#epamers

Szilasi István Senior Application Support Analyst egyik nap még itt, Budapesten indult munkába, pár hónap elteltével nemsokára azonban már egy másik földrészen készül majd az EPAM irodába. Bár egyazon csapat tagjaként, mégis egy teljesen más kultúrában, vadonatúj kihívásokkal, emberekkel, környezettel körülvéve. Az ő története, az EPAM-nál lehet bárki története.

Mindig érdekes, valaki honnan indul, hogyan, milyen úton kerül az EPAM-hoz.

Gyuláról származom, Szegeden tanultam és Budapesten indult a karrierem. Mikor a városba jöttem egy kis cégnél kezdtem dolgozni. Egészen addig, míg egy fejvadász hívása által aztán az EPAM-hoz kerültem, ahol release engineer-ként kezdtem el az itteni pályafutásomat.

Mivel győzött meg a fejvadász, aki megkeresett?

Mindig is szerettem volna multinál dolgozni, mert azokat a lehetőségeket, amik egy ilyen cégnél rendelkezésre állnak, egy kisebb cégnél, KKV környezetben nem fogod megtalálni. Engem érdekelt a „multikulti”, az utazás, bíztam benne, hogy ennél a cégnél mindez benne lesz a pakliban. Amikor felvettek, egyből belekerültem egy projektbe, amin azóta is dolgozom. Bár sokan szeretik, ha váltogathatják a projekteket, nekem ez így a legjobb.

Az a típus vagy, aki azt szereti, hogy kicsit több ideig, ugyanazon, jó hosszan, elmélyülten tud dolgozni?

Még az interjúm során mondták el, hogy a tapasztalatszerzés elég sok befektetett munkát igényel majd, így hamar átláttam, hogy türelmesnek kell lennem. Úgy álltam hozzá, hogy nagyjából három év alatt akarok eljutni oda, hogy elmondhassam, valamit már letettem az asztalra. Most vagyok itt negyedik éve és azt hiszem, ezt a célt sikerült elérnem.

Az eltelt években mennyire igazolódott be, amit az elején elképzeltél?

Teljes mértékben. Sokat tanultam itt, értem ez alatt a technológiát ugyanúgy, mint amiket a cégkultúra által sajátítottam el.

Milyen egyébként a cégkultúra a te szemeddel, hogyan látod az EPAM-ot?

Önmagában már az izgalmas, hogy rengeteg kolléga van. Nagyon sokat tanulhatsz a szakmáról azáltal is, hogy olyan tapasztalt emberekkel dolgozhatsz együtt, akik itt vannak már akár 10 éve. Az is fontos számomra, hogy van bőségesen erőforrás arra, hogy elvégezzük a munkát, nem kell annyira reaktívnak lenni. Persze a hétköznapokban előfordulnak napok, amikor hajtani, tolni kell egy adott feladatot, de hosszú távon nagyon sok mindenre van idő. A különböző meetup-ok, tréningek, egyéb tanulási lehetőségek rengeteget lehetőségetnyújtanak a fejlődésre. És van lehetőség arra is, hogy más irodákat is meglátogass.

A más iroda alatt akár érthetjük Mexikót is? Hiszen a beszélgetésünk egyik apropója éppen az, hogy hamarosan az egyik ottani EPAM irodában folytatod a karriered.

Amiben én igazán megtalálom magam, az a segítő szerep, általában ezen a vonalon haladnak a dolgaim. Így, amikor a projekt kapcsán, amiben dolgozom, jöttek a kérdések a kollégáktól, nekem természetes volt, hogy a válaszadásra, magyarázatokra mindig szánok időt. Mivel egy-egy munka nem egy irodához, országhoz köthető csupán, adódhat úgy, hogy akár egy mexikói kollégának nyújtok segítséget. Így történt itt is; egy londoni ügyfél megbízásán a mexikói EPAM-osokkal dolgoztunk együtt, ezért az időeltolódás miatt – 7 óra – egyszerűbbnek tűnt kimenni és egy időzónában némileg hatékonyabban haladva sínre tenni a dolgokat. Az EPAM-nál a tudásátadás, a knowledge transfer bevett gyakorlat, az utazásomnak tulajdonképpen pontosan ez volt a célja. Mindebben az ügyfél is jó partner volt, így tavaly novemberben két hétre Mexikóba utaztam.

Hogyan alakult aztán úgy a helyzet, hogy költözöl és kint fogsz dolgozni?

Szerencsére ez a kéthetes „sztori” nagyon jól sikerült. Azokat a célokat, amiket kitűztünk a csapattal, sikerült megvalósítani. Élveztem a kinti munkát, teljes mértékben új kihívás volt nekem. Először nyílt alkalmam arra, hogy dedikáltan az legyen a feladatom, hogy a tudásommal, tapasztalatommal mások munkáját támogassam, irányítsam. Magamra találtam ebben a szerepben és ezt jeleztem is minden vonalon. Így gyakorlatilag szinte a kint tartózkodásom alatt el is dőlt, hogy ott folytathatom. Bár azt nem állítom, hogy egyszerű döntés volt.

Mi volt a legnehezebb számodra?

Itt hagyni a családot, a barátokat, az életem.

Valami mégis eldöntötte, hogy menj vagy maradj.

Amikor novemberben kint jártam, kijelöltek mellém egy kvázi idegenvezetőt, egy lányt, aki persze EPAM-os kolléga volt. Ő kísérgetett mindenfelé, hiszen ott azért vannak veszélyes helyek, elkél a helyismeret. Sokat sétáltunk, megmutatott mindent, nagyon jól éreztük magunkat. Úgy alakult, hogy a projekt kapcsán, nyáron ismét kimentem és ismét találkoztunk. Ekkor fonódtak szorosabbra a szálak és végül ez a szerelem billentette teljesen át a mérleg nyelvét; így lelkileg is könnyebb volt a döntés, nemcsak a szakmai része stimmelt.

