagy hibának. és azt is, hogy folyamatosan nyomult és nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy szexelni akar. most azt érzem, továbbra is a hat órás edzésre fogok járni. nem fogok bujkálni előle. azt nem tudom még, mennyire fog zavarni a jelenléte. de ha arra gondolok, a legutolsó edzésen mennyire rossz volt hallani a hangját és a belekotyogását vagy hogy kedden mennyire annak szurkoltam, hogy ne jöjjön és mennyire jó volt nélküle edzeni, vannak félelmeim. és talán amiatt is, hogy R. száján nincs lakat, simán lehet, hogy úgy megyek le edzésre, hogy beszél rólunk, a ...-ról. és nyilván Gy. pártját fogja, én meg nem akarok megalázott lenni

délután ismét nemzetközi futóversenyeket néztem. éreztem, hogy nagyon kattogok azon, hogy hamarabb akarok félmaratont futni és ki akarom futni magamból a mindent. Bergamoban lesz egy verseny február elején, Bolognában egy másik március elején. nem neveztem egyikre sem, de sok időt töltöttem el tájékozódással, repülőjáratok optimalizálásával, szálláskereséssel. közben meg tudom, hogy nem futhatok el a problémáim elől. és van bennem félelem, hogy ha egy átlagos utazás telerak szorongással, akkor mi lesz, ha ezt megfejelem azzal az izgalommal, hogy képes vagyok-e a távra, értem-e ami történik, hogy hat rám a tömeg. holnap folytatom a tervezgetést, gondolkodást

munka után utcázni mentem. hamarabb odaértem, ezért bementem boltba. leértékelték a karácsonyi kekszeket, vettem három dobozzal és két csomag chipset is, meg egy sós snacket. végig azon járt az agyam, hogy kell a kalória, hogy hátha majd azt fogom enni, de volt bennem félelem, hogy majd megint falni fogok. jeleztem a kollégának, hogy ha úgy adja ki az útvonal meg az idő, akkor szívesen elmennék Rfalvára. a pepcoban vettem m-es fehérneműket. egy másik boltban találtam háromezerért farmernadrágot. az aldiban vettem lepedőt, zoknit. huszonezer forintot költöttem el, nem volt minden kiadásom indokolt. nem szeretem, hogy a vásárlás kielégítő, félek, hogy olyan leszek, mint anya. de akartam valami élvezeti értéket. és azt, hogy az új dolgok, főleg a fehérnemű meghozzák a kapcsolódásomat a testemhez, a nőiességemhez. ahogy Gy. beszélt rólam, a ...-ról most utólag tudom, hogy sérültnek, életképtelennek láttatott. értem, hogy kell még idő a feldolgozáshoz, de nem kaptam meg azt a bizalmat, amivel elhiszi és elfogadja, hogy lesz köztünk szexualitás. lejártuk a kört is. élveztem, mikor szállingózott a hó, de csontig fagytam az erős széllökésekben. meg azt hiszem, jó is volt lejárni minden helyszínt, nem hiányzott volna az az aggódás, hogy nem voltunk valahol és valakinek baja esik, még úgy sem, hogy egyébként sehol senkit nem találtunk. jó volt társaságban lenni és örültem, hogy hazahozott, nem kellett még baktatnom a szélben

reggel 78,5 kilót mértem. éjfélkor talán a túlsúlyos műsor miatt enni akartam. viszont észnél voltam. két almát ettem egy csomag felvágottal. gondoltam rá, hogy eszem még szaloncukrot, de megálltam. nem akartam fogat mosni, leszartam, hogy az éjszaka alatt visszarendeződik a fogam, azzal győzködtem magam, hogy annyira sokat nem tud elmozogni, hogy ne tudjam reggel betenni a sínt. aztán hogy nem gond, ha nem mosok fogat és úgy teszem be a sínt. nem is az evés miatt voltam magamra mérges, hanem hogy fogat kell mosnom. ebédre a maradékát ettem meg annak, amit anya hozott. ettem hozzá piskótatallért, amit a közösben találtam. nem esett jól, de édesre vágytam, hogy vigaszt találjak a szakításra és arra a megalázottságra, amit Gy. hozott, amiért elmondott mindent a barátnőinek és amiért nem érti, ezzel mi a gondom. a piskótatallérban volt már némi falásszerű dolog, de simán megkínáltam a többieket és nem is ettem meg az egész csomaggal. kíváncsi vagyok, mi lesz a ma hazahozott rengeteg kalóriával. tudom, hogy ha megeszem este egy csomag chipset, azzal nagyjából annyi kalóriát viszek be, mint egyébként egy nap alatt. egyelőre megrémít, hogy a súlyom elindulhat felfelé. azt tudom, hogy nem leszek kilencven kiló, de ijesztő arra gondolni, hogy akár nyolcvan felett lehetnék. nem látom még a testemet, de ma úgy járkáltam pulóver nélkül az m-es felsőmben, hogy nem érdekelt, ki látja vagy mennyi van még rajtam, mert már sejtem, hogy mennyi nincs

