Kedves Idiòta,
Vannak szülõk, akik térképet adnak a gyerekeik kezébe, és tollal behúzzák az utat, amin jàrniuk kell. És vagyunk Mi,akik csak annyit mondunk: „Menj,amerre làtsz, én itt várlak a határon.“
Sokan azt hiszik, hogy a szeretet a féltés. Hogy a szeretet az,ha megóvunk a bukástól, ha kifizetjük a számlát, ha megmondjuk mi a jó neked, és ja gyûlöljük helyetted is azokat,akik bántanak. De létezik egy másik szeretet is. Egy halkabb, fájdalmasabb szeretet. A „Szikla“ szeretet.
Ez a szeretet nem ad válaszokat. Csak kérdéseket mer feltenni.
Látom, hogy vergôdsz a szabadság huzatában. Mert a szabadság ijesztô. Ott nincs kire mutogatni, ha elrontod. Ott csak te vagy, meg a döntèsed sùlya.
Nem azért nem adok tanácsot, mert nem érdekel, hanem mert elhiszem,hogy képes vagy egyedül is létezni. Nem akarlak vezetni, mert tudom, hogy akit vezetnek, az soha nem tanul meg látni a sötétben.
Vàllalom, hogy haragszol ràm. Vàllalom, hogy bizonytalannak és távolinak tûnök. Vállalom a magányt. Miért? Mert tudom : a legnagyobb ajándék nem az, ha boldoggá tesznek, hanem ha képessé tesznek a saját boldogságodra.
Ez azoknak az anyáknak szòl,akik:
-Mernek bizonytalanok lenni
-Mernek nemet mondani a megmentésre
-Merik hagyni,hogy a gyerekeik hibázzanak
-És akiknek a remény az egyetlen gyógyír éjszakánként
Mi nem a tökéletességre törekszünk,hanem a tisztaságra. És talán most bizonytalanul állsz a keresztùtnál, reméljük, hogy egy napon felismered, az hogy nem vàlasztottunk helyettetek, esèly volt,hogy megtaláljátok a saját utatokat.
Dönts, hibázz. Én akkor is itt leszek. Ez a szabadság. És ez a legnehezebb szeretet