Mire számítasz februárban, amikor elkezded ott az EPAM-os életedet? Egy másik földrészen, egy totálisan más kultúrában, más éghajlaton.

Földházi Péter 2012 nyarán csatlakozott a budapesti EPAM-hoz, mint Manual tesztelő, és ma már vezető tesztelő automatizálás területén. Sokan ismerik a cégen belül, és nem csak azért, mert már több mint 6 éve velünk van. Igazi közösségi ember, szereti elősegíteni és támogatni a szakmai kezdményezéseket, egy jó buliban, vagy sörözésben mindig benne van. Arra kértük, mesélje el hogyan is került az EPAM-hoz, hogyan tervezi a cégnél a jövőjét.

Hogyan kerültél az EPAM-hoz?

Nem ismertem az EPAM-ot korábban, és amikor a Telekomnál voltam gyakornok, házon belül kerestem a helyem, de nem volt éppen teljes munkaidős opciójuk számomra. Csapatvezetőm ajánlotta nekem az EPAM-ot, mert volt a cégnél ismerőse, aki azt mondta, hogy jól érzi itt magát, és szakmailag folyamatosan fejlődik. Valamint a volt főnököm még felkészülni is segített. Rajta keresztül belső ajánlásként indult el a folyamat, és egy órán belül csörgött a telefonom. Első körben manual tesztelőnek vettek fel, de már azzal a feladattal, hogy automatizálni is fogok rövid időn belül.

Milyen projekten dolgoztál eddig, és mivel foglalkozol/foglalkoztál az EPAM-nál? Milyen technológiákat használsz?

Első napjaim alatt összetalálkoztam egy kollégával, - ma már ő a csapatvezetőm - aki rögtön be is „húzott” egy automatizálós projektbe, ami egy belső használatú autotest framework kialakításáról szólt. Így 3 hónap alatt valóra vált az ígéret, miszerint beletanulhatok az automatizálásba. Az első éles projektemen pedig szinte rögtön kiutazhattam az ügyfelünkhöz Németországba, ahol eleve automatizálással foglalkozhattam. Térképleképezés tesztelése volt a feladatom, ahol sikeresen feltártam végül komoly hiányosságokat, valamint az első megoldás másfél-két óra alatt futott le, de a következő már mindössze 2-3 másodperc alatt. Nagyon jó kezdés volt számomra ez az utazás, főleg mert 10 perc sétára volt a Lindt csokigyár az ügyfelünk irodájától. Az első utam végén 4 kg csokival jöttem haza, de a második alkalommal már 14 kg is belefért. Ezt követő projektemen iOS-re kellett keretrendszert fejlesztenem, amiben egy iOS fejlesztő támogatott. Ekkor dolgoztam ki két új módszernek az alapjait, az egyik a Tri-Layer Testing Framework, a másik pedig a Flow Model pattern. Ezekről több konferencián és meetupon is előadtam, angolul és magyarul is elérhetőek az előadásaim az interneten. Azóta más projekteken is sikeresen alkalmaztuk ezeket a módszereket, és büszkén állíthatom, hogy a cégen belül egyre jobban elterjedt ez a szemlélet. Mobil területen elég sokat dolgoztam, és azon kevesek egyike lettem, aki Android és iOS oldalon is megállja a helyét. Alapvetően Selenium, UIAutomation, Robotium, Cloud megoldásokkal és .NET teszteléssel is foglalkoztam már az itt töltött évek során. A Testing Competency tagja is voltam, és igyekeztem a céges tesztelői közösség munkáját, és az előléptetési folyamatot magát támogatni, világ szinten egységesíteni. Mindezek mellett pedig beszálltam a szakmai interjúztatásba, ami az újonnan felvett kollégák tudásának felmérését illeti. Aktív tagja, és adott esetben vezetője vagyok annak a szakmai csapatnak, akik eldöntik, ki kaphat előléptetést. A HUSTEF konferenciával kisebb szervezési feladataim is akadnak (Programme Committee Member, Session Chair, Talent Programme stb.), és tavaly szeptember óta én szervezem a HTB meetupját, a Teszt és Teát, szóval nem unatkozom.

Milyen területen fejlődtél a legtöbbet, mióta az EPAM-nál dolgozol?

Manual tesztelésből 1,5 év alatt lettem senior, automatizálást végző tesztelő, és 3 éve vagyok vezető tesztelő. Most külföldre készülök, lehetőleg Amerikába és inkább szakmai tanácsadó irányban szeretnék tovább fejlődni, ami azt jelentené, hogy többet dolgoznék együtt szorosan az ügyfeleinkkel, és a projektek előkészítésében vennék aktívabban részt.

Szeretsz részt venni az interjúztatásban, miért fontos ez neked?

Szociális alkat vagyok, könnyen megtalálom a közös hangot másokkal, úgy gondolom, hogy hasznos lehet a napi munkában is sokféle embert, gondolkodásmódot megismerni. Jó a jelöltekkel később találkozni, amikor már itt dolgoznak és látni azt, hogy akkor jó visszajelzést adtál róluk. Plusz vannak azért olyan dolgok, amik nem kerülnek elő a napi munkában, viszont interjúzás közben széleskörű tudást kell felmérni, és így toppon kell tartani a saját tudásod is. Amúgy is szeretem magasra tenni a mércét és van bennem egészséges versenyszellem. Azt a fogalmat, hogy feladni, nem ismerem.  Akár győzök, akár veszítek, szeretem levonni a tanulságokat.

 Mi volt az eddigi legjobb élményed az elmúlt 6 év alatt?

