#fuckner

BARTHALAS ZSUZSA:

AZ "ELLENZÉKI ÉRTELMETLENSÉGI" KÓRUS HAMIS ÉNEKE, A CSODAVÁRÓK MEGVEZETÉSE

Mégis kinek van nagyobb felelőssége?

Annak, aki megvezet, vagy annak, aki hagyja magát megvezetni?

Azoknak a közíróknak, szépíróknak, elemzőknek, művészeknek, a "vágykánont" létrehozó, propaganda-kommunikációra váltó ellenzéki újságíróknak, önjelölt, igehirdető közszereplőknek, akik részt vesznek a "megvezetésben", a tömeges önbecsapásban, vagy a remény rabjaiként karámba terelt választóknak, akiknek már fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a szabad választás, hogy négyévente ugyanannak a professzionálissá fejlesztett autokrata hatalomtechnikai gépezetnek az "egérfogó-csapdájába" esve ikszelgetnek az "ellenoldali megváltásra", valójában pedig a nagy SEMMIRE?

Mi lenne, ha észrevennék, hogy nem önnön sorsuk alakítói, hanem csak széplelkű, vagy vágyvezérelt statiszták egy olyan filmben, ahol a főszerepet és a mellékszerepeket is előre kiosztották, csupán az a kérdés, hogy a mellékszereplői castingon a főszereplő stábja kit enged, vagy kit nem enged arcként a plakátokra kerülni?

Korábban legalább a mellékszereplők sokszínűek voltak, úgy tűnt, hogy képesek az egymással való együttműködésre és arra, hogy ne olvadjanak össze egyetlen arcba, egyetlen fizimiskába, ne egyék meg, ne szégyenítsék meg, ne árulják el egymást és a közös ügyet ("újrateremeni" a demokráciát és jogállamot), ami felette áll egyéni ambícióiknak.

Ez volt a kompromisszum és konszenzuskötés kényszerének időszaka, ami amúgy velejárója lenne minden demokratikus berendezkedésnek.

Egy szétzilált, már csak nyomokban demokratikus elemeket is tartalmazó rendszerben pedig négyévenkénti megjelenítése annak az esélynek, hogy a mellékszereplők együtt képesek lehetnek a szerepek újraosztásának, le tudják váltani békés úton a főszerepben pöffeszkedőt, azaz "kiírni" a már jó ideje hatalmi tébolyban őrjöngőt a filmből, vagy legalábbis visszavonulásra bírni őt. Addig, amíg nem késő....

Csakhogy a forgatókönyvet a megtébolyodott despota emberei írták, a castingot is ők mozgatták/-ják a háttérből, s olyan szabályokat alkottak, amelyek minden esetben csak és kizárólag nekik osztanak lapot, szerepet, gázsit, mindent.

Nincsenek nyitott pozíciók, nincsen kiválósági verseny, nincsenek felvázolt programok megvalósítható ígéretekkel, nincsen szabad választás, mert azt nem nevezhetjük a választás szabadságának, ha a "sárkány" ellen másik "sárkánnyal" állunk ki, ha csak annyi maradt, hogy a régebbi despotát lehet egy másik ambíciózus akarnokra, álcázott zsarnokjelöltre, szereplőre cserélni.

Persze kétségtelen, hogy a vágy mindig erősebb, mint a realitás, hogy az illúziók bármit elhitetnek az álmodókkal, ha jól tálaljuk fel nekik. Végülis erről szól a politikai marketing.

A gyermekek is csillogó szemmel hisznek a mesékben, szeretnék, ha a legkisebb királyfi végül levágná a rettenetes sárkánynak mind a hét fejét.

Valahogy ilyen gyermeki vágyteljesítő fantáziavilágba ringatják a naív választókat azok az "értelmetlenségiek", akár jóhiszeműen, akár számításból, akik kitakarják előlük a valóságot, s valamiféle újabb "most, vagy soha", "ez a harc lesz a végső" mantrával lebegtetik előttük a trükkös diktatúra ketrecéből való szabadulás egyetlen lehetséges útját, azt, amit ők tartanak annak, üdvösnek, ahová ők igazolták le magukat. Egy karámot vontak maguk köré, amelynek közepén úgy védelmeznek valakit vállalhatatlansága ellenére, mintha maga Mózes szállt volna alá kőtáblákkal a kezében.

Mítosz és személyi kultusz építés zajlik egy arra érdemtelen, dicstelen karaktert piedesztálra emelve.

