#aranyosak

A minap kifáradt lélekkel tartottam vacsorázni a szállodában. A kedves pincérek és shéfek mindig boldog mosollyal üdvözöltek, én pedig ezt viszonoztam nekik. Volt, hogy én köszöntem rájuk, majd kérdeztem meg, hogy : Hogy vagy?

Kedves mosolyt küldtek felém, mint akivel 100 éve nem volt senki sem kedves.

Viszont néha én is lehetek szomorú, és ami a legviccesebb, hogy a családom ebből mit sem lát.

Viszont...

Az összes pincér és shéf arra törekedett, hogy engem boldoggá tegyen, hogy egy mosolyt lássanak az arcomon. Táncoltak, sziszegtek, grimaszoltak és még megannyi dolgot megtettek értem.

Amikor megkérdeztem, hogy miért akartak megnevettetni csak engem, azt válaszolta az egyik pincér:

"Mert te vagy az egyetlen, aki minden reggel, délben és este mosollyal köszön, kérdezi, hogy hogy vagyunk, és mi pedig emiatt boldogok vagyunk. És mindenkinek fontos, hogy a "mosolylányt" (smilegirl) vidámnak lássuk, különben mi sem tudunk azok lenni."

A sírás kerülgetett. És azóta ölelést és pacsit adok a mosolyaim mellé.