2016-ban egyik budapesti kollégámmal kiutazhattunk Philadelphia-ba, az EPAM saját szervezésű éves konferenciájára (SEC), és még belefért mellé egy körutazás Chigagoban és New Yorkban is. De ami ennél is fontosabb volt, hogy igazán VIP-nek érezhettem magam. Mivel előadó voltam, külön részlegeket alakítottak ki számunkra és külön partit is szerveztek, az étel, ital kínálatról ne is beszéljünk! Találkoztam a top managementtel, és a cég alapítójával is, Ark Dobkinnal, aki teljesen közvetlen volt, és még azt is felajánlotta, hogy elvisz a hotelünkig.

Milyennek látod az EPAM-os cégkultúrát? Részt veszel-e céges eseményeken, vannak-e csapatépítők, van-e bármilyen sportesemény ?

Sok az önszerveződő esemény, sok kisebb közösség alakult már ki cégen belül, ami jó, és amúgy sincs a rendezvényeknek kötelező „szaga” – akár mindenkit érint a cégben, akár nem. Például az egész mobile department elmegy bowlingozni időről időre, rendszeresek a nagy sörözések. Összcéges rendezvényeken pedig mindig vannak érdekes anekdoták, amiken lehet aztán együtt nevetni. Negyedévente pedig vannak csapatépítők, akár közös ebédek, bowling, gokart, vagy egy kiállítás megnézése közösen.

Mit szeretsz a legjobban az EPAM-ban?

Már az első napokban, hónapokban nyilvánvaló volt, hogy sok tudásra lehet itt szert tenni egy helyen, és mindenki segítőkész. Az a mentalitás, miszerint nem az a baj, ha kérdezel, hanem az, ha nem kérdezel, nagyon szimpatikussá vált. A rekreációs szobák is nagyon jó lehetőséget adtak arra, hogy összehozzák a csapatot, és egyéb munka utáni programok a Grundon is rendszeresek voltak. Jó itt szakmailag és emberileg is a közösség. Nagyon fontos, hogy itt valóban bíznak bennem, megadják a lehetőséget a fejlődésre. Fontos volt például számomra, hogy már a próbaidő alatt utazhattam. Ha itt tényleg beleteszed az energiát, gyorsan tudsz fejlődni. Éltem ezzel a lehetőséggel, talán kicsit őrült módon is, de rengeteget tanultam belőle.

 Mit ajánlanál annak, aki most indulna el a tesztelői pályán?

Dolgozz jól, és az eredményeidet tedd nyilvánvalóvá mások számára is! Ez utóbbi különösen fontos, különben elmaradhat az elismerés, sőt akár még rossz munkaerőnek is elkönyvelhetnek. Az elismerés a legjobb érzés a kemény munka végeztével.

Az EPAM képzései, gyakornoki, iroda látogatási programjai mind különféle módon teremtik meg a céggel való ismerkedés, kapcsolatteremtés lehetőségét. Kiinduló pontok ezek, melyekben ott a jövőbeli közös munka lehetősége. 

Ezek egyike az EPAM Debrecen ingyenes, kéthetes Java, DevOps, UI és Test Automation (QA) képzési programjai, amiket  olyanok számára ajánlunk, akik érdekelődnek e területek valamelyike iránt. A kurzusok során bemutatásra kerülnek az egyes területekhez szükséges technológiák, valamint a fejlesztést támogató eszközök és megközelítések is helyet kapnak. 

Ezúttal Kola János, az EPAM Junior Szoftvermérnöke mesélt arról, hogyan került a debreceni Java képzésre és az követően a céghez.

Hogy kerültél az informatika közelébe?

„Tíz éves korom körül a számítógépes játékokkal indult minden, majd középiskolában már informatika szakos voltam és innen automatikusan vezetett tovább az utam ezen a vonalon.”

Honnan hallottál a tanfolyamról és milyen várakozásokkal kezdtél bele aztán?

„Az egyik barátom látta, hogy indul ilyen képzés az EPAM-nál és mivel mindketten épp szakmai gyakorlatot kerestünk, úgy gondoltuk, ez jó lehetőség, amit meg kell ragadni. Örültem tehát a lehetőségnek és kíváncsi voltam, mit hozhat ez a Java tanfolyam. Végül aztán, bár mindketten jelentkeztünk, engem vettek fel. A „beugró” egy Java teszt volt, ennek alapján történt a szűrés. Mivel a Debreceni Egyetemre járok programtervező informatikus szakra, ahol tanultunk Java-t, volt egy alaptudásom, amire építhettem. A várakozásaim közül az elsődleges, hogy szerettem volna fejlődni, de nagyon érdekeltek az új technológiák is, nem utolsósorban pedig abban is reménykedtem, hogy lehetőséget kapok a cégnél munkavállalóként is. Azt mondhatom, hogy minden a lehető legjobban alakult, mert a tanfolyamon túl, a szakmai gyakorlatot is letölthettem itt és teljes állásban felvettek a céghez.”

A képzés maga milyen rendszerben, hogyan zajlott?

„Este hattól nyolcig, két héten keresztül tartott; mivel az oktatók az EPAM alkalmazottai, így munka után tartották az órákat. Az órák után otthoni feladatokat is kaptunk, figyelték, hogyan teljesítünk az órákon. Ehhez szükség volt egyéni motivációra, egy jó adag kíváncsiságra és szorgalomra is. Mindezek alapján dönthettek úgy, hogy állásinterjúra hívnak, szerettek volna meghallgatni, beszélgetni velem a továbbiakról. Tucatnyian lehettünk a képzésen és végül nagyjából a csapat negyede be is került a céghez, köztük én is.

Mi volt számodra a legizgalmasabb a két hét alatt?

„Különösen tetszett, hogy az elején az alapokat is átvettük, így mindenki nagyjából ugyanonnan indulhatott. Később pedig olyan érdekes technológiákról volt szó, amiket korábban nem ismertem. Kihívást jelentettek az otthoni feladatok is, nagyon hasznosnak találtam ezeket. Bár egyetem mellett kicsit sűrű volt ez a néhány hét, de a beadandókra több nap állt rendelkezésre, így meg tudtam oldani egy feszesebb időbeosztással.”

