Gabriel Laci LG

Éjfél van. Nem tudok aludni. Még mindig nem...

Szeretnék. Itt fekszem az ágyamban, valami ezerszer látott film pörög a háttérben, csak hogy legyen valami háttérzaj. Bevettem két cataflamot, megittam egy sört, és most a cigimet tekerem, hogy el tudjak aludni, de hiába. Túl sok a hang a fejemben. Túl sok a kétely. Egyszer fekszem és képtelen vagyok a mozgásra. Baszdki az sem megy hogy a wc-ig tartó 5 métert megtegyem ilyenkor. Majd egyszercsak magamtól életre kelek. Ide-oda járkálok a szobámban. Néha értelmes, néha értelmetlen dolgokat mormolva magamban. Azon gondolkozom, hogyan tudnék aludni. Holnap munkába kell menjek, amivel nem is lesz gond, de basszameg egyszer tudnék aludni 8 órát. Nem megy. Szó szerint mindent megpróbáltam. Elképzeltem szépet, szörnyűt, romantikusat, durvát, de semmi. Utolsó mentsvárként elővettem a farkam is és könnyítettem magamon. Az eredmény? Nem tudok aludni! Aztán egyszercsak elhalkul minden a fejemben. Megszűnik a nyomás, és végre el tudok aludni. Hogy mennyit alszom, fél órát. Fél óra múlva felkelek, mert az agyam egy dologra emlékeztet. Menj el hugyozni te barom! Még egy óra mániás fel-alá sétától és egy bagótól végre elalszom, hogy aztán 3 óra múlva felébredjek, és induljak dolgozni.... ha valami tippel meg tudsz támogatni, örömmel hallgatom. Vagy én fogok válaszolni, vagy jómagam. Kiderül majd, ha írsz. Ha nem, akkor neked legyenek szép álmaid. Mert ébren álmodik, ki megnyugvást nem lel, s éber marad, míg megoldást nem talál. De te aludj. Aludj nyugodtan, és álmodd a legszebbet. Hogy miért? Mert az ember igazán csak álmában szabad, így van ez, s örökre így marad.

Mit hívnak manapság szerelemnek? Mivel tudnád jellemezni? Sokan úgy vélik, hogy a pillangók a hasban, és az, hogy folyamatosan rágondolsz, definiálják, azt, amit mindenki úgy ismer csak, hogy szerelem. Szerintem, ez mindenkinek más. Egy gesztus is kiválthatja, vagy hosszú idők múltán is kialakulhat, de a boldogsághoz és a rózsaszín ködhöz szerintem nem igazán van köze. Mivel tudnám legjobban leírni a szerelmet? Merőben eltérő gondolatmenettel fogsz találkozni, mint amit más férfitársaim mondanának. Szóval…

A nevem G. 25 éves férfiként bolyongok a város nyüzsgő moralyában nap, mint nap. Csak egy átlagos srácot látsz, ha rám veted tekinteted, aki végigsétál az utcán, fülhallgatóval, amiben ki-tudja-milyen zene szól. Ha követsz engem, akkor megtudhatod, hogy épp vagy a munkahelyemre, vagy egy találkozóra sietek valamelyik ismerősömmel. Élem az átlagos életemet, és azt gondolhatná akármelyik nő, hogy ez a srác biztosan hazamegy a barátnőjéhez, és együtt töltik a nap hátralévő részét. Ez sajnos nem így van. Egyrészt, mert éjjel dolgozom, másrészt, mert te, akit a barátnőmnek nevezek, nem létezel. Nem mondom, hogy soha nem volt és, hogy nem is lesz barátnőm, de jelenleg egyedül vagyok. Nincs mellettem társ. Akik idáig mellettem voltak, azok vagy nem értettek meg, vagy csak szimplán valami elromolhatott a kapcsolatunkban, és ezáltal vége szakadt. Igen. Én vagyok az a srác, akit ha megismersz, akkor nem akarsz vele összejönni, mert megért, és te mindig is ilyen barátokra vágytál nemde? Mindig is az volt a fontos, hogy valaki megértse az érzéseidet, és nyugodtan meg tudj neki nyílni. Miért is kéne ezt tönkretenni egy kapcsolattal? Azzal bele látna teljesen a lelkedbe, és felfedezné azt, amit te hibádnak, vagy hiányosságodnak tartasz. Vagy nincs igazam? Ez a szerep sajnos rám osztódott, és sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel sajnos nem tudok azonosulni. Mivel szerintem, ha valakit az ember tiszta szívéből szeret, akkor azt az embert mindenével együtt szereti. Lehet, hogy lesz olyan nap, mikor úgy érek haza, hogy te egy rossz nap után még csak beszélni sem akarsz velem, és lesz olyan is, amikor a nyakamba ugrasz, úgy vársz az ajtónál. Nekem teljesen mindegy. Mert egyetlen egy dolog, a számomra igazán fontos. Ott vagy! Az az igazság, hogy sok olyan emberrel találkoztam, aki csak egy oldalát írta le a szerelemnek. A férfi, aki a csörgedező patak vizénél meglátta a lányt, vagy a lány, aki csak szimplán a szőke herceget várta a fehér lovon. Sajnos el kell, hogy keserítsek egy két embert. Ezek nem emberek. Ezek az emberben lakozó dolgok. Sajnos lesz olyan, hogy azt mondod, megtaláltad a szőke herceged, és arra mész haza, hogy az asztalnál ül Fekete szakáll, és minden egyes rossz dolgot a nyakadba zúdít. A szerelem nem egy szimpla érzés. Egy tanulási folyamat! Egy folyamat, amely megmutatja, hogyan tudsz másokkal azonosulni, és a te démonjaid mellett az ő démonjaival is megküzdeni. Amit sok ember elfelejt, hogy mindannyian cipelünk terheket. De melyik a könnyebb? Megküzdeni a sajátoddal, és lutrira játszani? Hiszen vagy felőröl, vagy nem. Avagy megosztani valakivel a terhed, és a legfontosabb, átvenni az övéből is kicsit, majd együtt haladni az úton? Szerintem erre mindenki tudja a választ. Mégis mindenki azt választja, hogy a sajátjaival küzd. Miért? Miért könnyebb kihátrálni egy szerelemből, mint tovább menni vele? Miért teremtessz magadban egy újabb démont az összetört szíveddel? Miért? Úgy is ugyan az a vége mindig nem igaz? A végén mindig egyedül maradsz. Sajnos ezen, senki sem tud változtatni, csakis te magad.