Sátánmangó

Ez volt az első. Úgy éreztem, még sosem ettem ilyen finomat. A műhúst leszámítva.

Ezt egy muszlim család dobta nekünk össze Koh Lanta szigetén:

Ezt Phitsanulok városában ettük, vérrel, májjal, töpörtyűvel:

Ezek voltak talán a legszebbek, és a legrosszabbak is. Még Chiang Maiban is érvényes: ne egyél a vasútállomás mellett.

Tom yum reggelire Chiang Maiban, nachos és lepkeborsótea kíséretében. Iszonyú finom volt, iszonyúan csípett.

Egy tipikus leveses pult, válassz feltétet:

Zöld mangó és cukros-sós chili. Ingyen, sörkorcsolyának.

Hátul a műanyag üvegekben az úgynevezett “thai whisky” található, ízre inkább egy rossz mézes házipálinkához hasonlítható, de legalább nagyon olcsó, szemben a bolti alkohollal.

Azért megadják a módját: a műanyag üvegekből áttöltik üvegpalackba. Így egy feles valahol 100 forint körül jön ki. A boltban egy három decis sör 300 forint.  

Vécépapír. Az mindenképp. Étteremben, otthon, mindegy.

Nagyon sok helyen van kirakva a menü rendeléshez ceruzákkal. Persze kizárólag thaiul, úgyhogy helyi kísérők nélkül nagyon jót lehet lottózni. A fenti képen még egy halszószt találunk, ez a leggyakoribb ízesítő bárhol, bármihez.

Aztán időnként találunk egy egész kalitkát. Még hogy koszos Thaiföld!

A kalitka alatt chilipehely (hát persze), ecet, cukor (nem, nem só) és mogyoró van. Mogyoró! <3

A halszósz itt is felbukkan, plusz chilipaszta (a sötét) meg egy lazább chiliszósz (ecetes). Az evőeszköz gyakran lakik egy dobozkában: kést sosem fogsz találni, de gyakran kétféle kanalat, villát és pálcikát igen. A leveses kanál olyan formájú, mint a kínai éttermekben, de kizárólag fémből. Az "európai formájú” kanál váltja ki a kést a szilárd ételeknél, tehát kés-villa helyett kanál-villa kombóval esznek. Vágni nem nagyon kell, minden étel falatnyi elemekre bontható könnyen.

A tévhittel ellentétben a thaiok alig esznek pálcikával: kizárólag tésztát. 

Általában víz is van az asztalon, de ha nincs, akkor is lehet kapni ingyen, sok jéggel. 

Ha pedig valami olyan ételt eszünk, ami megköveteli a sok zöldet, mint például a Chiang Mai-i a Khao Soi leves, akkor az nagy kupacokban van kirakva az asztalra, és mindenki annyit szed, amennyit akar. Imádom. 

És még egy kis friss chili ecetben a végére:

Az előző poszt neonszínű rettenetei után jöjjön az a néhány desszert, amit szívesen tolnék be újra akár ezen a budapesti estén is. 

Sajnos a számos elfogyasztott thai palacsintáról egy értékelhető kép sem született, pedig azok nagyon jók. Főleg, ha ropog, karamellizálódik, banánnal, csokival, vajjal. 

Na de lássuk a dokumentált kajcsikat.

Szeretnek banánlevélbe csomagolni, és előszeretettel használják a kókuszt. Alább ennek a kombinációját láthatjuk, jöhetne bármikor.

Bambuszba is szeretnek csomagolni, leginkább édes, ragadós rizst.

Még egy levélbe csomagolt és grillezett történet, nagyon ragadós volt, istentudja miből. Azért az összes nem tudott elfogyni.

Ezek a kis golyóbisok csak Ádámnak jöttek be. Gyanítom, hogy pandan levél volt benne, amit valamiért én lábszagúnak érzek. Mindenki más szerint nagyon kellemes illata van, és még légfrissítőként is használják, de az én orromban valószínűleg elromlott valami.

Zöldeás fagyi kókuszzselével. Isteni.

Ezeknek a mini kókuszpalacsintáknak számtalan változatát kóstoltuk, mindig bejött. Itt épp kukoricával vagy pandan levéllel ízesítették. Ezúttal még a lábszag sem zavart.

