"Hagyd az Ă©letedet könnyedĂ©n tĂĄncolni az IdĆ peremĂ©n, mikĂ©nt harmatcsepp tĂĄncol a levĂ©l csĂșcsĂĄn," Ărja Rabindranath Tagore indiai költĆ.
Egyetlen harmatcsepp mikrokozmoszåba zårva ott az egész életed.
A szĂŒletĂ©s misztĂ©riuma: pirkadat elĆtt a vĂzgĆz lĂĄgyan megsimogatja a hƱs levelet Ă©s kicsapĂłdik rajta. SzelĂden vĂ©gigkĂșszik a levĂ©len, az anyaföld gravitĂĄciĂłs vonzĂĄsĂĄnak engedelmeskedve.
CseppecskĂ©be gyƱlik a levĂ©l csĂșcsĂĄn, Ă©s amikor az Ă©gen megjelenik a hajnali Nap sĂĄpadt, ibolyĂĄs korongja, szivĂĄrvĂĄnykĂ©nt ragyogva ĂŒdvözli a reggelt.
Ăs a fĂ©ny harmatcseppĂ© vĂĄlik, a harmatcsepp fĂ©nnyĂ© - a vĂz elpĂĄrolog Ă©s egyĂ© vĂĄlik Ășjra a levegĆs Ă©ggel, amibĆl vĂ©tetett. VĂĄrva, hogy ismĂ©t kicsapĂłdhasson. SzĂŒletĂ©s - elmĂșlĂĄs - ĂșjjĂĄszĂŒletĂ©s.
A levĂ©l, a levegĆ, a fĂ©ny, a vĂz, a föld - vajon ezek lĂ©tezhetnĂ©nek egymĂĄs nĂ©lkĂŒl? Az elme elhiteti velĂŒnk, hogy ezek mind elszigetelten lĂ©tezĆ "dolgok" - pedig minden egymĂĄsra utalt, minden kölcsönösen fĂŒgg mindentĆl, minden folyamatosan ĂĄtalakul egymĂĄsba.
Az elme elhiteti velĂŒnk azt is, hogy mi magunk elszigetelten, szilĂĄrd hatĂĄrok között lĂ©tezĂŒnk. Hogy vagyok "Ă©n" - Ă©s van a "kĂŒlvilĂĄg".
Pedig lĂ©tezĂ©sĂŒnk minden egyes pillanatban fĂŒgg attĂłl, ami körĂŒlvesz bennĂŒnket. Minden egyes lĂ©legzetvĂ©tellel testĂŒnkkĂ© vĂĄlik a vilĂĄg. A testĂŒnk pedig gondolatokat Ă©s Ă©rzĂ©seket ölt, a gondolataink Ă©s Ă©rzĂ©seink pedig testet öltenek.
Hogy az agy szĂŒli az elmĂ©t, vagy az elme az agyat? Hogy az anyag a valĂłsĂĄg, vagy a lĂ©lek? Ărtelmetlen kĂ©rdĂ©sek. A harmatcsepp is valĂłsĂĄg, Ă©s a fĂ©ny is, ami ĂĄtitatja.
A szĂŒletĂ©sĂŒnk Ă©s elmĂșlĂĄsunk nem egyszeri Ă©s megismĂ©telhetetlen esemĂ©nyek - csupĂĄn a kozmikus szĂnhĂĄz drĂĄmĂĄjĂĄnak felvonĂĄsai. Minden pillanatban, minden lĂ©legzetvĂ©tellel megszƱnĂŒnk, Ă©s minden pillanatban ĂșjjĂĄszĂŒletĂŒnk. KicsapĂłdunk a levĂ©len, mint a harmatcsepp, hogy aztĂĄn elpĂĄrologjunk a reggeli fĂ©nyben. Ăs mi vagyunk a vĂz, mi vagyunk a levĂ©l, mi vagyunk a fĂ©ny - a fĂ©ny, ami ĂĄtszeli a vĂ©gtelen, sötĂ©t vilĂĄgƱrt, Ă©s Ă©letet teremt.
"A halĂĄl nem a fĂ©ny kioltĂĄsa; csupĂĄn a lĂĄmpa eloltĂĄsa, hiszen eljött a hajnal," Ărja Tagore.
(notes to myself)

















