#össezvissza

Szükségem van rá, hogy keljek. Ha csak egy percre, egy ölelésre, egy csókra, ha csak estére is, de keljek. Tudom, hogy nem fog tovább tartani. Engem az emberek mindig csak kihasználnak. Használnak... Mindig magamban keresem a hibát, hogy vajon miért nem kellek most sem, mit ronthattam el. Én vagyok az az ember, akit mindenki használ, de nem rendszeresen, s nem véglegesen. 

Tudom, tudom, hogy túl sok vagyok, hogy túl sokat gondolkozom, hogy sokat beszélek, hogy sokszor idegesítő vagyok, hogy néha értelmetlen dolgokat teszem, s cselekszem, hogy néha túl sokat eszem, vagy épp nem, hogy sokszor érzem rosszul magam, sokszor érzem feketének a világot. Tudom.

Mond, mit rontottam el. Miért áltál tovább te is szó nélkül. Hogy tudtok ott hagyni szavak nélkül, ott ahol eddig nem volt csend...utána mindig mérhetetlenül nagy üresség marad...és abban a semmiben én mindig ott állok...egyedül. 

Túl sok bennem az érzés? Túlságosan tudnálak szeretni? Rémisztő? Ez én vagyok. Hidd el, nekem ez mindig nehéz. Egyre nehezebb, hogy újra hinni tudjak valakiben, hogy azt érezzem érdemes megnyílnom újra, most épp neked. 

Ha őszinte vagyok veled ne tehernek érezd. Kérlek, tényleg kérlek, ezt érezd úgy, hogy pozitív. Poziítv, mert úgy érezlek közel vagy hozzám, hogy közel vagy a belső énemhez, ezért nyitnám meg azokat a falakat..de mikor hirtelen befalaznak kívűlről befelé haladva...az valami sokkoló. 

Belülről robban olyankor minden. 

Szoktál rám gondolni? Mit érzel, ha meglátsz? Hibának vélsz vagy csak egynek a sok közül? Kedvelsz? vagy kedveltél? Azért nem kellettem, mert nem olyan vagyok,mint Ők? 

Változtajm miattad, de észre sem vetted. Nem tűnt fel senkinek. Pedig érted tettem. Tényleg. Miattad, miattunk, hogy majd talán így... 

Azt érezm, hogy sok a kimondatlan szó - részemről, s részedről egyaránt. ..hogy félsz tőlem...félsz attól, hogy olyat kapnál, amit sosem akarnál elveszteni...de te még nagyon is elakarsz veszteni mindenkit. 

Értelmetlen minden sorom, tudom. De vihar dúl bennem. Elszorult a torkom, mar a tüdőm, nehezemre esik gondolkodni ésszerűen. Nem tudom elképzelni azt, hogy ne lássalak, hogy ne érezzelek közel. Fáj. Sírnék és ordítanék, verném az ajtód és elmondanék mindent ami nyom. 

Mit mondanál? Mondanál valamit? Tudnál mondani valamit? 

Ő mit tud? Ő miért más? Ő miért kell? Ő mit tett, ő mivel jobb, ő miért.. Miért jobb ember, mint én? 

Jó ember vagyok? vagy csak valaki, aki szürke hiába képzeli magát pirosnak. Hülye hasonlatok, hülye gondolatok, hülye impulzív érzelmek - érzések. Úgy tör rám néha minden, s csap le, mint sivatagban a homnokvihar. Jön,söpör,visz.