Önsajnáltató poszt vége.

Már nem kínoz minden nap a hiányod, habár nem telik el nap anélkül, hogy ne gondolnék rád. Többször megjelent olyan gondolat bennem, hogy "atya világ, én tényleg tőled vártam a megkönnyebbülést?", ez jó jel. Kezdek kiábrándulni az idealizált változatodból. Lássuk be, idealizáltuk egymást. Én a fejemben felépítettem egy képet rólad, ahol te vagy a megmentőm, a gyógyír minden lelki fájdalmamra. Másik oldalról, te is nyilvánvalóvá tetted, hogy különlegesnek látsz engem, talán te is megmentő szerepbe raktál engem, ami mellé vágyakozás is társult részedről. Az az igazság, hogy nem olyan vagyok, mint amit gondoltál rólam. Bármi is volt az. Bárcsak tudnám, mennyi ideig tart a no contact köztünk, meddig kell még kibírnom nélküled. Ugyanakkor ez a mondat azt jelenti, hogy még mindig nem léphetek kapcsolatba veled, amíg a vágyakozás jelen van. A 2 hetes kölcsönös intenzív addiktív viszonynak több hónapos megvonása van. Talán ez 9 hónap, talán 2 év. Alakulhatott volna máshogyan is, lehetett volna rosszabb is a helyzet. Hálás vagyok, hogy "csak" 2 hét volt az addiktív viszony. Szeretlek, mint embert, ezért van szükség arra, hogy no contactban legyünk, ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságban legyünk, ne bántsuk egymást. Talán tartozok neked jóvátétellel, talán nem. Ha odaérek majd, minden világos lesz. Remélem, jól vagy. Kérlek, vigyázz magadra.

Ha lenne lehetőségem, se mennék vissza az aktív kiélésbe, de hiányzik az a boldogság, amit akkor éreztem. Soha, semmi nem adott olyan szintű dopamint, mint a minősítővel való kontakt. Szoktam még visszatekinteni a múltba, minden nap. Megbánás, vágyakozás, gyász, ezeket érzem. Ezerszer megbántam, hogy visszaestem áprilisban. Elveszítettem a munkahelyem, 4 hónapnyi józanságot dobtam ki a kukába, teljesen élhetetlenné vált az életem, mégis hiányzik az a fajta boldogság, amit az aktív függőség adott. A 44 nap alatt volt már olyan, amikor hálás tudtam lenni a no contactért, ma nem tudok hálás lenni. Időnként elgondolkodom, vajon a minősítőm mit gondol rólam és a távozásomról. Idővel minden jobb lesz, minden eltelt 24 óra előnyömre válik. Bízom benne, hogy második nekifutásra (...) józan tudok maradni. Vannak napok, amikor hatalmas az egóm, azt képzelem, hogy én bizony már soha többet nem fogok visszaesni, aztán van a másik véglet, amikor rettegek a visszaeséstől. Ezerszer megbántam, ami áprilisban történt, de visszamenni már nem lehet. Máshogy cselekednék, ha tehetném. Az utóbbi 2 napban teljesen random a semmiből gyengeséget érzek, el tudnék aludni. Ma is ez történt, főzés után majdnem elaludtam. Nem, nem a kajakóma. Minden nagyon üres, tele vagyok megbánással, erőtlennek érzem magam.

Épp most válaszoltam meg a lépésmunkában egy olyan kérdést, hogyan bánnék másképp egy párkapcsolatban a partneremmel, illetve a jövőbeli partnerem hogyan bánna velem másként, a konklúzió nagyon sokkoló. Emellett elgondolkodtam azon, hogy valaha lesz-e partnerem. Tudna-e engem szeretni bárki is? Jelenleg azt gondolom, hogy nem. Szerethetetlennek érzem magam rn, kételkedem abban, hogy ez valaha változna, de ha belegondolok abba, hogy mondjuk 4 éve miben voltam, ahhoz képest sokkal jobb az életem, minden területen. Viszont ez az értéktelenség érzés nem változott. Tisztán látom, hogy jelenleg nem vagyok alkalmas egy egészséges párkapcsolat kialakítására, ezért nem is keresek. De mi van akkor, ha ez sosem fog megváltozni? Talán az egész életemet egyedül fogom leélni. Talán nem. Talán igen. Nem tudom, mit hoz a jövő. Lehet, hogy holnap elpatkolok, lehet, hogy nem. Egyébként sokkal jobban érzem magam, mint 40 napja. 40 napja még azt éreztem, hogy sosem lesz vége az elvonás elviselhetetlen érzésének. De tévedtem, mert elmúlt a minden napos sóvárgás. Ez nem azt jelenti, hogy sosem sóvárgok. Kegyelmet kaptam azzal, hogy lehetőségem van felépülni mindenféle függőségből, józan lehetek. Nem minden függő kapja meg, legtöbben belehalnak. Én nem haltam bele. Itt vagyok, élek. De nagyon bánt ez az érzés. Szerethetetlennek érzem magam. Képtelen vagyok elképzelni azt, hogy a jövőben egy elkötelezett párkapcsolatban leszek. Mindenféle önsajnáltató gondolataim megjelentek, igyekszem nem elmerülni ezekben. Fontos megélnem a fájdalmat, de nem kell elmerülnöm benne. Sok bűntudat és szégyen feljött, amikor a legutolsó párkapcsolatomról írtam... Szegény lány, konkrétan megkereserítettem az életét... Köszönöm a kedves szavaid. 🤍

