#de na

de a megszokás nagy úr

úgyhogy amikor "le" akartam menni az ötödikre kávéért, akkor sikerült lesétálnom a harmadikra

nem baj, némi bazmegelés mellett visszamásztam kettőt, és sikerült kávét szereznem, ha már ennyit lépcsőztem emiatt

szóval elégedetten mentem "vissza" a hatodikra, hogy ott megint bazmegeljek egyet, és visszamenjek kettőt a negyedikre

Jó, azt tudod, hogy mindig bejöttél nekem és hogy mindig is úgy tartottam, hogy nagyon is dögös vagy, de itt most nem erről van szó.

Amikor kezdtelek megismerni akkor jöttem rá, hogy vonzódom hozzád. Nem a testedhez vagy akármilyen kinézetedhez, hanem hozzád. Aki vagy. Amilyen vagy. Ahogy beszélsz. Amit teszel. Röviden: mindenhez ami te vagy.

Ezért nehéz csak barátoknak lennünk. Egyszer jó minden, és akkor még jobb lesz minden, egész addig amíg rájövünk igazából milyen választásaink vannak.

Ez a reality check. Legalábbis nekem. Rájövök arra, hogy nem működhet amíg ez a helyzet. Ez az igazság. Neked már megvannak a terveid, másképp, mással.

Fuck, nem hiszem el hogy még ma is azon gondolkodom, hogy de azért mégis mi lehetett volna? és ez kicsit megijeszt engem. Valahogy túl szeretnék lépni, de mindig ott lesz bennem a mi lenne ha? kérdés.

Emlékszem az estékre mikor későig kint ültünk a kocsiban, hogy hol, igazából nem számít, mert ott voltál te és én, és ez elég volt, mindig feltaláltuk magunkat valamivel. De a legjobb mindig az lesz mikor vittelek haza buliból, és rosszul lettél. Akkor abban a pillanatban tudtam, hogy bármit megtennék azért, hogy jobban legyél. De azért vicces volt látni téged részegen, ahogy az életedért küzdesz :))))

Visszatérve: mindent megtennék azért, hogy újra ilyen pillanatokat éljek át veled, de tudom, hogy nem lehet, és mégis mikor esély van rá, szeretnék élni a lehetőséggel, még úgy is hogy tudom hogy másnap bánni fogom, mert megint úgy érzek, és megint ugyan abban a lehetetlen helyzetben vagyok, mikor tudom, hogy ha maradok akkor rossz vége lesz és ha megyek akkor bántalak...