SZEMBESZÉL

Szia hol vagy A tegnap Újszülöttje Megtalál Talán Kit Megannyi törvény Kínkeserve Hozott világra De Mindhiába Maradsz becsületes Ember Ki hogyha Kell Csalni nem mer Vagyunk mi Csavarja a Mának Ma szeretlek Holnap Kiutálnak Innen az út Csak kifelé Vezet Más szavában Hinni Bolond élvezet Lehetne Máshogyan Kedves De a nyelvére Harap Szürke mosolyokba Hátrafelé halad Világunk Csendesen lassan Atomokra Bomlik De a holttestek között Ellátok A Holdig. 2017 június 14.

felkelek, elmegyek boltba borostás vagyok és sápadt valaki utánam kiabál: “bazdmeg a kurva anyádat” de olyan szépek a fák tavasszal az Andrássy úton és megpróbálok nem gondolni rá, hogy szűkebbek lettek az utcák ritkábbnak tűnik a levegő, és nem ezek lesznek a legszebb éveink a fejemben gyönyörű dallamok, amiket nem tudok elénekelni és mostanában egyre többször nem is jut eszembe semmi a Nyár utca húsz előtt állva a taximra várok és megpróbálok nem gondolni rá, hogy szürkébbek lettek a házak, vasárnap lejár a bérletem és nem ezek lesznek a legszebb éveink de ha minden mindegy, akkor minden olyan szép a kondenzcsíkos ég csak az én kedvemért kék az arcomba húzom a sálam a hajnali ködben és röhögve nézem, ahogy lassan felkel a nap mert történhet tőlem bármi, én akkor is itt fogok állni, ha nem ezek lesznek a legszebb éveink

Elhagytam a sálamat, Garbóm lett a szájlakat. Elhagytam a fülvédőt, Minden szavad mellé lőtt. Elhagytam a bal kesztyűt, Rímnek költő nem tesz ,,tyű-t". Elhagytam a jobbat is, Kötött, meleg, kis macis. Elhagytam a svájci sapkát, Benne laktak házi atkák. Elhagytalak téged is, Könnyzacskóm most két decis.

Érted még a sírásig is elmegyek, Sírásó leszek, Hamlet gondolkodik helyettem is, Ahelyett, Hogy keresné ő is, kerestem is, Kertben, Az igazi egyetlen Ophéliát, Azt az egyet, Aki végre megőrül érte, S örül, Hogy nem kell lekardozni senkit, Karja, Így legyint örömében, ,,Lenni"-it. 2015. július 26.

Új fogalom kialakulóban! Ma este pár ezer ember összegyűlt a város közepén, hogy tüntessenek, vagy legfőképp azért, hogy jól érezzék magukat. Sokan voltunk, a körúti közlekedés megállt. ,,Csak eljöttünk.“ - hangzik a válasz arra, hogy miért gyűlt össze ennyi ember az Oktogon kellős közepén. Annyi ok lenne hallatni a szavunkat, mit válasszunk? Vegyesen hangzanak el a CEU-s jelszavak, a civil törvény, Lex Jordános transzparensek, válogassatok. Mégis ez a találkozó inkább bulivá változott. A rendszerváltás utógenerációi kisajátították a köztulajdon egy kis részét egy nagy hepajra ma estére. Szól a zene, fogy a sör, skandálások, jelmezek, mintha a farsang elcsúszott volna két hónappal. Senki sem zavar senkit. Mindenki mindenkivel. Nem mentünk sehova, nem voltunk sokan, nem akartunk többet, együtt lenni akartunk. T.alálkoztunk Ü.ldögéltünk N.evettünk T.ervezgettünk I.szogattunk.

Nem állok le Veled erről veszekedni. Ennyi. Mert nem fogod Megérteni művészetem. Tetem. Nekem se tetszik Feltétlen fotográfiátok. Átok. Gyűlőljük hát egymást, Komolyan és keservesen. Esem. Én verset írok, Míg te lelkeidet ápolod, Porod. Szemecskédből hulló könnyeid Vizsgálva nem tudhatni Hakni. Leszek-e bölcs bajuszos, Jó hírű, irodalom tanár. Halál.

Werkfotó, legújabb kisfilmem részlete. https://www.youtube.com/watch?v=HMWRgs_LDuE

De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit? A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák… Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit, s a szó gégénkbe hátrál, akár egy pici rák. Elég idült idill ez, még hogyha idill is. A szíved az enyémmel nem kompatibilis. Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem. Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen. De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja, és elválásaink megannyi kis patakja a visszaérkezés tavába fut be, lásd. Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek. Mert nem szerettem én még senkit így előtted, és nem tudok utánad szeretni senki mást.