kimerült vagyok és üres

reggel hat előtt magamtól felébredtem, pontosabban nem tudom, hogy magamtól vagy az első ébresztőmre, de az biztos, hogy nem mély álomból keltem. semmi kedvem nem volt felkelni, jól elhúztam a reggeli rutinomat

fél nyolc körül értem be, ami végülis nem rossz úgy, hogy hétre ígértem magam és már az csoda, hogy egyáltalán bementem. rettegve olvastam a naplót, hogy Z-t fogadta-e a kórház. hálás vagyok a kollégának, aki menedzselte a helyzetet, én biztosan nem tudtam volna. jött hozzám egy lakó, fásultan hallgattam a vetítését. aztán egy másiknak intéztem a fájdalomcsillapítóhoz való hozzájutását. daganatos beteg, nagyon rossz állapotban. ki is fakadt belőlem, hogy képtelen vagyok ennyi rossz állapotú ügyféllel dolgozni. jött J., aki szerintem ittaska volt. két órán keresztül mondta és mondta. igyekeztem figyelni és szerintem tudtam is, de éreztem, hogy a szobatársi nézeteltérésével kapcsolatban olyan tanácsokat adok, amit magamnak adnék Gy-val kapcsolatban: kommunikáció, türelem, elfogadás. délután már nem jött senki, akinek kellett volna, nem volt bent

időről-időre meghasadt a szívem és fájt a lelkem. nem tudom, mi van Gy-val, nem tudom, vége van-e. azt tudom, hogy nem fogadta, fogadja jól, hogy tegnap visszautasítottam. sokat pörgettem magamban a történteket. igen, felmentem hozzá, igen, belekezdtünk az előjátékba, de nem történt több, mint eddig. és megírtam neki, hogy nem is lesz több és a szememre is vetette, hogy kijelentek, határokat húzok. megkérdeztem tőle, mi esik jól neki, mit szeret, mert tényleg nem tudom, hogy kell kézzel kielégíteni valakit, nem értek hozzá, nem vagyok tapasztalt, csak az visszhangzik bennem, ahogy mondják, hogy béna vagyok. akkor mondta, hogy az lenne jó, ami minden férfinek és hogy van rajtam egy felesleges ruhadarab. lefagytam, igen. nem értettem, őszintén nem értettem, hogy miért van az, hogy kérek valamit, nem tartja tiszteletben, hogy miért gondolja azt, hogy mégis együtt leszünk. egy adott ponton meg is kérdezte, hogy "akkor ennyi volt a szex?". még jobban lefagytam, hogy akkor ő tényleg ezt akarja, tényleg nem érti. és mikor utána megkérdeztem, hogy szerinte ha lefeküdnénk, akkor jobban működne-e a kapcsolatunk, azt mondta, igen. kommunikálni sem tudunk, nem értjük egymást, nem értem, miért akar ennyire szeretkezni. és ma egyre több ilyen "sérelem" jött bennem. hogy korábban kértem, hogy úgy történjen meg, hogy lefürödhetek előtte. akkor azt mondta, fura, de oké. ehhez képest tegnap nem érdekelte, hogy ez nekem kérésem volt. érteni vélem, hogy elkapja a hév, hogy nagyon akarja, de nem tudok olyan kapcsolatban lenni, ahol lesöprik minden kérésemet. szóval ma sokat gondolkodtam. azon, hogy Gy. érdekel-e, vele akarom-e rendezni a kapcsolatot vagy az idea, hogy kapcsolatban vagyok és a napokban bekattant érzés a lányom (Luca) iránt. éreztem, hogy mindezt elvesztem éppen, azt is, hogy ragaszkodom hozzá. de mikor megírtam neki, hogy szombaton olyan filmet néztem, amitől reméltem, hogy jobban megérti, mi van bennem, nem értette, miért írok a moziról. próbáltam irodalmat keresni az erőszakról és a későbbi szexuális életről. egyszerűen nem találtam. olyat találtam, ami arról értekezik, milyen személyiségfejlődési differenciákat okoz. egyébként meg nem tudom, akarok-e ennyire erőlködni ezen. főleg, miután tegnap elhagyta a száját, hogy "oké, megerőszakoltak, de ezen túl kell lépni"