Pár órája rendkívül mély szomorúságot érzek, meghalnék. Vagyis, a meghalnék nem megfelelő megfogalmazás, inkább csak nem bírom elviselni ezt a nehéz érzést. Egy olyan kábítószerre sóvárgok jelenleg, amit soha életemben nem próbáltam, csak azt tudom a hatásáról, amit mások elmeséltek. Talán kitöltené az űrt, ha ismét használni kezdenék, de abban is biztos vagyok, hogy csak magam alatt vágnám a fát a használattal. Lehetséges kimenetel lenne a halál. Nem bánnám, csak ne kelljen ezt éreznem. Azt gondoltam, hogy letelik az első 2 hét, utána meg gyerekjáték lesz. Hát, tévedtem. Megláttam egy képet a minősítőmről, utána keresgéltem tovább, hogy "még egyet, és aztán abbahagyom", de a következő kép után sem volt elég. Most meg vergődök az elvonástól. 1,5 órán át vergődtem az ágyban, mire fel tudtam ülni, és elmentem zuhanyozni. Még egy ilyen kis feladat, mint az, hogy felüljek is megerőltető. Lehetetlennek tűnt. Nem vagyok jól, nagyon nem. Nagyon hiányzik. 20 napja találkoztunk utoljára. Az előző pár nap tűrhető volt, nem voltak sóvárgásaim, ma előjött. Minősítőre, drogra, kiélésre... Csodás.

Nagyon rossz napom volt ma. Elárult az egyik bizalmasom, pedig megbíztam benne. Sunnyog, nem vállalja fel, hogy elárult. Ennek ellenére képes volt ma utánam szólni, amikor meglátott. Nagyon szomorú vagyok. Elárulta az egyik titkom, nem érzem magam biztonságban. Nem gondoltam volna, hogy ezt megteszi velem. Bárcsak el tudnám mesélni neked ezt. Bárcsak tudnék veled beszélni. Életben vagy, de olyan, mintha meghaltál volna, és egy szellemhez beszélnék. Talán nem is kéne nyilvánosan posztolnom ezeket. Ezerszer megbántam a döntésem, remélem, tudod. Helyesen döntöttem, de nem érzem magam boldognak. Bárcsak máshogy alakult volna... Bárcsak ne lennék egy csődtömeg... Annak érzem magam. Remélem, minden oké veled, én elég mélyen vagyok.