Mennyiben adott jó alapot az egyetemi tudás ehhez a képzéshez?

„Valamennyit adott, de többet számított egy egyéni készülés, érdeklődés alapján elvégzett plusz munka, befektetett energia. Elvárták, hogy magunktól tanuljunk.”

Mennyire érezted úgy, hogy a tanfolyam után készen álltál a munkavégzésre a cégnél?

„Számomra ez érdekesen alakult, mert bár Java tanfolyamon vettem részt, mégis egy big data területen kezdtem végül dolgozni. Ennek kapcsán előadásokat tartottak, erre is kaptunk külön képzést és jól érzem magam ebben is. A Java-ban pedig rengeteget fejlődtem, ha ebben szeretnék dolgozni, nem lenne akadálya.”

Kinek javasolnád ezt a lehetőséget?

Horváth Krisztián, az EPAM UX Designere jelenlegi munkája előtt olyan sokféle területen próbálta már ki magát, hogy az akár egy életre is elég lehetne. Kereste a helyét, és miközben a napi munka után mások pihenéssel töltötték az időt, ő szabadidejét gyakran inkább önképzésre fordította. Így jutott el oda, hogy ma azt csinálhatja, amit a legjobban szeret. A nemrég átadott EPAM VR Lab csapat oszlopos tagjaként beszélgettünk vele.

Gyorséttermi dolgozó, raktáros, webdesigner, night club DJ, sportanimátor és még hosszan sorolhatnám, milyen munkakörökben dolgoztál már életedben. Mindemellett milyen előzményei voltak annak, hogy ilyen elkötelezett vagy a technológia iránt?

„Az EPAM előtt elég sok helyen kipróbáltam már magam és ez alatt tényleg rengeteg területet érthetünk. Mindig megvolt bennem a bátorság, hogyha nem éreztem jól magam egy közegben, akkor váltsak, olyan típus vagyok, aki megél akár a jég hátán is. Iskolásként eleinte az autóelektronikai műszerész szakma érdekelt, de végül elektrotechnikai műszerész szakra kerültem, ahol nem igazán szerettették meg velem a szakmát. Még a középiskola alatt jöttem rá, hogy engem valójában az informatika világa vonz a leginkább, megépítettem az első saját asztali számítógépemet, majd elkezdtem ismerkedni a kép-, videó- és hangszerkesztés fortélyaival. Szerettem volna, ha ilyen irányban haladhat a továbbtanulásom, de anyagi okokból erre sajnos nem volt lehetőségem. Emiatt alakult úgy, hogy csupa olyan munkát vállaltam el amiket szakképesítés nélkül végezhettem és közben otthon folyamatosan képeztem magam, tutorial videókból és példafájlokból tanultam. Ennek köszönhetem, hogy megragadva egy lehetőséget a Ustreamhez kerültem szoftvertesztelői pozícióra, az ott szerzett tapasztalatom juttatott el később az EPAMhoz, itt pedig 4 éven át ugyanezen a területen folytattam a munkát.”

Ezek szerint valóban igaz, hogy ebben az iparágban nem a papír számít, hanem a tudás?

„A szakma egyik legnagyobb szépségének tartom, hogy folyamatos továbbképzést igényel, csak az segít előre haladni. Az, hogy a szükséges tudást autodidakta módon vagy valamilyen képzés formájában szerzi meg az ember szerintem nem feltétlenül számít. Pár havonta jönnek ki újabb technológiák, ennek egyik velejárója, hogy gyakran a fizetős képzéseken is csak idejétmúlt dolgokat tudnak oktatni, mert lassabban frissül a tanterv, mint amilyen sebességgel maga a szakma fejlődik– ezt már személyesen is megtapasztaltam. Éhezni kell a tudásra, emellett naprakésznek kell lenni az aktuális technológiai lehetőségek és korlátok terén is, nem elég, ha az ember korábban megtanult egy programozási nyelvet vagy valamilyen metodikát, itt állandó tanulásra van szükség.”

Mi volt az a tényező, ami továbblépésre sarkallt? Van arra lehetőség, hogy valaki házon belül egy teljesen más területre kerüljön?

„Gyakorlatilag tavaly jutottam el oda, hogy azt éreztem, hogy számomra kevés a tesztelői pozíció, szeretnék többet hozzátenni egy termék kialakulásához. Nem csak ellenőrizni, hanem formálni is szeretném azt. Jeleztem ezt a menedzseremnek, aki nagyon támogató volt ez ügyben és azt mondta, hogy utána fog járni, milyen lehetőségeim vannak az EPAM-on belül, hogy horizontálisan mozoghassak. Így kötött össze engem Radányi Zolival, az ő „szárnyai alá” kerültem bő egy éve, akkor indult el a mentorálásom. Csatlakoztam az általa indított UX Academy-be is, ahol többen vagyunk más területről érkezettek is, akik szintén ugyanolyan lelkesek, mint én.”

(Balról: Horváth Krisztián, Rátai Dani, Radányi Zoltán)

Zoli aztán téged választott az VR Lab csapatába is.

