Molory C. Donne

I challenge you to tell a spooky ghost story, but the ghost is afraid of you!

Már amikor kimondtad az igent is végigfutott a hideg a hátadon. Sőt, már amikor először átlépted a küszöböt, két hónappal ezelőtt, akkor is görcsbe rándult a gyomrod. De persze azon a héten már a negyedik lakást nézted, az egyik bogaras, a másik penészes, a harmadikból meg lehet ki sem költöznek. Neked pedig a hét végéig kellett megoldanod, és lehet csak a naplemente fényében tűnt úgy, de mintha az itteni por kevesebb fertőt hordozott volna magában. Most már mindegy is volt. A kauciót odaadtad az "igen"-nel, és a fényképeidre meg az örökölt könyvtámaszokra is rátelepedett a lakás pora.

Nem hagy nyugodni. Nem tudod, mi, de nem jó. Először azt hitted, az új munkatárs meg a szomszédok. De aztán azt megszoktad - az érzés pedig maradt. És nem a kinőtt nadrágod, nem az új dezodorod, nem a mostantól örökké tartó magányod. Hanem akkor mi?

A nyikorgó parketta. Vagy ahogy a parketta nyikorog? Hogy már azelőtt felsikít, hogy a körömcipőd rátapos? Vagy hogy a függönyöd azzal a se nem színtelen, se nem barna folttal mindig megmoccan, ha odapillantasz?

A konteós barátod rögtön jött a szellemekkel, persze, meg elkérte a lakás koordinátáit is. Szórakozásból utána néztél, de se nincs bizonyos szobákban furcsán hideg, se nem mozdulnak el a tárgyaid. Csak feledékeny vagy. Mert sosem figyelsz oda semmire.

Szóval nem lehetett kísértetjárta a lakás, amibe költöztél. Egyébként se tudnál mit tenni - két évre aláírtad a szerződést. Legalább két évig kell még eltűnődnöd azon, vajon az a folt a plafonon kávé, hányás, vagy valami fertőkezdemény.

Munka után ledobod a cipőt - zörej a konyhában; felrakod a harmadik kávédat, valahogy ki kell bírni estig - kattanás az előszobában.

Nem érezted magad sosem kifejezetten veszélyben. Csak szokatlanul sokszor riadsz fel arra, hogy valaki néz. De csak álmodtál. Mindig csak álmodtál. Igen, azt a rémült arcot is. Mert az csak a plafonon lévő folt volt, a képzeletes kiegészítette szőke szemöldökre, éles állkapocsra, rémült, fekete szemekre.

Akkor mondjuk egy kicsit felsikoltottál - vagy felordítottál, ahogy te szeretsz visszagondolni rá - és legalább egy hétig még a függöny is nyugton maradt. Na, nem mintha összefüggene.

Na meg, akkor sem tudtál úgy pihenni, hiába aludtál jobban. A munkatársaid ugyanúgy irritáltak, a tévésorozatok ugyanolyan bugyuták voltak, a lakás viszont a szokásosnál is üresebbnek tűnt.

Aztán megborzongtál. Úgy érezted figyelnek, de mikor a konyha küszöbére pillantasz, csak az ajtót mozgatja a szél.