A presszóérzĂ©srĆl mindig F jut eszembe, akit haverok rĂ©vĂ©n ismertem meg a KandĂł koleszbĂłl. A NagykörĂșt sarkĂĄn volt egy PEPSI nevƱ aprĂłcska presszĂł, ahova egyszer beĂŒltĂŒnk ketten, a hosszasan sĂ©tĂĄlĂłs elsĆ randin, egy nagyon hideg kĂ©sĆ Ćszi napon. F elĆkaparta a nadrĂĄgja zsebĂ©bĆl a mind az egy hĂșszasĂĄt, ami kĂ©k szĂnƱ papĂrpĂ©nz volt DĂłzsa apĂĄnk arckĂ©pĂ©vel, kiteregette, kisimogatta az asztalon, Ă©s vett belĆle egy ĂŒveg colĂĄt, ami akkoriban 3 dl volt, hozott kĂ©t poharat, majd huncut fĂ©lmosollyal, Ă©s valami hihetetlenĂŒl fĂ©rfias eleganciĂĄval azt mondta nekem: - Kicsi lĂĄny, Ășgy idd, hogy addig ĂŒlĂŒnk itt bent a jĂł melegben, amĂg ez kitart. Azonnal beleszerettem. A presszĂł nincs mĂĄr meg, a rendszervĂĄltĂĄs utĂĄn egy peepshow mƱködött a helyĂ©n.
A HALLĂ bĂŒfĂ©re jĂłl emlĂ©kszem. A KörĂșt Ă©s KirĂĄly utca (Maja) kĂ©t szemközti sarkĂĄn mƱködött. A kissĂ© rusztikusabb, menzaszerƱbb, tĂĄlcĂĄs gyorsbĂŒfĂ© rĂ©sz volt ott, ahol most a KFC, Ă©s a Starbucks, amit levĂĄlasztottak belĆle. A kicsit elĆkelĆbb, Ă©tlapos rĂ©sz pedig azon a sarkon, ahol volt mĂĄr Pizza Hut Ă©s KisközĂ©rt is, most Ă©pp GyĂłgyszertĂĄr.
Coca-colĂĄt elĆször 10 Ă©ves koromban ittam, valamikor a hatvanas Ă©vek vĂ©gĂ©n gyƱrƱzött be a legvidĂĄmabb szoci barakkba. A vasĂĄrnapi cukrĂĄszda nĂĄlunk is alap volt. NĂ©ha estĂ©nkĂ©nt hallgathattuk a közeli presszĂłban, a cigifĂŒstben Ă©s kĂĄvĂ©illatban a beszĂ©lgetĂ©seket, de csak este nyolcig, mert utĂĄna kiskorĂș mĂĄr nem tartĂłzkodhatott ott.
Ăs nyaranta a Balcsi. MuteromĂ©k vĂĄllalata kĂ©t csalĂĄdi hĂĄzat bĂ©relt nyaranta egy csalĂĄdtĂłl, akik a szezonra beköltöztek valami nyĂĄrikonyhĂĄba a fogyatĂ©kos kislĂĄnyukkal. A kĂ©t hĂĄz nagyon közel volt egymĂĄshoz, nem tĂșl messze a parttĂłl, Ă©s egy-egy nagy hallbĂłl nyĂltak körben a szobĂĄk. Egy csalĂĄd egy szobĂĄt kapott beutalĂłval kĂ©t hĂ©tre, ahol gyakorlatilag csak aludni lehetett, mert olyan kicsi volt, de Ășgyis egĂ©sz nap a parton voltunk, amit akkor mĂ©g nĂĄdasok szegĂ©lyeztek, Ă©s homokos partja volt. TalĂĄn pont ezĂ©rt hĂvtĂĄk "magyar tengernek". A bokĂĄig Ă©rĆ vĂzben csöpögtetĆs vĂĄrat Ă©pĂtettĂŒnk a tesĂłmmal, meg aprĂł szĂnes kavicsokat gyƱjtöttĂŒnk, amik kifakultak amikor megszĂĄradtak, de otthon megint vĂzbe lehetett tenni Ćket, Ă©s akkor megint kincs lett belĆlĂŒk. Nem messze egy csalĂĄdi kifĆzdĂ©ben ebĂ©deltĂŒnk, ahova be voltunk fizetve, Ă©s lehetett A meg B menĂŒt vĂĄlasztani. Több turnusban ment az ebĂ©deltetĂ©s, Ă©s a csalĂĄd apraja-nagyja rohangĂĄlt a tĂĄlcĂĄkkal. Ezek a csalĂĄdok a nyĂĄr folyamĂĄn kerestĂ©k meg az egĂ©sz Ă©ves megĂ©lhetĂ©sĂŒket, amiĂ©rt igazĂĄn spĂĄrtai Ă©letmĂłdra voltak kĂ©pesek. A dĂ©li partra jĂĄrtunk Szabadiba meg LellĂ©re, az volt a gyerekes part. A partra menvĂ©st mindig ĂĄt kellett kelni a sĂneken, Ă©s Ă©jjel is hallani lehetett a vonatokat, ahogy elrobogtak a közelben. A vonat hangja azĂłta is mindig azokat a nyarakat idĂ©zi nekem.
