"Hagyd az életedet könnyedén táncolni az Idő peremén, miként harmatcsepp táncol a levél csúcsán," írja Rabindranath Tagore indiai költő.

Egyetlen harmatcsepp mikrokozmoszába zárva ott az egész életed.

A születés misztériuma: pirkadat előtt a vízgőz lágyan megsimogatja a hűs levelet és kicsapódik rajta. Szelíden végigkúszik a levélen, az anyaföld gravitációs vonzásának engedelmeskedve.

Cseppecskébe gyűlik a levél csúcsán, és amikor az égen megjelenik a hajnali Nap sápadt, ibolyás korongja, szivárványként ragyogva üdvözli a reggelt.

És a fény harmatcseppé válik, a harmatcsepp fénnyé - a víz elpárolog és egyé válik újra a levegős éggel, amiből vétetett. Várva, hogy ismét kicsapódhasson. Születés - elmúlás - újjászületés.

A levél, a levegő, a fény, a víz, a föld - vajon ezek létezhetnének egymás nélkül? Az elme elhiteti velünk, hogy ezek mind elszigetelten létező "dolgok" - pedig minden egymásra utalt, minden kölcsönösen függ mindentől, minden folyamatosan átalakul egymásba.

Az elme elhiteti velünk azt is, hogy mi magunk elszigetelten, szilárd határok között létezünk. Hogy vagyok "én" - és van a "külvilág".

Pedig létezésünk minden egyes pillanatban függ attól, ami körülvesz bennünket. Minden egyes lélegzetvétellel testünkké válik a világ. A testünk pedig gondolatokat és érzéseket ölt, a gondolataink és érzéseink pedig testet öltenek.

Hogy az agy szüli az elmét, vagy az elme az agyat? Hogy az anyag a valóság, vagy a lélek? Értelmetlen kérdések. A harmatcsepp is valóság, és a fény is, ami átitatja.

A születésünk és elmúlásunk nem egyszeri és megismételhetetlen események - csupán a kozmikus színház drámájának felvonásai. Minden pillanatban, minden lélegzetvétellel megszűnünk, és minden pillanatban újjászületünk. Kicsapódunk a levélen, mint a harmatcsepp, hogy aztán elpárologjunk a reggeli fényben. És mi vagyunk a víz, mi vagyunk a levél, mi vagyunk a fény - a fény, ami átszeli a végtelen, sötét világűrt, és életet teremt.

"A halál nem a fény kioltása; csupán a lámpa eloltása, hiszen eljött a hajnal," írja Tagore.

Nekem nem lesz jobb

Neki nem lesz rosszabb

Azt hívják sírhatnéknak, amikor mindegy, hogy magad vagy, barátokkal, családdal, idegenekkel, tömegben, előadást hallgatsz vagy éppen előadsz, érzed a könnycseppet a szemed sarkában és tudod, hogy a következő pillanatban legördül.