A fenti kép szülinapi ajándékom nagyszüleimtől. A család barátjának, egy bolgár marinista festőművésznek, Stefan Kaludovnak egy munkája. Most az én falam fehérjén díszeleg az ágyammal szemben. Azért, hogy minden reggel ott ébredhessek a bolgár tengerparton, és láthassam a tenger akkor is marad, ha jön a szembeszél.

A fotózás mellett kevés időnk volt videózni is, de azért össze tudtam valamit vágni, hogy megmutathassuk mozgásban az egészet.

Verset mondok, mint mindíg, csak Nincsen kávéházi szeglet, s az idő Csak romkocsmák szélén lep meg. S tessék csütörtök van, megint. Elmesélem, s el sem hiszed, Hátam mögött két évtized. 97-ben jöttem a világra. Szemem anyám szemébe nézve Nyitottam ki tágra. Láttam, s meredtem, Mindenre mi édekelt, Míg ő villamosról énekelt. S voltam gyermek, Ki nem hitt múltnak, sem jelennek. De emlékek azért megjelennek. Mondanom sem kell. Szeretetből nem volt hiányom. Most e szótól a szívemet is kihányom. Még annak ellenére is, hogy Szürkeség borult a tájra. De felnőtt a magas szőke árja. Meg látta a világ közepét, Azt ami minden emberbe életet lehel, Amely a világnak a megváltói kehely. Értelmes lett, értelmet nyert, Mint Faust a merész, Bíztatott mint igaz Mephistopheles. S most elkezdtünk játszani, én és az élet. Volt aki tapsolt, s volt aki felállt, Vagy előhúzott dáma után királyt. De ha nyerek, ha vesztek, Ha sorba dőlnek meg ideológiák, Maradok, mint szemfényvesztett diák. Hogy megtalàljam magam, Dolgozom, míg az igyekvés keresztre szögel, S pillantok a jövőre, hogy jöjjön minden el.

Sokan kérdezik, hogy miért használok, analóg gépet, miért nem digitálissal fotózom meg azt, ami a szemem elé kerül, amit szeretnék megvalósítani. Sokkal olcsóbb is lenne, és kimeríthetetlen. Igazuk van, ez a technika nem olcsó. Egy átlagos fotós boltban egy harmichat kockából álló fekete-fehér filmnek darabja ezerhatszáz forint. Ha mindegyik kép sikeresen készül el (ilyen sosincs, vagy velem soha nem történt), akkor a hívást ezer, a digitalizálást (igen azt szoktam, mert itthon scannelve csúnyább) ezerkettőszáz forintért csinálják meg nekem. Ha kiszámoljuk, az ember végül kap harminchat képet, akkor darabja százöt kemény magyar forint. Nem olcsó, ráadásul ebből általában tíz használható. A pénztől eltekintve miért ezzel fotózok? Ami az embernek először feltűnik, ha ilyen gépet használ, hogy akár hónapokig, vagy végül sosem látja a végeredményt. Ezért, sok film és gyakorlás után, úgy kezd el fotózni, hogy minden kompozíció, beállítás, de még a pillanat is, a lehető legtökéletesebben passzoljon. Szóval rákényszerít arra, hogy mindenre figyelj fotózás közben. És nagyon kevés jó kép készül, de nagyon jó érzést tudnak okozni. Oké, oké, de miért fekete-fehér? Szerintem, sokkal jobban leegyszerűsíti a fotózást is, de inkább a fotótéma lényegének kiemelésére szolgál. A szín egy plusz feladat a fotós szemének. Hogy példát mutathassak, ázsiai utunkon a mobiltelefon mellett, öt tekercs fekete-fehér filmet, két objektívet és egy analóg gépet vittem, amit előtte sosem használtam. Szóval száznyolcvan filmkockát lőttem el. Ebből negyvenöt lett “sikeres” (ez azt jelenti, hogy a kép teljes és fel lehet ismerni, ami rajta van). Ebből pedig tízre mondanám, hogy kitenném a falra. Erre a kis úti-blogra most kirakok huszonhatot, csupán a sok-sok helyzet bemutatásaként, amire reagálni kellett. Látszani fog, hogy hol működött jól a gép.