Ma a kocsmába akartam menni. Nem mentem. Az igazat megvallva, ez várható, ha egy gyógyuló sebet felpiszkálok. Olyan ez, mint amikor a gyógyuló sebhelyet direkt, erőszakkal feltépem, aztán csodálkozom, hogy vérzik. Borzasztóan fáj, amit jelenleg érzek. Fejből tudom a jövőheti beosztásod, talán ez creepy lehet, de te erről nem tudsz. Azt érzem, hogy sosem leszek olyan boldog, mint veled voltam. Megfordult a fejemben ma is az öngyilkosság gondolata. Minden nap előjön. Elvileg (a helyzethez mérten) ez normális most. Menekülnék, csak ne kelljen ezt a kínt éreznem. Nem tudom, te hogyan éled meg, de én belehalok ebbe. Könnyebb lett volna elinnom az érzéseim, mint józanul szembenézni velük. Mégis a józanságot választottam mára. De minek, ha sosem lesz jobb? I feel like LA ruined my whole life. Az életemet élhetetlenné tette. Tettem. Én csináltam ezt. Én döntöttem így, bárcsak máshogy döntöttem volna. Miért nem lehet visszamenni az időben? Meddig fogok tagadásban élni még? Mikor leszek hajlandó feladni ezt az életstratégiát? Nem ma, az is biztos. Gyűlölöm magam. Gyűlölöm azt, hogy aznap rosszul döntöttem. Mert ez egy döntés volt. Igen. Elbasztam. Miért basztam el? Miért ide járok sajnálni magam? Miért vagyok egy csődtömeg? Beteg vagyok, oké, tudom. De ennyire? Ennyire. Mennyire? Kurvára. Gyógyíthatatlan betegségekben szenvedek. Már 10 évesen beteg voltam. 10 évesen honnan tudtam volna, hogy mi a helyes út? Vagy 14 évesen? Utólag kiderült, nem ez volt a helyes út. Hogy szerencsés vagyok e? Talán. Mások 30-40 évig élnek tagadásban, én "csak" 14 évig. Csodás. Ha annyi az út kifelé az erdőből, mint befelé, akkor eléggé meg vagyok főzve. Nem kicsit. Mire jó most ez az önsajnálat? Semmire. Senki sem érti, mi történik. Nem mondhatom el nekik. Ebből elég.

Nagyon hiányzol, tudod? Minden nap megjelenik a sóvárgás, hogy írjak neked. Olyan igazinak tűnt, ami köztünk volt. Az intim tér, amit teremtettél köztünk egy random vasárnapi napon. Neked is igazinak tűnt, vagy csak nekem? Nevermind. Nekem igazi volt. Meglepő volt, hogy ennyire bátor voltál, elmesélted, amit elmeséltél. Remélem tudod, hogy én egy biztonságos személy vagyok, aki sosem élne vissza ezzel az információval. Hálásan köszönöm a bizalmad. Nem foglak elfelejteni soha. Egy részem meghalt, amikor az "utolsó" üzenetet írtam neked. Azért írom idézőjelbe az utolsó szót, mert reménykedem, hogy nem az volt az utolsó üzenet, amit neked írtam. Na tessék, megint az elvonás beszél belőlem. Ürességet érzek belül, amióta nem vagy az életemben. Remélem, hogy jól alakulnak a dolgaid az életben. Hiszem azt, hogy ki tudsz lépni ebből a nehéz élethelyzetből, képes vagy rá. Talán még beszélni fogunk, amikor jóvátételt teszek neked, ám ennek még nincs itt az ideje. A jóvátételben el fogok mondani mindent, amit el kell mondanom. Remélhetőleg nyitott leszel arra, hogy megtegyem neked a jóvátételt. Komolyan gondolom a jóvátételt. Már most is megtenném, de ez is csak az elvonás hangja. Jelenleg nem állok készen arra, hogy jóvátételt nyújtsak neked, ez az igazság. Majd úgyis eljön az ideje. Már, ha megélem. Talán megélem, talán nem. Hatalmas űr van bennem, amit a hiányod okoz. Vajon meg akartalak menteni? Valószínűleg igen a válasz erre, csak még magamnak sem ismerem be. Nem tudlak megmenteni, saját magamon sem tudok jelenleg segíteni. Ha meg tudnálak menteni, gondolkozás nélkül megtenném. Szeretlek, szóval távol maradok tőled. Erre vagyok most képes, ezzel teszek neked a legjobbat. Nem mellesleg magamnak is ezzel teszek jót. Ez a legnehezebb, tudod? Távol maradni attól a személytől, akiért sóvárog a lelked. Aludj jól.