És persze a sticky rice mango. Amit viszont még nem láttam itthon, az a rizs megszínezése természetes anyagokkal. Kicsit az ízén is változtat.

Ha semmi más nem lenne jó Thaiföldön, a kajáért akkor is elmennék újra és újra. Az édességekről ez már nem mondható el. Ez a poszt többnyire olyan, a nyugalom megzavarására alkalmas desszerteket tartalmaz, amit nem volt gyomrunk kipróbálni, vagy legalábbis nem sírjuk vissza.

Imádják a neonszínű zselékkel megtölteni a pirítóst is, de itt most épp fánkok borzasztanak:

Az alábbi édes szójatejlevest mondjuk pont próbáltuk, csak épp nem vágyunk rá többször.

Tofut, babot és mindenféle hüvelyest és gabonát lehet választani feltétnek. Nem lesz tőle jobb.

Ugyanitt elvitelre is van minden. Természetesen zacskóban.

Az egyik couchsurfer hosztunknál mindennapos finomság a következő. Édes, barna lötyiben gabonák, bab, vízigesztenye, zselédarabok és jég. Ádám kiakadt, én egészen megkedveltem.

Szintén náluk ettük a szójatejes változatot zselékukacokkal, kukoricával. 

Ennél a standnál vettük a piacon:

Ezt a fánkot is kóstoltuk, nem lett a kedvencünk, száraz, édes sertéshússal van töltve.

A világ 4. legjobb élelmiszerpiacaként emlegetik. Hogy ki szerint az, azt már senki sem tudja, de elhiszem nekik. Elhinném azt is, ha az elsőnek tartanák. Minden van. 

Fedett, de minden oldala nyitott. Amikor beléptünk, elsőre a kész kajákat találtuk meg, és ugyan ekkorra már harmadik hete utazgattunk Thaiföldön, mégis tudtak bőven újdonsággal szolgálni. 

Mi végre megkóstoltuk ezt a jellegzetes bólintós halat - kár, hogy utolsó napra hagytuk, mert nagyon finom. A hal alatt ismeretlen zöldségek kisütve tócsni-szerűen, feldarabolva. Felül gőzölt gombócok: a mogyorós várakozáson alul, a zöld és narancssárga remek, csak beazonosíthatatlan.

Egészen más hely, mint az összes többi thai piac. Rendezett, tiszta, világos, a hatalmas választékban bőven vannak luxi elemek, és ehhez mérten baromi drága is. 

A tengeri szekció verhetetlen. 

És imádom a százféle zöldet - ez mondjuk az egész országban ilyen.

A gyümölcsszekcióval kapcsolatban ambivalens érzelmeim akadtak - minden csillog és tökéletes, egyesével csomagolva, egyáltalán nem szezonálisan - és ennek megfelelő áron. Cseresznye kilója 12 000 forintnyi baht. 

(A következő képen vedd észre az epres fantát.)

Alig bírtam leállni a fotózással. 

Turistát egy darabot se láttunk.

A sűrített tej országában azért megjelenik némi hipszter “szupertej” is, 300 forint egy pohárnyi. Természetesen van zöldteás.

Millió féle tea. 

Készételek még.

Thaiföldön az epres Fanta eladásai az egekben - állítólag a piros italokat szeretik a szellemek és Buddha, úgyhogy az összes szentély és szent fa körül szokásos ez a látvány. Mindig kizárólag szívószállal.

Első nap Bangkokban, az első thai jegeskávénkat, a.k.a. oliangunkat készíti a néni. "Real coffee. Real coffee." Azóta megtanultuk, milyen nagy szó ez. Ahogy nem lehet jó csokit kapni a kakaótermelő országokban, úgy imádják Thaiföldön a Nescafét. 

Kávé, sűrített tej, cukorszirup, jég - ezt biztosan állíthatjuk, de ezen kívül forrázódhat még bele szójabab, kukorica vagy szezámmag is például. 

Thaiföldön a műanyagot is imádják, úgyhogy minden pohár kávét praktikus kis szatyorfüllel látnak el: