zolek

Már vettem a kabátomat. A napi fél órás egészségügyi sétára indultam volna most reggel. Egyszer csak csörgött a telefonom: - Üdvözlöm Győrfi Pál vagyok …. - körbenéztem, azonnal levettem a kabátomat és neki álltam olvasni. #maradjotthon #Sopron

Ma mindenki rám mosolygott. Meg is lepődtem. Egy általános iskolás srác a kettes villamoson, az öreg bácsi a megállóban, a kislány mutogató ujjal az anyukájának motyogott valamit, miközben alig vette le rólam a tekintetét. Az egyetemista lány a négyes hatoson. Nincs mit szépíteni, bejött így nagyot mosolyodtam rá. Ezzel a mosollyal az arcomon léptem be az irodaház kapuján. Miután meglátott a morcos, kissé életúnt házinéni mogorván közölte, hogy jobban is letörölhettem volna a reggeli kakaóscsiga maradványait az arcomról.

Állok a Budán a Móriczon a pirosnál, idős hölgy termetes tankjával megpakolva száguld át mellettem a zebrán. Egy pillanatra megtorpan, hátranéz:"Maga biztos vidéki, hogy itt álldogáll mint egy .... a pirosnál, mikor semmi sem jön. Jöjjön, átkísérem." Lefagytam. Átmentünk.

"Volt egy problémás magatartásos gyermekem" - mesél a metrón Marika néni a mellettem ülő utas, a népligeti kollégium nevelőnője. - "kapott a fiú már mindent mire hozzàm került! Számos intő, fenyítés, igazgatói tulajdonosa volt. Én úgy döntöttem más technikát alkalmazok nála." - folytatja csillogó szemekkel újdonsült útitársam.- "elkezdtem dicsérni a jó cselekedeteit. Ha hibázott, azt is a tanulás oldaláról kötelítettük meg. Pár hét után a szülei nem értették mi történt a gyermekükkel, mintha kicserélték volna. -"Tudja"- mosolyogva tekint rám, miközben mesél - "több évig könyvelő voltam. Középvezető egy nagy cégnél. Igyekeztem az alkalmazottaimmal is hasonlóan viselkedni, de aztán szakmát váltottam. 50 évesen elvégeztem még egy diplomát és most a gyermekekkel foglalkozom. "Szerencsére a lomhán mozgó orosz szerelvényeken jut elég idő jut az ilyen találkozásokra.- [ ] "Mindenkiben meg lehet találni a jót és azt erősítve nagy eredményeket lehet elérni" -mondja és nem is tudja mennyire beleillik azokba a gondolatokba, amiken mostanság jár az eszem. "És bármikor újra lehet kezdeni, lehet választani akár egy másik karriert is. Látja, én a lányommal is diplomáztam egyet!" - fejezi be a Kálvinnál, mikor leszállok. Még utánam kiállt: "Szurkolok magának is!"

Mindig megszólítanak. Ma is a néni a villamoson. A mellkasomat, majd az ingemet fürkészte. Nézte, nézte és sóhajtott egy nehezet. “Maga is, akárcsak a férjem.” - szája sarkában egy huncut mosoly villant meg. “mindig félregombolja, főleg mikor rosszalkodunk reggel” - majd leszállt. Megrökönyödött pillantásokat s halk felháborodást hátrahagyva a ‘négyesülés’ másik két nyugdíjasának lelkében.

- "Tudja azt gondolom a lehető legjobb dolgok fognak történni Önnel! Csak higgye el!" - mondta két éve a hetven körüli úr miközben zavaróan közel hajolt hozzám a vonaton. Öt perce szállt fel Tatabányán. Elég zaklatottan érkezett.Fura jelenség volt, különösen azért mert akkoriban én is gondolkozom ezen. Nagyon sok múlik az önmagunkban vetett hitünkön is. Sose felejtem el a Google Marketing vezetőjének szavait, amiket a gyakornoki programban eltöltött első napunkon mondott nekünk. "Srácok, Ti azzal, hogy jelentkeztetek már elhittétek azt, hogy bekerülhettek. Sokan még ezt sem hiszik el és inkább meg se próbálják."Miközben a úr mesélt, a gondolataim az első mondatán időztek hosszan.Elhinni. Elhinni azt, hogy a lehető legjobb dolgok várnak az életben. Elhinni azt, hogy 2020. az én évem lesz. Elhinni, hogy megérdemlem. Akármilyen esetlen, csillámfaszlámának is gondolom magam néha. Elhinni azt, hogy veled történhetnek csodák.Ülök most itt Budapesten a Bartókon egy kávézóban, a Keletben. Kint emberek rohannak a mindennapi dolgaik elől vagy után. Kezemben Schaffer Erzsébet egyik könyve, aminek Simone Weil mondása a mottója:"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Innen jutott eszembe a fura úr és a kalandos utazás. Vágyakozni. Azt hiszem ez már a következő szint. Elsőként bátran el kell hinnünk, majd őszinte szívvel vágyakoznunk kell mindazok után ami a miénk. Majd el kell mesélnünk. Bátran a történetünket, hogy másoknak is reményt és bátorságot adhassunk.

