#bodrogis

Csak egy pulzáló pont voltál a monitoron, körülötted fekete zsák - először szerettem bele ismeretlen foltba.

Már hőlégballon a pocakom, és te táncolva utazol a fedélzeten. Anya hangja a hő, Apáé a levegő - közös a túra.

Nemsokára kilyukad a ballon, és együtt kezdünk zuhanó repülésbe - lehuppanunk életünket kifordítva.

Hiába keresném a feliratot az utcátok előtti, elhagyatott üzlet ablakán, már rég letakarták választási plakátokkal, és egyébként sem a ti utcátok. Elköltöztetek, ahogy én is, és ráhagytuk másra a megszemélyesítést.

Nem tudom, mikor jártam ott utoljára. De arra emlékszem, hogy pontosan úgy mértem fel minden egyes szegletét, mintha még lenne hozzá közötök - mintha magukban hordoznák a percek, hogy egyikőtök mirelit pizzát vásárolt az imént a sarki Sparban.

Ha együtt vagyunk, megnövekszik a tér. De hamarosan aggasztóan megcsappannak a négyzetméterek:

nem mászkálhatunk meztelenül a lakásban, és a fürdőszobaajtót is be kell csuknunk pisilés vagy zuhanyzás előtt. A kuka másodpercek alatt telik majd meg, és hulladékszag szivárog a konyhaszekrény résein át. Molyok költöznek a kamrába, elkeverednek a peték a lisztben, de amúgy sem lesz olyan, hogy a mi élelmiszerünk. Mindent más használ majd, amiről azt gondoltuk, hogy birtokolhatjuk. Már nem csak a mi kulcsunk nyitja a zárakat.

Az űrhajósok szerint a súlytalanság állapotában olyan pihentető az alvás, hogy a Földre való visszatérés után még a legpuhább ágy is kényelmetlen.

Emlékszem: becsapódott az L20161001 nevű aszteroida, és én nem tudtam tovább a Földön maradni - sosem foglalkoztatott még annyira a súlytalanság.

Cukorrépákkal teli vagonok mellett állunk meg - utoljára húsz évesen voltam csak magamért felelős.

Ma beszaladtam a boltba egy kifliért az ebédhez - hármat vettem, neked egy kevés vacsorára.

Az előbb veszekedtünk, épp haragszom rád. Emlékszem, máshoz ilyenkor nem szóltam napokig, neked percekkel később már kiflit veszek - furcsa dolog ez a felelősség.

Egy órája zötykölődök a cukorrépák között - lassan otthon leszek, ahol már semmire sem mondhatom, hogy csak az enyém.

Próbálom kiszámolni, hány nyolcbetűs szót hallottam tőled eddig, és hányszor néztem rád azt érezve háromszázhatvanöt nap alatt.

Kb. két hetesek lehettünk, mikor kitaláltuk, hogy hárommal bővülünk majd, hogy a vége öt legyen - mert az páratlan -, és a nevük mi. Nagyjából a második hónapnál írtuk mézeskalácsokra az esküvőnk dátumát, de már az első éjszakán egymás szájára csókoltuk a végtelent.

Idén szeptemberben a fogyasztói árak 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly. Én legalább 1111 százalékkal vagyok boldogabb.

Háromszázhatvanöt napja keressük a boldogságot együtt, és ketten valahogy mindig sikerül.