A tökéletes tökéletlenség

“Elhiszed, hogy ha tényleg szeretsz valakit nem fogod tudni megutálni?”

Akartam írni egy novellát rólad,rólunk.. a nyári esetéinkről.. azokról az estékről amikor csak ültünk az erkélyen és egymás szavába vágva meséltünk a gyerekkori kaladokról. Emondtuk egymásnak az összes heg történetét a térdünkön. Akartam írni egy novellát a hangos nevetésekről, amit még a szomszédok is hallottak, s másnap furcsán nézték az idegesítően boldog párt. “A pár, akik olyan irritálóan szerelmesek” “A pár, akik olyan nyálasak” “A pár, akik úgy imádják egymást” “ Az a tökéletes pár” - mindig így emlegettek minket. :)) Nos,igen. Igazuk volt. Nagyon boldogak voltunk. Nagyon szerelmesek voltunk. Nagyon nyálasak voltunk. Nagyon imádtunk egymást és nagyon tökéletes volt. Éppen ezért, nem tudtam írni róla. Mert azt, ami akkor volt, s még valami természetfeletti erőnek köszönhetően még mindig van közöttünk, nos, nem lehet szavakba önteti.

mikor fogja fel, hogy amikor azt gondolja, hogy durcizok akkor éppen gecire megbánt valamivel?