Megteritettünk a buszmegállóban és megreggeliztünk.Az arra járók megmosolyogták a kockás szalvétából és laptoptokból tákolt instant asztalt. Két napja figyeltem a hajléktalan bácsit, aki a szomszéd utcában egy kapualjban vert tábort éjjelente. Szatyrai mellett egy színes esernyő virított. Az ápolt külseje mélyen barázdált, a múlt sebeit takaró arcot rejtett. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy viszek neki és magamnak is egy szendvicset és egy kis teát. Hátha megengedi, hogy vele reggelizzem. - Tudja nagyon hálás vagyok ezért az ételért, de számomra az volt a legjobb, hogy mert velem mutatkozni. Mások meg sem állnak, maga meg itt eszik velem az utcán.Miért írtam le ezt a történetet? Nem magamat szeretném piedesztálra emeltetni és a nárcisztikusságomat sem ezzel akarom etetni. Egyszerűen szeretnélek bátorítani Titeket, ha van ilyen vágy a szívetekben, akkor merjetek odamenni. Én nagyon féltem, hogy mit fog szólni, hogy fogadja. De emlékszem akkor olvastam egy cikket a hajléktalanokról és úgy döntöttem miért ne? Max lesz egy plusz szendvicsem. A bácsiban a közvetlensége és az élet szeretete fogott meg leginkább. A válás után a felesége lelépett a gyerekekkel és a pénzzel. Dolgozik, nem iszik de nem tud kifizetni egy lakást.Ma a 49-es villamoson egy kislány ugyanolyan esernyőt cipelt magával, mint ami Tamásnak is volt. Mikor megláttam elmosolyodtam és megjelent előttem a két évvel ezelőtti reggelink.

Ma a 14-és villamoson szóba elegyedtem a velem szemben ülő sráccal. A kissé vézna testalkatú, nálam pár évvel fiatalabb fiú a kezemben lévő koncertjegyre kérdezett rá. A felszínes csevej idejekorán nagy mélységekbe mártózott!- "Az édesanyám el akart vetetni, de végül nevelőotthonba kerültem. Tudod ott tanultam meg, hogy rajtad múlik mit hozol ki az életedből. Miképpen dolgozod fel múltad negatív eseményeit" - mesélte a történetét, miután arról kérdeztem miért van egy kereszt a kezére tetoválva. - "Én nagyon hiszek abban, hogy nincsenek kudarcok, csupán lehetőségek. Ilyen volt a nevelőotthon is, ahonnan szerető nevelőszülőkhöz kerültem. Ezért nagyon hálás vagyok Istennek."Beszélgetésünk alatt két gondolat eresztett gyökeret szívemben. Egyrészt megdöbbentett, hogy gondolkodásunkban mennyi hasonlóságot találtam, másrészt nagyon hálás lettem a szüleimért. Fel is hívtam anyát és apát, hogy megköszönjem nekik a hatalmas odaadó gondoskodást! Néha nagyon természetesnek tűnnek olyan dolgok, amik valójában hatalmas ajándékok.

Elmélyülten olvastam ma az ötös buszon. A Pál utcai fiúk  POKET szinte teljesen magába szippantott. Egyszercsak hirtelen a busz egy éles kanyarnál egy nagyot fékezett és a könyv kiesett a kezemből. Ha a mellettem ülő néni nem ragadja meg a karomat, minden bizonnyal én is repültem volna utána, “Ne aggódjon fiatalember, majd én megvédem. Legalább gyönyörködöm benne, hogy könyvet olvas. Az unokám csak azt az okostelefonját nyomkodja, állandóan”- mondta. Így mentett ma meg egy ismeretlen néni a repüléstől az ötös buszon.

Ma egy apuka vígan húzta gyermekét szánkón Sopron Fő terén. Hangosan megjegyeztem a kisfiúnak:- milyen jó is volt, mikor apukámmal én is szánkóztam. Erre a férfi megszólalt:- pattanjon fel fiatalember. Több nem is kellett és az ismeretlen apuka már húzott is egy kört a Szentháromság-szobor körül  

Sétálok hazafelé a Feneketlen tó mentén. Egy néni sétáltatja kis tacskóját. A kutyát mintha fel-fel kapná az orkán erejű szél. Lehet csak azért tűnik így, mert a rajta lévő ballonkabátka duplájára dagad. Gazdája a jelenet láttán üvölti utána:“Rezsőkém, engedd, hogy megtartson a gravitáció!!”

Fél éve egy döbbenetes kisregény került a kezembe. Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja. Arról szólt, hogy valahol Dél-Amerikában leszakadt egy híd, öt ember a híd omladéka alatt leli halálát. Az író a születésüktől a halálukig - a híd leszakadásának pillanatáig - végigkíséri ezt az öt életet és végülis az csattan ki a regényből, hogy ezek az életek valamiképpen összetartoznak, s a halál volt számukra ott és abban a pillanatban az egyetlen megoldás. Összetartoztak, mint azok a csillagok, amelyeket ugyanaz a vonzerő tart össze s egyszerre hullanának szét, ha ez erő megszűnnék. Az élet valahol a mélyben, valahol a magasban összeér. - mondja a regény írója. A legkülönfélébb életek is összefutnak valaki kezében. Olvasás közben egy régen tapasztalt érzés kerített hatalmába. Közünk van egymáshoz. Mindig mindenkihez közünk van, mert egy kicsit összetartozunk. Sorsunk egy pillanatra bármikor váratlanul összeérhet. Lehet, hogy egy összeomló híd alatt. Lehet, hogy egy kis templom tölgyfapadján, míg vállunk összeért. Látod a miénk máris összeért. Hiszen elolvasod, amit írtam. Betűkön ér össze, s Isten tenyerén az életünk... #zolek #gondolataim