„Az XR (VR/AR/MR) technológia már évek óta nagyon érdekel. Mindig afféle self-made személyiség voltam, ahogyan már említettem, anno a multimédiás szoftverektől, a webfejlesztésen át mindent autodidakta módon sajátítottam el, jelenleg a Unity 3D-vel ismerkedem, amivel viszonylag könnyen lehet létrehozni bármilyen XR tartalmat. Tavaly az aktuális projektemen szerveződött egy Hackathon, amin két fejlesztőtársammal egy VR megoldást találtunk ki. A lényege az volt, hogy a vendég körül tudjon nézni a hotelben mielőtt szobát foglal; a 360 fokban látható lobbiban jelenik meg a kezelőfelület, itt tudja például kiválasztani a szoba típusát, amiben szintén körülnézhet. Ezzel az ötletünkkel aztán meg is nyertük a Hackathont, a nyereményösszegből pedig beruháztam egy Samsung Gear VR szettre. Tudtam, hogyha lehetőségem lesz átmenni UX oldalra, engem nagyon érdekelne az XR élmény alakítása, ami még mindig csupán gyermekkorát éli, mégis végtelen számú lehetőséget rejt. Amikor aztán Radányi Zoli beszélt nekem az VR Labról, aminek a kialakításán épp dolgozott nagyon fellelkesültem és azonnal jelentkeztem is, hogy szívesen részt vennék a projektben. Úgy érzem megtaláltam a helyemet, ez az a munkakör, ahol szeretnék végre karriert építeni és ebben az EPAM is partner. Valami olyat csinálhatok, amiben kiélhetem a kreativitásomat és nagyon örülök, hogy ehhez olyan mentorom van, mint Zoli. Szeretnék végre letenni valamit az asztalra és úgy gondolom, hogy itt a lehetőségem is megvan rá.”

Az IT Nighton végre bemutatkozott élesben is a labor, amin annyit dolgoztatok. Milyen tapasztalataitok voltak? Hogyan reagáltak azok, akik kipróbálhatták az eszközöket?

A szeptember 27-i EPAM IT Night egyik nagy meglepetése a VR Lab bemutatása lesz, nem ok nélkül. Egy kitartó, minden akadályt leküzdő csapat olyan laboron dolgozott az elmúlt egy évben, ami itthon egyedülálló, de világszinten is nagy érdeklődésre tart számot az EPAM irodák körében. A csapat „kemény magjának” tagjai közül, az alapötlet megálmodójával, Radányi Zoltánnal beszélgettünk arról, hogyan lehet elérni valami olyat, ami mások szemében lehetetlennek tűnik.

Mikor fogalmazódott meg először annak a gondolata, hogy az EPAM-nak szüksége van egy ilyen laborra?”

„Amint a technológia megjelent a világon, úgy fogalmazódott meg a VR Lab gondolata is, hiszen az EPAM egyik kimagasló értéke, hogy a növekedésre, a fejlődésre nagyon nagy hangsúlyt fektet. A technológiában dolgozunk és az IT szektorban havonta változnak a trendek. Új technológiák jelennek meg, ezért fontos, hogy ezekkel, vagyis ezek előtt haladjunk, hogy mindig naprakészek legyünk. Mivel Budapest nagyon fontos központja a cégnek, egy un. Delivery Center, ahol nagyon sok ügyfelet szolgálunk ki, ezért úgy gondoltuk, hogy itt fontos szerepe van egy ilyen kezdeményezésnek.”

Hogyan zajlott a labor megvalósítása?

„Az emberekben van egy olyan attitűd, hogy ha van egy ötletük, álmuk, akkor elég gyorsan letesznek róla, mondván, úgysem fog sikerülni, inkább meg sem próbálom. Mikor elképzeltem a VR Lab ötletét, szerettem volna megmutatni, hogy ha valamit nagyon akarunk és odaállunk, odatesszük a saját extra időnket, az nem marad láthatatlan a vezetők számára sem. Azért említem ezt a VR Lab megvalósulása kapcsán, mert bárkivel vettem fel a kapcsolatot, mindenki azt mondta, hogy „sok szerencsét, ez nem fog sikerülni”. Aztán, amikor látták, hogy egy-egy dolog megvalósul, még mindig szkeptikusak voltak, azt mondták, „jó, de biztos csak egy hardvert fognak adni”. Én pedig mondtam nekik, hogy minden lesz, amit elterveztem. Majd az emberek a sikerek láttán rájöttek, hogy tényleg lehet csinálni dolgokat és nem kell lemondani mindenről egyből. Számomra talán az egésznek ez a mozgatórugója.„

Hogyan és milyen céllal működik majd ez a labor?

„Nem csupán az volt a cél, hogy egy VR labor létre jöjjön, és ki lehessen próbálni a technológiát. Közösséget szeretnénk szervezni köré, hogy több legyen egy helynél, ahova be lehet menni, játszani, próbálgatni. A VR Lab egy olyan hely, ahol egymást tanítjuk, belső és külső előadóktól tanulunk, ami egy organikus és természetes fejlődést biztosít. Ahhoz, hogy az itt dolgozók tudjanak ezzel dolgozni, előfeltétel, hogy ismerjék, tanulják ezt a technológiát. És a VR pont az a terület, amit nem lehet könyvből megtanulni, meg kell tapasztalni. Ahhoz, hogy tervezni tudjak, hogy a felhasználó szemüvegén keresztül lássam a terméket, ahhoz nekem is meg kell élnem az élményt. Különben hogyan tudom beleképzelni magam a végfelhasználó fejébe, ha nem tudom, hogy melyek ennek a technológiának a korlátai?„

Mi a tervetek az IT Nighton, hogyan akarjátok elővezetni a VR Labot?

„Az előadásomban szeretném bemutatni, hogy mit jelent, miért fontos ez a labor az EPAM-nak. Hogy milyen meglévő metodikák vannak már a világban, hol tart most ez a technológia a gyakorlatban. Amerikában a technológiában dolgozóknak a vérükben van, hogy ne a gép, a monitor előtt ülve tervezzenek termékeket, most erre nekünk is lehetőségünk lesz itt Budapesten, a VR Lab-ben. Úgyhogy a cél az, hogy bemutassuk mit csinált eddig az EPAM ezen a területen világszinten, ezzel is beindítsuk az emberek fantáziáját. Hogy elmondjuk, ha vannak ötleteitek, gyertek, legyetek részesei ennek a közösségnek, építsük együtt, közösen!”