Ma boldog tudtam lenni pár órára, meglepő módon. Még szívből is tudtam imádkozni, ami szintén meglepő. Végre rávettem magam több nap szenvedés után, hogy elmenjek bevásárolni. Annyira jó érzés volt a DM-ben vásárolni és megélni a jelen pillanatot. Sajnos nem tartott sokáig a lelki békém, mert estére már megint mély szomorúságot éreztem, de kezdek kijönni az őrületből, ami nagyjából 1 hónapja kezdődött. Holnap kezdek az új munkahelyemen, vannak félelmeim, vegyes érzéseim vannak. Muszáj volt lépni az előző helyről, kétség nem fér hozzá, ez volt az egyetlen jó döntés. Egy új hely új kezdetet is jelent, új lehetőségekkel. Félek, hogy rossz lesz a közeg, felveszem a mérgező munkatársak munkamorálját ismét. Talán jó lesz, majd kiderül. Ha meg nem, akkor lelépek. Hatalmas a veszteségélmény, elkezdődött bennem a gyászfolyamat. Nem fogok hazudni, ha vissza tudnék menni az időben, máshogy csinálnám. Akkor megmaradt volna az amúgy normális (!!!!!!) munkahelyem, de elbasztam. Nem kirúgtak, nem volt szar a közeg, én mégis elintéztem magamnak, hogy lépnem kelljen. Gyűlölöm magam azért, amit csináltam. Egy rossz döntés volt, ez lett az eredménye. Mit kezdjek ezzel az érzéssel? Elmúlik valaha? Nem hiszem. Jól döntöttem, ez vitathatatlan, de mit kezdjek a gyásszal? Hogyan leszek ezen túl? Mikor múlik el?

Arra ébredtem (14:00), hogy egy pillangó repül előttem. Hallucináltam csak. Hogy jött volna be egy pillangó zárt ablaknál? Komoly szinteken megvisz ez a rohadt elvonás. Most este meg fekszem az ágyban, mellettem van egy füzet, ami nyitva van, az első 3 sorban írás van, én meg hangyákat látok mászkálni az írás helyén????? Wtf???? Reggelt - estét haluzással töltöm, komoly... Geci szarul vagyok, megint. Voltam ma 2 gyűlésen is, sokat segített, aztán amint hazajöttem, magányos lettem. Ha tehetném, éjjel nappal gyűlésekre járkálnék, de hát nincs éjjel nappal gyűlés. Faszért nincs? Amcsiba biztos van az éjszaka közepén is. Vagy nem? A geci se tudja. Megint eljött az este, egyedül vagyok itthon, gecire magányosnak érzem magam. Harmadik napja vagyok no contactban a minősítőmmel, ez valami pokol. Nagyon durván megmutatkozik a betegségem progressziója. Az előző elvonásnál ilyen durván nem voltam ki, mint most. Mondjuk az is igaz, hogy magamnak okoztam ezt. Senki sem kényszerített arra, hogy írjak a minősítőmnek szombaton. A függőségem mondta, én meg cselekedtem. De mi a geciért? Mire volt ez jó nekem? Áh, mindegy. Soha az életben nem fog megszűnni a romantikus megszállottság, ez baromira elkeserítő számomra. Mikor lesz jobb? Meddig kell még szenvedni? Felmerült bennem ma este is az öngyilkosság gondolata, de mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha csak alszok egy nagyot? Mi van, ha elvisznek a zártra? Az gecire nem hiányzik nekem most. 11-től dolgozom, de már gecire nem akarok bemenni. Még 2 nap. Ez van előttem. 2 napot kell kibírnom ezen a helyen, és vége. MEGŐRÜLÖK!!!!

Gyötör a bűntudat. Erősen. Miért kellett nekem bántanom téged? Lehet, hogy te azt gondoltad rólam, hogy jó ember vagyok. Erre következtetek abból, amit mondtál nekem. De hidd el, nem vagyok jó ember. Alig várom, hogy szemtől szembe elmondjam neked, mennyire sajnálom az egészet. Remélem, hogy meg tudsz bocsájtani nekem. Én magamnak nem tudok. Most még nem. Rossz döntéseket hoztam, énközpontú voltam (és vagyok jelenleg is), ártottam neked. Nem akartam, hogy így történjen. Bárcsak vissza tudnám csinálni, de nem tudom. Nem vagyok jó hozzád, sose leszek elég jó hozzád. Sajnálom, hogy ilyen vagyok. Próbálok felépülni ebből, nem könnyű. Most nagyon nehéz. Minden nap gondolok rád. Kérlek, nagyon vigyázz magadra.

