#12-23

Most már tényleg felbaszódom rajta, hogy mindenki narcisztikusnak van mondva, aki nem szimpatikus valakinek. Ez a szóhasználat most már a használót járatja le, mert felszínesnek és tudatlannak tűnik tőle.

Ezek a gyorsan összekapkodott tulajdonságok külün-külön nem igazolnak semmilyen személyiségzavart! Még több együttes megléte esetén is szakember dolga eldönteni, hogy diagnosztizálható-e valami személyiségzavar. Magabiztos, határozott, énközpontú, extrovertált, hangos, erősteljes egyéniség, hajlíthatatlan, konok, akaratos, kritikus, kíméletlen, nem érzelgős, cinikus --- nem feltétlenül narcisztikus, nagyobb valószínűséggel nem az. manipulatív, érzelmi/anyagi kárt okoz, hazudik akár érdek nélkül is, szórakoztatja más szenvedése, önsajnáló, az akaratát bármi áron megvalósítja, képtelen a valós együttérzésre bár képes színlelni, felhatalmazottnak érzi magát, sznob, fizikai agresszióra is képes, mert neki jogában áll, untatja minden ami nem róla szól, szerinte a világ mindig őt támadja --- nagy valószínűséggel narcisztikus

zárkózott, nehezen oldódik, akaratos, cinikus, érzelgős, de nem empatikus, nem szereti a fizikai kontaktust, távolságtartó, ideges, kényszeres, környezetével konfliktusos, magamutogatása "rejtett" --- nagyon is lehetséges, hogy narcisztikus

zárkózott, nehezen oldódik, rosszul kommunikál, nem empatikus, nem önzetlen, nem segítőkész, kényszeres, lobbanékony --- nagy valószínűséggel nem pszicho vagy szociopata, más problémái vannak

Erőszakos, agresszív, ha ellenállást érzékel, az agresszivitás és az erőszak szórakoztatja, szabályokat nem tartja be, a következmények nem érdeklik, érzelmekből a dühöt érzi leginkább, szeretetre, empátiára nem képes, de ha intelligens valószínűleg megtanulja a megfelelő paneleket, beilleszkedni nem akar, hogy kívülálló azt nem érzékeli, bárkit és bármit felhasznál a céljaira vagy akár csak az unalma elűzésére, gátlástalan --- valószínűleg pszichopata

És akkor még nem beszéltünk a felnőttkorban diagnosztizált autizmusról/aspergerről ami szintén hoz a fentiekből egy csokorral, és még ki tudja mi minden amiről én sem olvastam még.

