Amikor megszeretsz egy embert, akkor ő a kiterjesztett identitásod része lesz, ami azt jelenti, hogy belsővé teszed, befogadod és belülről látod. Ez nem jelenti azt, hogy nem látod a tévedéseit. Látod, és elfogadod azokat is, mert a szeretés a maga alapjelentésében már tartalmazza az elfogadást is. Ha egy vélt képnek kell a másiknak megfelelnie, akkor az az én definíciómban nem szeretés, és nem is elfogadás, hanem versenyeztetés, vagy megfeleltetés. Az, hogy elfogadom a másikat a tévedéseivel együtt, és nem büntetem őt miattuk, nem jelenti azt, hogy kettőnk együttműködésének nincs egy közös megegyezésen alapuló szerződése, ami kijelöli a kölcsönös tisztelet határait. Nem csak a nyerő tulajdonságait kell elfogadni egy embernek, hanem a gyengeségeit is, ami nélkül viszont nincs teljes körű szeretet. Ha a nehézségből kivonulok és magára hagyom, akkor az átminősíti a szeretetfogalmat.
A szeretet állapotában tehát belülről látom a másikat, ami nem idealizálást jelent, hanem egy reális ismeretet, egy komplex képet, amit elfogadok, a kölcsönös tiszteletben. Amikor azonban a szeretett fél bántást követ el, vagyis a közös szerződés alapjait megszegi, úgy kezd a belsővé tett képből kívül kerülni. Ezt nevezzük repedésnek. Minél több szerződésszegést követ el, azaz határátlépő bántást, úgy lesz egyre több repedés az egység szövetén, és úgy távolodik, a teljes szakadásig. Ahogy távolodik a sokasodó bántásokkal, úgy esik ki a kiterjesztett identitásunkból, azaz kerül kívülre a bensőnkből. És amikor végképp kívül kerül, mert minden határt átlépett, és már nem tudjuk felmenteni többé önmagunk előtt sem, akkor veti ki a szervezetünk, mint idegen testet. És amikor kiveti, akkor látjuk meg először, teljes kívülállóként. Akkor szokott megcsapni az idegen szaga, akkor látjuk igazán visszatetszőnek először, akkor látunk rá nélküle saját letisztult valónkra.
Tisza Kata
discoholicmusic
kianamaiart
germansingergirl
blakekathryn
s-u-f-j-a-n-s-t-e-v-e-n-s
pixelskylines
areudirty