Rátai Dániel neve nemcsak azoknak lehet ismerős, akik otthonosan mozognak a technológia világában. A 2000-es évek közepén szinte minden létező díjat besöpört, amit feltalálók vagy kutatók megnyerhetnek, hiszen 19 évesen egy olyan virtuális valóság berendezést hozott létre, amitől leesett az álla a tech világ vezető kutatóinak is. A világ első asztali virtuális valóság berendezése, a Leonar3Do névre hallgató fejlesztés aztán világszerte ismert és alkalmazott eszköz lett, Rátai Dani – ahogyan mindenki ismeri – pedig lassan két éve az EPAM csapatának tagja. A szeptember 27-i EPAM IT Night egyik előadójaként és az EPAM VR Lab csapatának tagjaként beszélgettünk vele.

Szinte gyerek voltál, amikor hirtelen hatalmas sikert értél el a Leonar3Doval. Mikor és miért kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy létrehozz egy VR eszközt?

„A történet óvodás koromig nyúlik vissza, ekkor a nyolcvanas évek végét, a kilencvenes évek legelejét éltük, tehát a virtuális valóságnak nyoma sem volt. De valahol talán mégis; a korosztályom biztosan ismeri a Varázsceruza című rajzfilmet, amiben a főszereplő kisfiú térben rajzol és megelevenedik, amit felvázol. Emlékszem, hogy ovisként a film kapcsán azon kezdtem gondolkozni, hogyan tudnék egy olyan varázsceruzát készíteni, ami a térben tud rajzolni. Az volt a kiindulás, hogyan tudnék egy tollba olyan tintát rakni, aminek a sűrűsége megegyezik a levegő sűrűségével. De akkor csak eddig jutottam, mert rájöttem, hogy ez azért nem jó, mert akkor a térbeli „rajzot”elfújja a levegő, nem tudna tartósan megmaradni. Így oviban letettem róla, hogy ezt megcsináljam. Utána középiskolában aztán újra előjött a gondolat.”

A kettő között mit kezdett az iskolarendszer egy ilyen gyerekkel? Valakivel, aki 5-6 évesen olyan tintán gondolkodik, aminek a sűrűsége megegyezik a levegőével?

„Sokat tudnék erről mesélni. Az általános iskolai felvételin leszúrtak, mert a kutyának két lábat rajzoltam, mert az első kettő eltakarja a hátsó kettőt, de ezt nem fogadta el a tanító néni. Majd nem sokkal később az általános iskola első osztályában megállapították, hogy gyengék a matematikai képességeim. Rögtön az első osztály után iskolát is váltottam, az új iskolám szerencsére szuper volt. Középiskolában két sulit végeztem párhuzamosan egy lengyelt és egy magyart. A kintiben utolsó évben aztán megbuktattak informatikából, bár annyira nem zavart, mert addigra már elkezdtek jönni a versenyeredmények, és megvolt a magyar érettségim. Érdekes visszaemlékezni ezekre az élményekre, de összességében hatalmas szerencsém volt az iskoláimmal és rengeteg támogatást kaptam tőlük. A szüleim bár bölcsészek voltak támogattak, de nem nagyon értették, mit csinálok. Apu egyszer mesélte nekem, hogy akkor értette meg, hogy ezt mennyire komolyan gondolom, amikor csináltam egy gázáramlás szimuláló szoftvert. Mivel akkor még középsulisként új volt a kódolás, nem tudtam debugolni a kódot, strukturálni meg pláne nem, úgy oldottam ezt meg, hogy kinyomtattam az egész forráskódot, - betöltötte a lakást, hat méter hosszú papírguriga volt –és a földön térdelve filctollal keresgettem a hibákat a kódban több napig.”

Minek a hatására éledt újra az óvodáskori ötleted megvalósításának a vágya?

„Tizenhárom éves koromtól autó formatervező akartam lenni, ekkor kezdtem el újra azon „kattogni”, hogyan tudnék térben rajzolni. Ekkoriban láttam a Spektrumon egy filmet egy kutatócsoportról, akik a madarak vonulását vették fel két kamerával és 3D-ben digitalizálták a raj struktúráját. Elkezdett összeállni, hogyan tudnám megoldani, amit elképzeltem. Bár gyakorlatilag nem is tudtam, hogy létezik olyan, hogy virtuális valóság, lényegében létrehoztam egy VR berendezést. Akkoriban ezek olyan tíz, de inkább százmilliós nagyságrendnél kezdődtek, nekem sikerült 15 000 Ft-os ráfordítással megoldanom. Hatalmasat szólt a találmányom; 2005-ben az INTEL Isef-en, a fiatalok feltalálók, tudósok világdöntőjén, 6 első díjat sikerült nyerni vele. Döbbenetes élmény volt, az egész csarnokból jöttek az emberek, pedig 1447 pályamű volt kiállítva. Az egyik zsűritag például, aki maga is foglalkozott ezzel a területtel és részt vett százmilliós VR labor létrehozásában percekig állt a találmányom előtt és nem hitt a szemének. Hogy 50 dolláros nagyságrendben egy sima laptopon összeszerelve látja megvalósulni, amin egész teamek vagyonokat beleölve dolgoztak. Így indult be a Leo, jött a díjeső, állami és üzleti részről is a megkeresések. Létrehoztunk egy céget a családdal és, egy nagyon hosszú, sokéves folyamat következet rengeteg hegyet és völgyet bejártunk.”

 Mindebből aztán hogyan alakult az EPAM-os karriered?