nagyon elmondtam volna valakinek, mi van bennem. de ugyan kinek? ráadásul holnap szenteste, gondolom, mindenki készülődik. M-nak elmondtam volna, de ott van a három gyerek, feltételeztem, hogy nem akar szomorúságról és nehézségekről beszélni. közben meg ő az egyetlen, akinek nem csak azt tudtam volna mondani, hogy szerintem vége és mindez azért, mert nem feküdtem le vele. igen, ez így van, de ő az, aki érti, mi van emögött és hogy ezzel mennyire bánt engem Gy., mennyire nem ért meg

egyébként csetelünk. óvatoskodva, billegve az igen és a nem között. nem tudom, ez már a gyász fázisa-e. semmit nem tudok. üres vagyok. néha nagyon fáj, néha csak tompán. néha reménykedek, hogy ez még menthető, hogy lesz valami fordulat, néha próbálok büszke lenni arra, hogy nem engedtem a kérésnek. az az erős bennem, hogy haragudnék magamra, ha megtettem volna, hogy nem tudtam volna élvezni és bár nem erőszak lett volna, mégis akként éltem volna meg, mert én még nem álltam volna készen. nem állok készen. és ha ez így marad életem végéig, akkor ez van. közben azt is gondolom, hogy ha Gy. türelmes lenne, ha egy tempóban mennénk, akkor megérkeznék. de így nem tudok megérkezni, mert nem érzem, hogy szeretne megérteni, nem érzem, hogy elmondhatnám neki, hogy attól fagytam le nulladik körben, hogy vastagnak tartom a nemiszervét és félek, hogy nem fér belém és fájni fog és Sz-n is ez volt. igen, azt érzem, hogy lesöpörte volna, nem értette volna és ez a meg nem értés még inkább kiszolgáltatottá tett volna és még jobban fájt volna

nagyon hullámzok. azt gondolom, ez természetes, nem patológiás. de nehéz, hogy se edzés, se terápia, se konzultáció. meg azt is írta, hogy ő nem tud segíteni, nem terapeuta. nem értem megint. elmondtam neki, hogy járok terápiába. megírtam neki, hogy nem kell segítenie, ami olyan, azt terápiába viszem, nincs vele dolga, amiben segíteni tud az az idő és a bizalom abban, hogy dolgozom magamon és megtörténik majd az együttlét is. azt hiszem, ez a három férfi (edző, pszichológus, B.) most nagyon kellene abból a szempontból is, hogy megerősítsen abban, jól döntöttem, ér nemet mondani és a határaimat tartani egy kapcsolatban. talán vágyom a visszaigazolásra is, hogy ők értik vagy akár arra (mondjuk G-től nem, ő nem tud annyit), hogy elismerjék, hogy már az hatalmas lépés, hogy vonzalmat érzek. mondjuk tegnap nem éreztem. akkora volt a káosz, az erőlködés a beszélgetésünkben, az érzés, hogy nem értjük meg egymást, hogy nem indult be bennem a kémia. vannak ögy gondolataim. félek kicsit a bécsi úttól, de tudom, hogy nem csinálok semmit

végül bepakoltam ma. meg vettem helyi jegyet. de fogalmam sincs, hogy jutok el a vasúttól a lakásig. azt tudom, hogy fel kell szállnom a vonatra. és hogy semmi mást nem kell csinálnom, mint ülni a lakásban és olvasni, elmenni futni. ezzel már nyertem. ha még kóválygok a városban is, az már extra haszon

reggel 80 kilót mértem kereken. tegnap talán három szaloncukrot ettem. ma lenyomtam a torkomon némi zabkását és két almát, meg egy tejszeletet. pakoltam zabkását a táskámba, mert zárva lesznek a boltok Bécsben. meg tortillalapot és tonhalkonzervet. nem vagyok éhes. sőt, megnéztem, mi a bmi alapján a célsúlyom, 68 kiló. hát köszi! próbálom racionalizálni, hogy rajtam van izom, ezért nem kell annyira lemennem, meg már fogytam húsz kilót, de mérges vagyok, hogy a normál tartomány teteje 79,2, amire rég vágytam, erre ott van még tizenegy kiló. ennem kell. de például Bécsben ez azért is problémás, mert ahhoz fogat is kell mosnom

