Apró homokszem ? Vagy valami egész ?

Vajon mekkora helyet foglalunk el mások életében? Tényleg nyomot hagyunk bennük, vagy csak porszemek vagyunk, amit az idő észrevétlenül elfúj?

hogy önmagával csatába megy el,

S a tükör előtt megáll csendben,

És veszít újra, rendre-rendben.

S nem látja ,mit mások látnak,

a kedvességet, a jóságának

ezer apró kis darabját,

Emlékszem az érzésre élesen..

Egy számomra ismerős, mégis akkor teljesen idegenné vált ház emeleti mosódjára, ahol levegő után kapkodva, a sírásomat elfojtva – hogy más fel ne keljen – menekültem a történtek elől. Azt éreztem, összemegy körülöttem a világ,hogy nem bírom ezt az egészet,hogy én ezt nem akarom…És akkor megjelent a fény a fény a képernyő végén valki másként.Egy elküldött kép, egy jelenlét, egy kéz, ami – bár láthatatlanul – mégis az enyémet fogta végig azon a nehéz estén.

Amikor rossz passzban van az ember hajlamos elkalandozni a gondolatokban is és ott is a kevésbé derüs dolgokhoz. Így történ ,hogy egy megnem értetett beszélgetés után és gondolatok millió ide-oda cikázása közben eszembe jutott az az este és a pillanata.