Nagyon sokszor eszembe jutottál ma. Az imént imádkoztam a boldogságodért, próbáltam elképzelni, hogy boldog vagy. Nem az első imám volt ma, hanem a sokadik. Egész nap a fejemben vagy. Bárcsak tudnám, hogy vagy. Bárcsak tudnám, hogy jól vagy. Remélem, jól vagy. Azt akarom, hogy boldog legyél, ebbe most én nem férek bele. Így lesz a legjobb neked, nélkülem. A héten vagyok utoljára, de már nem fogunk találkozni. Vagyis... Remélem. Nem tudnék a szemedbe nézni az utolsó üzenetem után. Mély szégyent érzek, mert ez nem szerelem, hanem szerelemfüggés, megszállottság, amit irántad érzek. Nem akarlak bántani, ezért lépek le. Nem azért, mert nem szeretlek. Nem is tudom, hogy valójában téged szeretlek, vagy a beállt állapotot, amit érzek veled. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy nem téged szeretlek, hanem minősítőként szeretlek. Nem is tudom, hogy milyen egészségesen szeretni valakit. Mindig arra gondolok, hogy még egy utolsó 5 percet akarok veled, aztán elengedlek, de én magam is tudom, hogy abból sose lenne tényleg utolsó 5 perc. Soha nem szerettem a neved, nem volt a nevedhez ilyen kötődés, most van. Istenként látlak, ez nem helyes. Ez a függőség, ahogyan átbassza az agyam. Voltam ma gyűlésen, nagyon jól éreztem magam. AA-ra mentem, nagyon szeretek oda járni. Szeretném elmesélni ezt neked, azt érzem, hogy megértenél. De talán ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire szélsőségesen függök tőled. Nem talán, ez így van. Veled én voltam a világ legboldogabb embere, nélküled üres minden. Társfüggtem is rád, szerelemfüggtem is rád, erre ma jöttem rá. Tudom, hogy ebben az állapotomban nem lehetett volna köztünk egészséges viszony, szóval jól döntöttem. A szívem szakad meg. Valamiért reménykedem, hogy olvasod ezt. Ez az elvonás hangja most. Egy nem gyógyult részem azt mondja nekem, hogyha nem lehetek veled, akkor öljem meg magam. Valójában van élet nélküled is, idővel úgyis jobban leszek majd, de most azt gondolom, hogy a nélküled való élet egy kínszenvedés. Ez a második józan napom, borzasztó. Beszéltem 2 társsal, ami tőlem nagyon nagy teljesítmény. Volt olyan időszak, amikor hónapokig nem hívtam társakat, most képes vagyok erre. Mindegyik beszélgetésben rólad beszéltem. Nem akartam fájdalmat okozni neked, mégis megtörtént. Nem rajtam múlt az egész, szerintem ezt te is tudod. Ehhez ketten kellettünk. De miért hagytam, hogy idáig jussunk? Azért, mert be akartam állni a függőségem tárgyától, aki te vagy. Undorító embernek érzem magam, mert te egy érző emberi lény vagy, nem egy drog. Te nem is tudsz róla, hogy én egy szörnyeteg vagyok, aki csak be akart állni tőled, aztán kívülről úgy tűnt, hogy "nagyon szerelmes vagyok". Alig várom, hogy jóvátételt tegyek neked. Bánom minden tettem. Bánom, hogy ártottam neked. Szeretném jóvátenni a hibáim, de ennek még nincs itt az ideje, majd a 9. lépésben. Ma nem gyötörtek intenzív fantáziák arról, hogy veled vagyok és az arcod simogatom. Tegnap egész nap ez volt előttem. Most is imádkoznom kellett érted, ahogy ezt leírtam. Kérlek, vigyázz magadra. Minden jót kívánok neked. Remélem, hogy rendbejön az életed. Az imáimban boldog vagy.

Jah, jól voltam 4 hónapig, aztán vissza kellett esnem, mert egy csicska vagyok. Volt egy jobb periódus az életemben, mert actually józan voltam. Ma van ismét az első józan napom. Vígasztaljam magam azzal, hogy legalább szerhez nem nyúltam? Nyilván ez pozitív dolog, lehetne ezerszer rosszabb is. Mondjuk akkor elég szar lenne a helyzet, ha minden nap megint innék. Ez most nincs. Több, mint 1 éve nem ittam már, nem is nagyon akarok inni. Néha megjelenik fantázia, hogy de jó lenne, de a mostani megzuhanás óta nincs ivásvágyam. Örülök, hogy valaki elolvassa, amiket írok. Nem gondoltam volna, hogy olvassák még a követők. Talán túl sokat vártam el magamtól azzal, hogy egyszerre akartam józanodni a szerektől, meg a szerelemfüggésből. Dupla megvonás, dupla szenvedés. Ez van. Elég hangos a fejemben a szégyen most. Magamnak csináltam, kinda meg is érdemlem ezt az állapotot.