#graboc

Innen legelőkön, füves placcokon át indultunk tovább, idő volt, amíg beértünk a fák közé. Pár kilométer után egy egykori vadászház helyéül szolgált tisztás jött, nagy fenyőfákkal.

Felette volt egy vadászház is, de az nem volt annyira érdekes. Találtunk arrébb egy forrást is, de a víz sajnos nem a csőből jött, hanem csak a földből jött fel. Ott azért a padoknál leültünk pihenni egyet.

Aztán jó sokat mentünk tovább, itt többnyire fiatal erdőben. (Elképesztő erdőirtás zajlik mindenfelé az országban, már nem tudsz úgy kirándulni menni, hogy ne botolj bele folyton egy-egy letarolt, hagyásfák nélkül leirtott területbe.) Leérve egy dombról még egy gyerektábort is találtunk, utána felmentünk kemény 280 méterre az Óriás-hegyre (az, hehe), aztán onnan szép lassan ereszkedtünk le. Közben volt több tisztás is, ami kilátásokat kínált.

Ennek a szakasznak a végén az addigi ösvények, földutak után egy mély löszút jött, az nagyon érdekes és szép volt!

Aztán egy kereszt után egy kilátóhoz tértünk ki, ott pihentünk le egy kicsit. Meg persze ki is láttunk jól.

Ezután már a Szekszárd feletti szőlőhegyek jöttek. Kevés vizünk maradt, és a tűző napon kellett még több kilométert menni egy bokatörően köves úton, az a rész kicsit embert próbáló lett. De aztán a házak közé érve, egy játszótérnél találtunk egy újabb forrást, úgyhogy végre ittunk is és palackot is töltöttünk. Az nagyon jó volt!

Aztán lesétáltunk Szekszárdra. Én úgy döntöttem, hogy most kirúgok annyit a hámból, hogy eszek egyet egy étteremben. A Szász étteremben ültünk le kint. Jó volt enni-inni egy rendeset. Aztán lementünk a belvároson át a vasútállomásra.

És ez az egész napból a legfontosabb kép nekem. Lesétáltam a Dél-Dunántúli Kéktúra mind az 541 kilométerét, beütöttem az utolsó pecsétet is. A 2019 augusztusában, az Írott-kőnél tett vállalásomat a mai napon, az ötvennegyedik bélyegzéssel teljesítettem.

Mórágyon fullra berendezték a buszmegállót, elég jól néz ki.

Innen felfelé mentem, a falu feletti pincesorhoz.

Aztán tovább emelkedtem a földúton. Egy lekanyarodást nem jeleztek ki, ott kicsit eltévedtem, aztán visszatévedtem. Aztán le a dombról.

Itt van egy szép sziklafal, valami felhagyott kőbánya. Aztán mentem tovább, elértem a vasútállomáshoz. Vonatok még járnak a vonalon, de az állomásépület már tök üres. Itt is a semmi közepén van a vasútállomás, kilométerekre a lakott településektől.

Aztán ki az aszfaltútra, majd fel a domboldalba, onnan visszanézve félutamból szép volt a kilátás.

Aztán innen is feljebb érve, szőlők és barackosok következtek, majd végre újra egy kis árnyékos erdő. Ahogy beértem a napról, rögtön vagy 5 fokkal hűvösebb lett. A Szálkai víztározóhoz értem le először, itt pihentem egyet.

Ezután értem be Szálkára. A Magyar Falu Programban kapott a helyi bolt pár milliót, ezért az még van, de a két étteremből kettő zárva van, más nincs, csak egy szarvas szobor.

A falu amúgy igen csinos, a házak zöme szépen fel van újítva. Onnan megint egy dombot kellett megmászni, de végig egy betonozott úton kellett menni, a napon nem volt annyira perfekt. Mindegy, megvolt az is. Grábócon van egy pravoszláv központ, azt érdemes megnézni. Van saját forrásvizük is. És apácák. És templom. Itt ért véget a mai napom. Szép volt.