Nyilas Misi anafilaxiás sokkot kapott

Reflecting on the referendum in Switzerland today - a different approach to basic income

The video above by CGPGrey depicts a frightening, futuristic, but quite likely future for humankind. In a nutshell, it talks about automation and how sooner than we expect it will take over most of our everyday jobs that we take for granted today, leaving 45% of the human workforce unemployed, including white and blue collar workers, professionals and creatives. The change is in the making right now, and we have to start coming up with an alternative for the times when human labor will be less cost-effective than automation. Giving it the benefit of doubt that people would still have solidarity towards each other (and that in a crisis like this, the best platform for being elected will be the following), we have to consider a new method to provide the necessities of living for the population.

In this context basic income seems to be the most convenient solution. If self-teaching computers take over most, if not all of our jobs, the most feasible way to guarantee and even increase the standard of living for the citizens (and honestly to avoid a possible civil, or in this case, luddite war) is to provide them a constant and reliable flow of income, by redistributing the money governments and companies save on employing automation rather than humans. As utopistic as it may sound, this might be our best chance for eradicating poverty and income inequalities in the future.

Today is the 101st anniversary of the Armenian Genocide conducted by the Ottoman Empire in 1915.

The selective memory of global politics still avoids recognizing one systematic extermination of certain humans as a genocide, while calling attention to others whenever it suits their cause. I believe there is no difference between human beings, and as such, nobody has the right to make a distinction between what is considered a crime against humanity and what is less so, based solely on the perpetrator's current geopolitical position.

The Ottoman Empire, an authoritarian regime then, and present day Turkey, still an authoritarian regime, due to being situated between Russia and the Middle East, and having the second largest military in NATO always seems to get away with violations of human rights and war crimes. Whether it is Armenians or Kurds, oppressing free press or progressives, jailing comedians and even urging Germany to prosecute their own comedians for making fun of Erdoğan, Turkey somehow always finds allies in the West to whitewash its actions.

Varnus: - Figyelj, most ott van például József Attila temetése. Faludy egy életen keresztül állította, és verset írt róla, hogy ott volt. Fejtő, aki tényleg közeli barátja volt József Attilának, kamerába elmondta, hogy Faludy életében nem volt a környékén sem József Attilának, mert József Attila nem szerette őt. Ennek ellenére benne van az életműve. Hát most számít, érted, hogy két sír hogyan vitatkozik a Kerepesi temetőben egymással? Az a lényeg, hogy irodalom fakadt belőle.

    “Amerikában gyártott F-16-os vadászgépeikkel lőtték a törökök a kurdokat, akik amúgy harcolnak a dzsihadistákkal, akik meg az Egyesült Államok ellenségei.”

    Úgy tűnik, a nomen est omen hatványozottan igaz ezekre a Viktorokra. Mindkettőt a győzelem hajtja, ketten nem férnek meg itt, ebben a füstös, pálinkabűzös kis keleti csárdában. "Bántó és provokatív", mondta Ponta Orbánról, miután utóbbi az irredentizmus irracionális hátszelén próbálta átszelni nacionalizmusból és populizmusból összetákolt hajóján Tusványos tengerét, új szavazói vizek után kutatva. Ahelyett, hogy a pragmatizmus útját járva a kapcsolatok fejlesztéséért szállna síkra, ha már akkora hazafi. Gond nem is lenne ezzel, hiszen elvei úgysincsenek.

    Hajnal fél kettő. Hazafelé sétálok az Andrássy úton, miközben egy vega Subway szendvics jó adag Jim Beammel kevert rozéfröccsben vesz fürdőt a gyomrom mélyén. A Kodály köröndnél észreveszem, hogy egy csoport alak kartondobozdarabokkal a kezében szalad át a világörökségen, majd megállnak a Balassi szobor mögött. Egy ideig kérdően nézem őket. A nőkön csador, néhány két év körüli lurkó ül a karjukon. Egy halászsapkás srác int nekem: “- Hey, Sir!”. Nem lehet több huszonötnél. Odasétálok a csoporthoz, megszólítóm láthatóan örül, hogy figyelmet fordítok rá.

    Vannak azok a pillanatok az életben, mikor hirtelen rádöbbensz valamire. Rájössz a megoldásra egy fontos kérdésben, beugrik, mit kellett volna mondanod/tenned egy adott szituációban, vagy hirtelen átlátsz egy összefüggést.