Rosalie Watson

Szomorú a reggel,szomorú az este,

Tudod,nekem semmihez nincs kedvem.

Nincs kedvem játszani,se hangosan nevetni,

Csak a szomorúságom szeretném elfeledni

Azt akarom hogy újra öleljen,tudod,forrón,

Amikor velem nevet az oly jó.

Szeretném hogy megcsókoljon újra,

Hogy az orcáját a mellkasomba fúrja

Faljon hát fel,mindenestül

Akarom hogy megérintsen,olyan hihetetlenül.

Hogy újra szeressen,és csak engem keressen

A szemeid akár egy tenger,a külsején megcsillan pár hullám. A hullám mi minden gondot eltemet, Talán énis elvesztem benne egy cseppet,lehet.

Gyere kávézzunk,hogy kettedmagam legyek. Hisz párosan szép az élet,csak higyje el szépen kegyed. A kávé illata mi oly gyönyörű,hiszen az élet csak is bőkezű.

Szeress ma,úgy mint ahogy sose tetted,

nézz a szemembe,hadd hogy megnyugodjon a lelked.

A lelked,mi úgy elfáradt, vesd most rám a pillantásodat.

Barna szemeiddel rám nézel,látom hogy tele van reménnyel.

Szeress ma,úgy mintha nem lenne holnap,

élj most kérlek,élj a pillanatnak.

A pillanatnak ami soha nem tér vissza,

tudod ezaz ami oly nagyon ritka.

Szeress,ölelj forrón most, és ne szólj semmit,

neked minden szeretetem odaadom,nem is akármennyit.

Szeretlek,tiszta szívemből kedvesem,

Te vagy az akit a csöpp szívembe beengedtem.

Egyedül

A szívem ketté tört s nem találom helyem,

Bolyongok,egyedül s csak kapkodom a fejem.

Kapkodom a fejem,jobbra s balra

Arra jövök rá hogy nem vagyok más csak egy marha.

A szívem sebes,és sajog,

S ezaz ami fáj nekem oly nagyon.

Fáj bizony hát hogyne fájna,

De abban reménykedek hogy meggyógyul hátha.

A szívem dobban egyet s kettőt,

Hogy mi lesz a vége ennek az majd eldől.

Eldől hogy felveszi a kesztyűt s harcol,

Anya értsd meg hogy felnőttem és már nem játszok,

Hiába küzdesz ez ellen,bárhogy.

Küzdesz,de mind hiába,

Bárcsak eltudnám neked azt mondani, amit szeretnék,kiállva.

Kérlek,ha már nem kellettem,

Reggel ma már azt mondom hogy,elmentem.

Elmentem oda ahol jól lehetek,

Ahol bármit megtehetek.

Bár megértenéd hogy ez így nem jó,

Hogy a lányod most elmegy,ez tény s való.

Döbbenj majd rá,mikor már nem hív,

Mikor már nem lesz más benne,csak egy oroszlánszív

Szemeid varázsa úgy elcsábít,

Oly szép barna, annyira elkábít.

Elkábítasz mint méhet a virág,

Ha nem vagy velem,összetör bennem egy világ.

Szemeid varázsa úgy megtetszett,

Olyanok mint egy portré ami megfestett.

Megfestett mily szépséggel,

Benned mindig bíztam,semmilyen kétséggel.

Szemeid varázsa oly gyöngédség,

Szeretet,báj,törődés.

Törődesz Te velem,gyöngéden,

Mi ketten vagyunk,e szerelem jegyében.