fürdés előtt azt éreztem, egész testemben sóvárgok. utána elbizonytalanodtam, hogy talán csak egész testemben szorongok. fáj, tényleg fáj. de alapvetően nincs bennem nagy ivásvágy. most azt érzem, hogy a nemevéssel kompenzálok. próbálok abba kapaszkodni, hogy jobban vagyok, mint vártam vagy mint lettem volna másfél éve

megint nem aludtam eleget. fél öt után valamikor ébredtem, negyed hatkor már kávéztam. nem tudom, miért ébredek fel ilyen korán. megnéztem a telefonomon az órát, de akkor még nem futottak be az üzenetek, szóval csak megállapítottam, mennyi az idő és ennyi

kávézás közben olvastam Gy. üzenetét. tegnap puszit akart adni a teremben, engem váratlanul ért, a transznemű lakómra utaltam, de mint kiderült, nem értette, hogy a coming outra gondolok. örülök, hogy megírta, de zavar, hogy ennyire félrement. meg az is, hogy tegnap este utaltam rá, hogy ő a párom, nem reagált, rákérdeztem, jelezte, hogy fáradt ehhez és egyébként sem ismerem, nem szokott kérdést reakció nélkül hagyni, de nem adtam időt. tudom, hogy fáradt volt, talán nyűgös is, mert nem ment neki tegnap hibátlanul az edzés. de rossz volt megélnem azt a fajta izgulást, hogy akkor mi lesz, helyre tudom-e hozni, ami a napomat így belengte. ez valamennyire rendeződött, bár ma nem intenzív a levélváltásunk. meg úgy döntöttem, mutatok felé egy gesztust, vasárnap felmegyek hozzá. tudom, hogy szeretné, azt mondta, nincs hátsó szándéka és azt éreztem, jó, ha kifejezem felé, hogy hallom a kérését. és talán nekem is jó, ha megélek egy olyat, hogy felmegyek, beszélgetünk és ennyi, hogy nem minden a szexualitásról és a félelmekről szól. meg ha látom a környezetét. mindegy is, miért, de ez lesz

a melóban elvoltam, sok dolgot intéztem, de alapvetően hatékony voltam. mondjuk már hétkor bent voltam, úgyhogy időm is volt

most Siófokon vagyok. azt gondoltam, olyan lesz, mint Csopak, hogy majd sétálok a Balaton partján. ehelyett megérkeztem, lefürödtem és már az ágyban vagyok, pedig még hat óra sincs. sötét van odakint és hideg, semmi kedvem sétálni. tudom, hogy itt vagyok, de fejben egyáltalán nincs meg, hogy holnap futok. ami megvan belőle, hogy valószínűleg alulöltöztem a napot. elfáradtam a nemevésben, a pánikszerű dolgokban és a Gy-ről való agyalásban, nem kapcsolódom a jelenhez. illetve szorongás szintjén megvan a verseny, a vonaton nem voltam jól, erővel kellett lélegeznem és ha tudom Gy. számát, talán felhívom, hogy biztonságot adjon valami

reggel 84,7 kilót mértem. ez ugyanannyi, mint tegnap, viszont este megettem a maradék téli szalámit egy almával, hogy a versenyen legyen bennem energia. kellene most este is ennem. E. az első kolléga, aki nemtetszését fejezte ki a fogyásom kapcsán és rákérdezett, szoktam-e meleget enni, mint régen. nem akartam hazudni, ráztam a fejem, de jeleztem, hogy most nem szeretnék erről beszélni

14 kilométer. nem tudom, milyen lesz. képes vagyok rá, csak nincs hozzá kedvem. meg eddig lazán vettem a szintidőt, ahogy a vonaton olvastam a kiírást, máshogy látom, mert bruttó időt néznek féltávon, ami a rajtoltatás miatt necces lehet. és rohadtul nem így kellett volna ennem a napokban. van nálam nasi, de nem akarok enni

Yo, I haven't seen or talked to you in forever until today, Well yesterday. When you walked past the 1st floor without saying hi. Well, I was in class, so you didn't see me. But i was so sure you would poke your head through though. But you didn't. You never acted the way I think you will. That's the main reason why I was always frustrated at you. But you're an awesome friend. That, I know for sure. 

I called you short yesterday, so you called me shorter today. So I guess we're still cool. I almost called you that nickname I gave you as a comeback, but I haven't use it in forever so I didn't. It just felt weird. I don't know if you'd remember it. i wonder if t's too late to start being friend friends again. Oh wells, I wish you the best in your future.