„A cég volt amikor nagyon pörgött, több milliárd forintos nagyságrendben sikerült tőkét injektálni a projektbe és világszerte több tucat disztribútor forgalmazta a Leót, ám jöttek nehezebb idők is, amikor megszorításokra és változásokra volt szükség. Bár a cég, pontosabban a ma már a Leó szoftveres ágát tovább vivő utódcég éli az életét, számomra másfelé vezetett az út. Egy véletlen folytán összefutottam egy fejvadásszal, aki korábban a mi VR vállalkozásunkhoz is hozott embereket. Ő volt az, aki azt gondolta, hogy az EPAM-al érdemes lenne egymásra találnunk, így általa kerültem ide, lassan két éve. Már itt dolgoztam, amikor tavaly ősszel Radányi Zoli, az EPAM Experience Design Director-a megkeresett. Mondanám, hogy csillogó szemmel, de mivel telefonon beszéltünk, inkább az a helytálló, ha azt mondom csillogó hanggal. Elmondta, mik a tervek, hogy fog összeállni ez a labor, milyen eszközök lesznek. Ez most egy nagyon izgalmas kísérletezgetés, ezért is csúcsszuper a VR Lab-ben, hogy szinte az összes jelentős VR eszköz megtalálható, sok-sok egyéb mellett például egy Hololens is, amiből Magyarországon jó, ha néhány darab van. Részt venni mindebben nagy élmény számomra is, hatalmas lehetőségek vannak ezen a területen. Hiszen növekedőben van a terület, még kialakulóban vannak a sztenderdek, kérdéses még, hogy mi lesz az a végső technológia, ami egységgé áll össze.”

Mit vársz az IT Night-tól, mivel készülsz erre az estére?

Szabó Tamás egy éve dolgozik a szegedi EPAM-nál mint Junior Software Engineer. Középiskolás kora óta informatikával foglalkozik és az egyetemet is ezen a területen kezdte, de végül gépészmérnökként végzett. A 2017 februári EPAM Java Bootcamp-en vett részt. 

Az EPAM Java Bootcamp egy ingyenes, online képzési program, melyet olyan hallgatók illetve fejlesztők számára készítettük, akik már ismerik a Java programozási nyelv alapjait. A kurzus során bemutatásra kerülnek a Java-alapú webalkalmazások fejlesztéséhez szükséges technológiák. A back-end technológiák mellett (Spring Boot, Spring MVC, Spring Data és JPA) a front-end (HTML, CSS, Javascript), valamint a fejlesztést támogató eszközök és megközelítések is helyet kapnak. 

Tamás Bootcamp-es tapasztalatairól számolt be nekünk.

Miért jelentkeztél a Bootcamp-re? Milyen elvárásaid voltak a programmal kapcsolatban?

2016 nyarán jelentkeztem egy jóbarátom bíztatására az akkor éppen indulás előtt álló junior programba, ami akkorra sajnos már megtelt, így „várólistára” kerültem. Végül 2017 elején kaptam egy telefonhívást a hamarosan kezdődő Bootcampről, amire a tájékoztató elolvasása után szinte azonnal jelentkeztem. A fő motivációm az volt, hogy szerettem volna megismerni a tájékoztatóban említett technológiákat és minél többet tanulni róluk. Az éles szakmaváltás miatt volt/van mit bepótolnom. :)

A Bootcamp anyagának nagy része új volt számomra, így kicsit tartottam tőle, hogy az anyag sok lesz, és nehezen fogok megbírkózni vele. Azonban Ricsi (az oktató) nagyon segítőkész volt, és a webinárok jó hangulatban teltek.

Mi az, amiben sikerült a legtöbbet fejlődnöd, ami miatt úgy gondolod, hogy megérte, hogy jelentkeztél a Bootcampbe?

Minden felmerülő témában kaptam egy olyan alapot, amit folyamatos gyakorlással és fejlesztgetéssel jelenleg is használni tudok a munkám során.

Akadtak-e nehézségeid a program során?

A „házi feladatok” okoztak egy kis fejtörést, de ezeket nem nevezném nehézségnek. Utánaolvasással és a kellő idő befektetésével sikerült mindent megoldani. A kiértékelésüket és a típushibák kijavítását nagyon hasznosnak tartottam.

Kinek ajánlanád a Bootcamp-et?

Mivel a Bootcamp nem jár kötöttségekkel, azt mondanám, hogy mindenkinek, akit érdekel ez a téma, mert jó rálátást ad az adott technológiákra. Viszont aki komolyabban profitálni szeretne a Bootcamp során elhangzottakból, ahhoz szükség van a gyakorlásra és a plusz idő befektetésére.

Ha pár szóban kellene összefoglalnod, hogy mit kaptál a Bootcamp-től, mi lenne az?

Elsősorban azt, hogy Bootcamp során nyújtott teljesítményem alapján lehetőséget kaptam arra, hogy végighaladjak a felvételi eljáráson és végül itt dolgozhassak. Valamint kaptam egy kiindulási alapot a munkámhoz.

Hogy érzed magad azóta az EPAM-nál?

Nagyon jól érzem magam, rengeteget tanultam, mióta itt vagyok és egy nagyon jó kis csapat tagja lehetek. :)

Programozó matematikusként végzett az ELTE-n, programozóként kezdte a karrierjét. Egykori főnöke azonban észrevette, hogy szeret másokat segíteni, ezért efelé terelte. Egészen addig, míg ő maga is rájött, hogy számára sokkal nagyobb öröm mások fejlődését támogatni, mint eredeti, szoftverfejlesztői karrierjében előrelépni. Ma az EPAM Hungary Senior Resource Development Managereként ő felel többek között a képzési programokért és az ő nevéhez fűződik a tavaly indult EPAM Mentorprogram kidolgozása és vezetése is.

Interjú Körözsi Tamással, az EPAM Mentorprogram vezetőjével

Lassan tíz éve, hogy az EPAM különféle képzési programokat indít a te vezetéseddel. Azt beszélik, hogy a mai napig minden egyes jelöltet te magad interjúztatod. Ennyire szeretsz beszélgetni?