I TOOK THIS GRAFFITI PIC IN THE TOWN SQUARE IN EDINBURGH SCOTLAND

Tegnap éjjel hosszasan beszélgettem telefonon a gyerekeim apjával. Felhívott, hogy boldog karácsonyt meg amúgyis szoktunk néha beszélni egymással. Nekem ez a szint a barátságban vagyok az exemmel. Félévente beszélgetünk egyet, de ha csak évente, az sem baj.  Nem őt hívnám először, ha bajban vagyok. Még mindig ott vagyok, hogy senkit sem hívnék. Talán-talán Logant, de nem biztos. Rizsázok itt össze vissza, pedig az akadt be a hosszú beszélgetésből, hogy meséltem neki, hogy Logan mennyit segít és mennyire hálás vagyok neki és milyen jó meg értékes kapcsolattá vált ez, tényleg kár, hogy nem párkapcsolat és nem is értem, az emberek többnyire arra vágynak, hogy egy ilyenjük legyen és azt szeretnék megtartani vagy ennél többet ér egy múló szenvedély? (mondtam én, aki, ha tárgyilagos vagyok, akkor odadobtam egy mély barátságot egy múló szenvedélyért) Elmondta, hogy ő meg a csaja is ilyen szoros összetartozásban élnek, már rég óta nincs szex, de nagyon ragaszkodnak egymáshoz. És fogadjam el, hogy ez már így marad, Logannal ez nem fog változni. (gyűlölöm ezt hallani mivel az elfogadás lemondás a másik út a továbblépés miközben meg a jót nem akarom elengedni) Az exférj mondata úgy felkavart mindent. Nekünk voltak a múltunkban nagyon jó dolgok amik azóta sincsenek. Lehet, hogy a fiatalságunkhoz tartoztak csupán, de mind olyan ami lehetett volna, és amiket Logannal is meg lehetett élni párszor. Persze, ezek is rabul tartanak miközben a hasonlóság a két kapcsolat között valahogy feldolgozhatatlan. Közben fellobban bennem a vágy arra, hogy szegény exemet a falhoz állítsam, hogy te hülye barom, ez amiről beszélsz ez nem egy egyenrangú és mélységes mély barátásggá szelidült szenvedély, ez nem egy falka amiben a társad az élete árán is megvéd, hanem egy alárendelt, önfeladó, behódoló rettegésed a magánytól. Példul ő maradna külföldön, aláírna aká öt évet is mert békés és szép helyen él mert megnyugtató a környezete és a dolgok kiszámíthatósága, de a csaj nem akarja, sőt befenyegette, hogy, ha mégegyszer külföldre megy akkor elhagyja. Odaadja a nyugalmát, a gyerekei lehetőségeit amit megteremthetne. A csaj pedig olyasmikkel érvel amiket a járvány okozott, nem állandó kényelmetlenségek. Szerintem inkább arról szól a dolog, hogy számára ez a kapcsolat csak itthon élhető ahol a szeretőjével aktív a kapcsolat és mellette ez a barom meg megteremti a hátteret, lakást bérel a csajnak aki ezt a nyomorult két évet sem bírja ki a közös cél érdekében, hogy gyűlhessen a pénz.  A szexet nem a nő tagadja meg tőle. Ez a dolog már a mi kapcsolatunkban is gond volt. Részben ezért kezdtem el foglalkozni a szexuálpszichológia vonallal, hogy értsem, hogy egy férfi, akinek feláll a farka, miért nem akar mégse szexelni. És miért működnek az emberek szarul az ágyban. Nem ebben az írásban fogok beszélni róla, de annyit elmondok, hogy a kapcsolatot működtetni kell mindkét embernek. Bele kell tenni magunkat. Ott lenni, figyelni, érdeklődni, cselekedni. Többnyire akkor is amikor nincs kedvünk ezeket megtenni, mert a háttérbehúzódások a rálegyintések a passzivitás és a majd máskor gondolatok addig errodálják a kapcsolatot, míg végül menthetetlenül leszakad a part. A szexre külön ugyanez igaz. Jobb egy gyengéd ölelkezésbe fulladt próbálkozás mint a semmi. A sikertelen aktusnak vagy a nem vágynak is helye kell legyen a kapcsolatban mint a nem annyira jól sikerült ebédnek is. Máskor jobb szokott lenni, és amikor nagyon jó az nagyon jó és egy jó szint a gyakorlattól alakul ki. A szex nem maga az aktus, a szex befonja a pár egész életét. Minden érintés valójában az aktusnak készít helyet, az intimitást tartja fenn. Az érintések hiánya miatt állnak elő azok a problémák, hogy a férfi éppen dugna a nő meg elutasítja. Ha nem épül fel a dolog, ha nincs szinten tartva az érdeklődés akkor a “most dugjunk” az durva. Még egy kiéhezett nő is rosszul érzi magát tőle, hogy csak úgy előveszik. Férfiak ugyanerre panaszkodnak. Hónapokig semmi vagy elutasítás és egyszercsak egy hopp, most aztán állj készen és teljesíts. Nem megy. Nem gép. Persze, amikor azt hallom, hogy ugyanaz van most is az exemmel ami korábban velünk volt, akkor az némileg jó érzés, hogy natessék, nem velem volt baj. Pedig de. Mert nem beszéltem vele a problémáról, hanem mentem és megoldottam máshol. és mert tapintatosan elfogadtam, hogy majd a másik beszél róla, ha gondolja. De nem beszélnek. A legtöbben előbb beszélnek róla egy idegennel, mint a saját párjukkal. :( Az a kérdés, hogy miféle szenzor hibásodott meg bennem amiért millió ember közül kicsippentem a másik ilyet is és újra ugyanabban a problémában találom magam. Buzidetektor mondta a barátnőm. Simán.