Csoda, hogy a tizenéve tartó csodavárás, a vágyálom miatt egy "hatalmi" tébolyodott vezette országban maguk az országlakók is elvesztik lassan a józan eszüket?

Régen csak a remény rabjainak neveztem az ellenzéki szellemi elitnek ezt a csoportját, ma már megkockáztatom, hogy tudatosan cselekedve lettek az "ellenzéki" tömeg megvezetésének prófétái.

Hogy mivel csalta őket lépre a "Megváltó" köntösét magára öltő középszerű, emberi és szakmai kiválóságot felmutatni nem tudó, ámde életének nagy részét a fődespota szolgálatába állító, morális mércével mérve korántsem erkölcsbajnok, "gazdagfi", elitistából lett népvezér ? - nem tudom.

Talán csak a mindig szokásos hamis ígéretek, a megfoghatatlan szebb jövő, az igazságosság, szabadság és a majd egyszer eljövő Kánaán belengetésével?

S ha a gondolkodók, a szellem nagyjai ennyire naívak és önámítóak, akkor mi várható az utca emberétől, azoktól akik csupán dolgos állampolgárként tengetik életüket hétköznapi, egyszerű álmokkal a jövőről?

Ki fogja lerántani a leplet az önbecsapásról és a hazugságokról?

Amikor politikai elemzők eltartott kisujjal finomkodva hibrid rezsimnek és választási autokráciának nevezték a regnáló hatalmi rendszert, furmányos diktatúrát, elfelejtették elmondani, hogy ennek a rendszernek az a sajátossága, hogy a demokratikus homlokzatot a kirakatba téve valójában MEGSZÜNTETI a választás lehetőségét, egy előre eldőlt játszmába vonja be statisztaként, marionettbábként a szereplőket (politikusok és választók), hogy az elnyomó hatalom jogfolytonossága vér nélkül, valós ellenállás nélkül megmaradhasson.

Az ország fődespotája a nagyon okos elemzők és szellemi elit szeme előtt építette ki az EU putyini bábállamát, s ebben tűzi ki négyévente azt a választást, ami legalizálja a valójában törvénytelen: az alaptörvény (korábban alkotmány) által tilalmazott kizárólagos hatalomgyakorlást.

Nos, ezt már sokadjára írom le (biztos unalmas), de úgy tűnik, hogy pont azok nem foglalkoznak vele, akik a szellem lámpásaiként tekintenek magukra és pont egy szellemtelen, szellemiség nélküli "nem demokrata" mellé álltak be aktív szószólóként és/vagy biodíszletként.

A demokrácia nem létezik ott, ahol megszűnt a jogállam. A diktatúra nyílt beismerése, ha egy országban többezer napja folyamatosan és meghosszabbított rendeleti (teljhatalmi) kormányzás van, időről időre felcímkézett (háború, pandémia stb.) veszélyhelyzetre hivatkozva. Ez a permanes "szükségállapot" úgy tűnik, hogy már senkit sem zavar, se az "értelmetlenségieket", se az ellenzéki poltitikai aktorokat.

Hát csoda, hogy a választókkal el lehet hitetni, hogy megint egy újabb szabad választás közeledik?

Naív aktivisták kampányolnak a választás tisztaságáért, miközben nem értik, hogy a választási csalás nem az ikszelésnél, nem az urnáknál történik.

Maga a rendszer az, aminek létezése a csalás, csalárdság, csalfaság, a választási illúzió kivetítése, mintha egy létező dologról lenne szó!

Amikor a hatalom uralja a társadalmi nyilvánosságot, kommunikációt, a teljes közmédiát és azon túl az összes nyilvános felületet, hogy a propagandaplakátok üzeneteivel közpénzen vihesse véghez a tömegmanipulációt, akkor az már maga az előre megvalósított választási csalás az év 365 napján.

Aki uralja az elmét, a tudatot, az uralja a lelket és a "szabad akaratot" is.

A demokrácia "intézménye" nem tesz különbséget a választói jog szempontjából ember és ember között. Nagyon helyesen - mondanám demokrataként.

Csakhogy a kommunikáció uralása, a tömegmanipuláció egy szabad eszköz a választók megvezetéséhez és olyan döntések meghozatalához, aminek következménye a demokráciák, korábbi rendszerek lebontásához vezet.

Elég csak a weimari köztársaság felbomlására gondolnunk 1933-ban, ami sosem történhetett volna meg bizonyos A. Hitlert hatalomra juttató propagandagépezet nélkül.

