Töredéke vagyok a végtelennek

néha jó rád emlékezni, csak egy kis ideig,

amíg eszembe nem jut

hogy hányszor ültem

kint miattad

a hidegben

a cigimet szívva

és hányszor sírtam közben

mert keringett bennem

az elviselhetetlen hiányod

meg az illatod

amit egyszerűen nem tudtam nem érezni

vagy a hangod, amit nem tudtam kitörölni a fejemből.

néha jó rád emlékezni, csak egy kis ideig,

amíg eszembe nem jut minden,

és most megállok

kicsit

hogy az egészet

sokszor szép verseken gondolkodom

veled kapcsolatban

sokszor meg csak szimplán a kurva anyád

te azt akarod, hogy megváltozzak,

úgy akarsz formálni, ahogy neked jó.

ellöklek. nem kell ez.

de talán néha még most is hiányzol,

vagy inkább csak a képek a fejemben,

meg a meghitt pillanataink,

még korán van. rákéne gyújtanom.

szorít valami a mellkasomban,

régen írtam és most ez is furcsa,

hogy az érzelmeket szavakba formáljam át.

kattan a zár a panelban.

az egyik szomszéd épp hústklopfol

a másiknál ugat a kutya

lent az utcán gyerekzsivaly

de én mégse hallok semmit.

teljesen csönd van, csak az ajtó csapódását hallom

meg a lépteidet.

a fejemben jársz,

mert ez mind csak a képzeletem,

de nem akarok kilépni belőle,

mert egy ideig még érezni akarom,

amit akkor éreztem,

és nézni akarlak az előszobában ácsorogva

ahogy bámulod az ágy szélén görnyedő

nem fogok többé senki után futni

utánad sem, hiába voltál más

inkább maradok egyedül

mint ahogy eddig voltam

csak néha belepusztulok a saját világomba

a képzeleteimbe, hogy majd más fogja a kezed

más ölel, csókol meg

más ér hozzád úgy, ahogy nekem kéne

még érzem a szád ízén

maradt nikotint.

még érzem a szám ízén a tiedét,

de egyre inkább elhalványul,

két karjaim közt

csak félek

hogy beleroppanok

utána keringő

hogy kurva üresnek érzem már a szavakat

hogy a pszichiátrián a legerősebb

nyugtatókat is felírják

a depresszió miatt

és ha megakarsz halni

hozzád dobnak egy csomag xanaxot.

kezeld halálra magad,

hogy szétszívjam az agyam

a lehető legrosszabb dolgokat műveljem magammal ,

hogy hánytassam, gyógyszerezzem magam

mert már nem vagy

nem akarsz többé

régebben is szerettem a gyertyákat

de mostanában egyre többet gyújtok

mert fényt teremtenek a sötétségben

a sötétségemben, ahol tapogatózok

és ha körbevesz egy tucat gyertya

bennem van az érzés hogy

ha rosszul mozdulok

akár meg is éghetek

jéghideg vagyok,

hullafehér,

rideg.

néha úgy érzem, hogy csak egy test vagyok

lélek nélkül,

unottan

a sok ember közt bolyongok,

egy út után keresgélek –

itt ülök, és nézlek.

vágyakozom utánad,

de nem engedhetem meg, hogy szeresselek.