#újonc

Ludditák feat Újonc: Szevasz! - az egyik legerősebb szöveg ever a hazai popzenében az identitásválságról, a keveredés valóságáról, ki nem mondva a rasszizmus értelmezhetetlenségéről - messze-messze túlmutat a pop és lakossági hiphop sémáin, tartalomban és formában is. A Ludditák versszak is jó, de Závada 'Újonc' Péter itt rapköltéseti mélységekbe/magasságokba ér és kurvára odabasz

"Azért, mer‘ megírta a Kertész Imre, haver, még nem vagyok a múltamra felkészítve."

egy elég értő elemzés

és a szöveg

Újonc km. Ludditák: Szevasz!

Refrén: Helló, szia, szevasz,  nálatok van rassz? Helló, szia, szevasz,  nálatok van rassz? Itt a kezem, this is no láb, nyelvemen a Tórát járja a disznótor át, ha nem kóser is, all right, mert örök ízre lel, aki disznótorost kóstol, mit nem adhat meg Izrael, megkapja Tótkomlóstól. Gasztro-cionizmus: jellemzem a diaszpórát, úgy mérjük a bioritmust, mint hús-vér zsidó a villanyórát. Demagóga alagút, lelkiteher-vagonja belefut, és magában keresi a holakalauzt. Azért, mer‘ megírta a Kertész Imre, haver, még nem vagyok a múltamra felkészítve. Felfeslett a jövőképem, részem ezért voltál, eltévedt vezérfonál egy selejtes szövőszéken, itt ülök Jung tenyerében, miért kéne elaltatni, lassan már az ébrenlétem is csupán tudatalatti. Engem már a kor sem aszal, bármicvé is váljak, nem leszek más, csak kóser pacal, Jákob light tarjája, erkölcsileg bushido, egy szlovákkal dúsított bús zsidó. Biztos majd az orrból fogsz rájönni, hogy ortodox, mert sosem csal egy szemita szimata. A Dávid-csillag ott figyel a hasfalon, már Shalommal köszön egész Sashalom. Nézzed meg, hogy rímel-e a freestyle-ra, hogy frigyláda, és ha igen, akkor írd bele, azt majd ledrótol a Nasa. Egyház a házba? – egyből zár a retesz, aszonták, a szondák figyelik a szád, haver, nehogy Názaretezz. Béke a cél? Miért veszed be? Jerushailem csak egy ceruzaelem a hadi gépezetbe! Refr. 3x Lehet hungarosteril a szépérzéked, nálam eltévedtek a géntérképek, mer‘ az a leges-, a leges-, a legesetlegesebb, hogy ki szopat kit egy zárt kelepcében Lábfürdőzünk a Kádár-medencében… Ahogy pár év a böriben: az több tonna szteroid, feltuning‘, azt‘ szabadul, rögtön húszkilósra lerogyik a crackkel. Na, velünk is így bánt el egy reggel: csak úgy nyekken a családfa, és csupasz seggel a nagyfater a Gulágra árkot ásni megy, kábé sodorni még megmaradt pár kárpótlási jegy, meg a vágyódás: milyen az inas, ha hajbókol, s nem becsókolom a sóspogit a nejlonzacskóból. Mer‘ klassz a Fiáth név, a cégér fényes, de a deklasszálódás már végérvényes, és írmagja se az úri magnak, ne desztillálj! Máshogy markolom a májkot, mint ők a desszertvillát, a vesztett millákat meg nem veszem zokon, nézem az ősöket, Victoriát mutatnak egy fotón: egyenes ujjak, győzelem és túlélőfej. Az én ujjam mindig bólogat, mert idézőjel. A Káin-logó rajtunk, és nincs rá Lidocain, egyszer bitóra a zsidót, máskor a zsidó fain. Egyszer én vagyok a „nemzettest“, aztán ÁVO-val rettegtetsz, tedd idézőjelbe, amit most még elreppelhetsz!

Hogy hideg voltál, mint a krémek.

Ez maradt meg abból a nyárból.

Mondataid árnyékába húzódni,

mintha egy fa tövébe.

Meg a nyomáskülönbség,

amitől a lélegzetből sóhajtás lesz.

A gondok, ahogy üres bádogdobozokként

zörögtek a mellkasodban.

Azt hiszem, összekeverlek az emlékeddel.

Ha hozzád akarok érni,

át kell nyúlnom az időn,

mint egy tükrön.

Akkor voltál az,