#bridgebudapest

One trainee. One company. The Valley. And the culture of The Valley.

Phone rings. “You are the one!” Great surprise.

A tetőn zuhant ránk az éjszaka a UStream teraszán a Meetupot követően. Olyan jó volt még maradni és hosszan beszélgetni az életről, az alattunk nyüzsgő várost szemlélve. Budapest ezer apró szeme csempészett életet az éjszaka sötétjébe.

- Te gondolkoztál már, hogy elmész itthonról külföldre dolgozni? - tapintott egy fájó pontra kérdésével András. Gyakori vendég volt ez a kérdés a diplomázást követően az életemben. Mostanra azonban felváltotta egy nagyon erős hit és remény egyvelege.

Mikor Németországban a Cobourgi Egyetemen voltam ösztöndíjjal, gyakran elfogott a vágyakozás, hogy szívesen maradnék kint. Az emberek nyugalma, kedvessége, az a segítőkész légkör, ami ott körülvett itthon igencsak hiánycikk.

Emlékszem egyik reggel, miközben a reggelimet fogyasztottam egy kis kávézóban egy ötven év körüli hölgy ült oda mellém.

- “Nagyszáj, kevés tett – kezdett a magyarokról szóló véleményáradatba – én azt látom, hogy rengeteg magyar hitvallásaként éli meg a nemzettudatot, mégsem cselekszenek úgy. Egymást tapossák agyon a nemzettudatosság álcája mögé bújva. Ahelyett, hogy összefognának, inkább ellehetetlenítik a másikat. A férjem is magyar és sokat beszélgetünk erről itthon” (Németországban).

Attól függetlenül, hogy mennyire hangzott hitelesen vagy sem a hölgy szájából, amit mondott - én is átélek hasonlókat. Rengetegen csak siránkoznak és nem tesznek semmit. Cselekedni, tenni valamit Magyarország sikeréért. A mi sikerünkért.

Egyik reggel a a metrón olvasgattam a májusi Forbes magazin bevezetőjét, ahol a főszerkesztő előszavában Fehér Gyulát idézi.  A Ustream alapítójának gondolataiban rögtön megtaláltam az utóbbi időben bennem megfogalmazódott hivatást. “Nyilván vannak dolgok, amik szeretném ha másképp lennének, de ezek akkor lesznek jobbak, ha itt vagyunk és teszünk érte.”

Jövőre pár hónapra én is készülök San Franciscoba, hogy kicsit magamba szívjam az ottani kultúrát. De haza fogok jönni, mert igenis úgy érzem itthon van dolgom. Méghozzá nem is kevés. Rubik Ernő nyilatkozza az újságban: “Ha egy magot sodor a szél és valahol lepottyan, és kinő egy fa, akkor annak a fának ott a helye, nem fogja magát és nem húzza ki a gyökerét

Nem hiszek abban, ha az ember környezetet vált akkor teljesen más lesz az élete, mert önmagát viszi el oda is. Nem tudok úgy elmenni, hogy önmagamat itthon hagyjam. “

Tisztában vagyok vele, hogy a téma nem ilyen egyszerű és számos aspektusban érdemes vizsgálni. (és fogom is) A bejegyzésben a saját életem  olvasatában osztottam meg gondolataimat. Nem tisztem senkit megítélni, aki elment vagy elmegy.  El tudom hinni, hogy néha nincs más lehetőség. Csak egyet tudok. Hosszú távon szeretnék maradni és tenni ezért az országért és nemzetért. Mert ez az otthonom.

Mielőtt indulunk még visszatekintünk a Ustream feliratra, ami bevilágítja a tetőteret. Erőt ad nekünk a cég példája, hogy itthonról is el lehet érni sikereket, ha valaki igazán kitartó és következetesen cselekszik álmai megvalósulásáért.