Aki a propagandát működteti, aki a választásokat hazug állításokkal, rágalmakkal, negatív, szennyes kampányokkal nyeri meg, azt nem lehet tisztességes verseny győztesének tekinteni.

Ha pedig nincsenek egyenlő feltételek, eszközök és a valódi versenyt biztosító, minden indulónak azonos esélyt garantáló játékszabályok, etikai korlátok, előírások, akkor felesleges szabad választásról beszélni.

A csalás, a versenytorzítás a választási rendszerbe van kódolva, olyan módon, hogy csak azok tudják megfejteni, akik behatóan foglalkoznak azzal a (matematikai-számítási) modellel, amit pont arra találtak ki, hogy a hatalom túlnyerhesse magát kisebb szavazatmennyiség esetén is.

A szellemi elit és a választásra készülő ellenzéki politikusok azonban "beletörődtek" ebbe. Azzal mégsem kampányolhatnak, hogy : "Bocsi, én most épp túlélésben vagyok, csak "mellékszerepre" aspirálok, add már nekem a szavazatodat!"

Érdekes módon nem attól hangos a közösségi média vagy az utca "felülete", hogy:

- Szüntesse meg a regnáló hatalom a veszélyhelyzetet és a teljhatalmi rendeleti kormányzást, fejezze be a kizárólagos, azaz diktatórikus hatalomgyakorlást!

- Adják vissza a közmédiát a köznek, fejezzék be a propagandacélú tömegtájékoztatást és agymosást! Legyen sajtószabadság, független, befolyásolásmentes újságírás!

- Adják vissza az egyetemi autonómiát, fejezzék be a felsőoktatási intézmények megszállását!

- Semmisítsék meg a választási rendszert és független választási szakértőkből, matematikusokból és az EU szakembereinek felülvizsgálata mellett hozzanak létre és teszteljenek le egy igazságos és demokratikus választási és mandátumszámítási modellt!

Ugye milyen érdekes?

Ezzel szemben az értelmetlenségiek inkább elhitetik az ellenzéki választókkal, hogy két jobboldali akarnok közül az egyik "jó", a másik "rossz", gonosz.

A "jó" , az ő kiszemeltjük, korábban szemrebbenés nélkül a n@ci Wass Albertet idéző, "az egy vicc, hogy politikus leszek" és egyéb naponta korábbi kijelentéseinek az ellenkezőjét harsogó "Reménység", aki majd visszaállítja azt a demokráciát, aminek megszűnését nem is oly' rég még tagadta, a jogállamiságról pedig cinikusan azt állította exnejével egyetemben, hogy ilyen fogalom, definició nem is létezik.

És persze csak ifjonti (?) tévedés lehetett 44 évesen, hogy a jelenlegi fődespotát igazi államférfinek és példaképnek nevezte ez az "újellenzéki" megváltó, aki mostanság azzal kampányol, hogy aki nem rá szavaz, az az általa korábban csodált despotára adja a voksot.

Érdekes az őt támogató szellemi elit átsiklása az ilyesmik felett.

Egyfajta tudathasadásos állapot, önáltatás és minden korábbinak az átkeretezése kell ehhez. (Én még emlékszem, hogy kisebb nyelvbotlásokért, hibákért, tévedésekért hogy kövezték meg egykoron az ellenzéki politikusokat)

Most pedig fel sem kapják a fejüket a felkent megmentőjük égbekiáltó ÉN-mondataira, "aki nem rám, az rá szavaz" fenyegető tónusára. Nem hallják ki belőle a nagyratörő Egót, nem érzik a veszélyt, nem ismerik fel a már ismert ismétlődő mintázatot. (Pedig pár évvel ezelőtt nemcsak felszisszentek, hanem sikítottak volna rémületükben!)

Meghasonlás ez a javából, a "cél szentesíti az eszközt" önfelmentő szólama.

Valahogy így épülnek le mind emberileg, mind erkölcsileg azok, akik elvesztették, sutba dobták szilárdnak hitt értékrendjüket, korábbi önmagukat és megingatlhatatlan morális tartásukat.

Egy olyan kikötőben vesztegelnek, ahol a víz mocsárrá válik, s a hajó sosem fog "kifutni" szabad vizekre.

Az enyészeté lesz akarnok kapitányostól, mindenestől.

Azoknak pedig, akik egykoron tapsoltak ehhez, már csak a szégyenérzet marad, feltéve, ha lesz bátorságuk, önreflexiójuk, felvállalni azt, hogy bizony "brutálisat" tévedtek.

Ne legyen így! Szeretnék én nagyot tévedni inkább!