“Valóban majd’15 éve veszek részt szakmai kiválasztásban, dacára annak, hogy az én pozíciómban ez már rég nem lenne elvárás. Több ezer emberrel ültem már szemközt, számomra azonban hatalmas motiváció, hogy így találkozhatok azzal a néhánnyal, aki valóban kivételes tehetség, „csiszolatlan gyémánt”.”

Őket és a többieket, akiket végül kiválasztasz, miről ismered fel?

„Az első öt percben kiderül minden. Azokat a fontos készségeket, képességeket kell azonosítani, melyek alapján el tudom dönteni, hogy érdemes-e valakivel dolgozni. Ezek pedig a logikai, az analitikai és a programozói készség. Annak, akinek jó képességei vannak, úgyis meg tudunk tanítani bármit.”

Mi a kiválasztás folyamata onnantól, hogy valaki felfigyel a lehetőségre vagy hall róla valakitől?

„Az önéletrajz/érdeklődés beérkezését követően az egyik recruiterünk megkeresi, és szakmai előszűrésként küld egy online tesztet. Ezt követi egy beszélgetés a recruieterrel, majd pedig velem. Három részből áll minden beszélgetés; elsőként szeretném őket általánosságban kicsit jobban megismerni, majd beszélgetünk a programról és végül „szakmázunk” egy kicsit. A jelöltek ettől a résztől szoktak a legjobban tartani és meglepődnek, amikor kiderül, hogy semmilyen szakmai kérdést nem teszek fel, egy problémát kell megoldaniuk viszonylag önállóan.”

Mi a helyzet azokkal, akik nem felelnek meg a követelményeknek?

„Sikerülhet bármilyen rosszul valakinek az interjúja, nálunk nagyon fontos, hogy jókedvűen menjen el innen. Mindenkinek igyekszem útravalót adni; összeállítottunk egy olyan online tanulócsomagot, amit „át tudunk nyújtani”, konkrét feltételrendszerrel, melyet, ha teljesít, akkor visszajöhet, és újra megpróbálkozhat. Volt rá példa, hogy valaki pár hónap elteltével jelentkezett ismét és bekerült, mert addigra felkészült. Hiszek abban, hogy bárki képes fejlődni.”

Hogyan zajlik maga a program?

„Nincs konkrét indulási időpont, ahogy valaki bekerül, elindul számára a program. Egyesével foglalkozunk mindenkivel, nem csoportosan. A kiválasztott résztvevők hozzám kerülnek, én vagyok felelős a szakmai anyagért, amit megkapnak és a mentorokat is én választom ki, az EPAM-os önként jelentkezők közül. A képzés online történik, hozzáférést biztosítunk a tréninganyagokhoz, amit önállóan kell feldolgozni és kapnak egy naptárt is, tehát pontosan tudják, hogy mit, mikorra kell teljesíteni. A mentor hetente háromszor tart konzultációt skypon, megbeszélik a haladást, mesél a szakmáról, válaszol a kérdésekre. Hozzánk csak akkor jönnek be a mentoráltak az irodába, amikor vizsgáznak. Mi a mentorokkal hetente tartunk egy megbeszélést, ahol egyesével mindenki előmenetelét egyeztetjük; ki, hol tart, hogy érzi magát a programban, miben szorul segítségre. A program időtartama hivatalosan hat-hét hónap, a résztvevők 31 modulon mennek végig, 23 vizsgát kell teljesíteniük és több mint 600 tréning videót kell feldolgozniuk.  Ez egy nagyon gyakorlatorientált mentorálás; a résztvevők tanulóidejének - ami hetente 15-20 óra - a fele, a gyakorlati feladatok megoldását teszi ki. Ugyanakkor nagyon rugalmasak vagyunk; aki úgy érzi, szükséges számára, kérhet szünetet, például vizsgaidőszakban.”

Miben különbözik az EPAM Mentorprogram egy bootcamptől?

„Mi nem programozó iskola vagyunk, a programozni már tudó embereknek tanítjuk meg a professzionális szoftverfejlesztés csínját-bínját. Vannak persze kivételek, de aki elvégez egy bootcampet, az nem kerül be hozzánk, mert még nem tud eleget, 4-5 hónap alatt nehéz ezeket a készségeket  kifejleszteni. Ehhez több száz órát el kell tölteni a számítógéppel, programozással. A mentorprogram legnagyobb előnye abban áll, hogy mielőtt még végezne valaki az egyetemen, mellé állunk és mire diplomázik, meglesz az a tudása, amit az ipar is elvár. De fontos elmondani azt is, hogy nem feltétel az egyetemi végzettség, a tudás számít. Járt már nálam 19 éves autószerelő technikus és úgy tudott programozni, hogy lepipálta egy neves egyetem programtervezőit. Egyből felvettem.”

Hányan vettek eddig részt a programban és milyen terveitek vannak a következőkre?

„Havonta hét új embert tudunk felvenni a csapatba, csak Budapestre, most indult a program Debrecenben és Szegeden is, így ezeknek a városoknak a környékén élők számára is adott már a lehetőség. Eddig 25-en végeztek, 35-en vesznek részt jelenleg és még 60 embert várunk a programba a közeljövőben.”

Több ezer interjú, évtizedes tapasztalat után mi jelenthet még számodra kihívást ebben a munkában?                                                            

„Van egy fontos dolog, amit nevezhetünk kihívásnak is; a mentorokat meggyőzni arról, hogy ez nagyon jó feladat, és ne az jelentkezzen, aki azt hiszi, hogy már mindent tud, hanem az, aki tudja, hogy még sok mindent nem tud. Aki mentornak jelentkezik, saját maga is fejlődni, tanulni fog. A célom az, hogy aki elvégezte a mentorprogramot, dolgozzon egy kicsit a szakmában, fél-egy évet, ezután belőlük lesznek a legjobb mentorok. Ez jelent igazán nagy előnyt a cégnek és az itt dolgozóknak is.”