Superorganisms

Szerettem benne, hogy tudtam szeretni.

Szia hol vagy A tegnap Újszülöttje Megtalál Talán Kit Megannyi törvény Kínkeserve Hozott világra De Mindhiába Maradsz becsületes Ember Ki hogyha Kell Csalni nem mer Vagyunk mi Csavarja a Mának Ma szeretlek Holnap Kiutálnak Innen az út Csak kifelé Vezet Más szavában Hinni Bolond élvezet Lehetne Máshogyan Kedves De a nyelvére Harap Szürke mosolyokba Hátrafelé halad Világunk Csendesen lassan Atomokra Bomlik De a holttestek között Ellátok A Holdig.

Tépkedem ajkamról a felhasadt bőrt, és folyamatosan kínzom magam emlékeddel, mik bárcsak tovaillannának, hiszen emlékszem, miként mélyen zúgó hangod kimondta azt, mire gondolni sosem mertem, miről azt hittem csak egy rémtörténet, mely csak a fejemben létezik.

S most karnyújtásnyira van tőlem a boldogság, de én tiltakozva lököm el, ó, hogy tudnám elfeledni tekinteted csillogó vakítását, mely szinte az elmémbe égett, s ott száz tűzijátékot gerjesztett harcra, mint a hangodban morajló, lemondásra készülő sóhaj.

Nyögve kaparom magamra a takarót, hiszen olyan hideg van ebben a szobában, mint amilyen hideg az elválásunk éjszakáján volt, s azóta gyűlölöm a hűvös levegőt, ami szinte arcon csap üdvözlésként, és kezeim ilyenkor felmondják a csatát, többé nem fonódnak köré ujjaid, hogy enyhítsék a fagy jelenlévő gondolatát.

Ding-dong.

Kong bennem az üresség.

Valami koppant.

És széttört.

Szívem mázsás súly húzza.

El akarom mondani.

Ki akarom mondani.

Valami megakadályoz.

Hánynom kell.

Keserű és undorító.-

A félelem íze.

Eltakarták a napot.

Elüldözték a holdat.

Meggyilkolták a csillagokat.-

Sötét.

Reggeli köd ereszkedett az élőkre.

Ebből táplálkoznak a holtak.-

Üldözés.

Sikít fülemben a semmi.

Fáj a hallgatás.-

Csend.

Ordít lelkemben a káosz.

Túl hangosan szól a TV.-

Zaj.

Zavartság és értelmetlenség.

Függőben lévő kérdések.-