KávéCigi

Gondoltál már arra, hogy egyszer minden maszk lehull? Még ez a vékony anyagdarab a maga két gumipántjával sem fedi az arcot örökké, hiába érzed így minden negyvenperces buszút alatt, amikor a fülledt levegő, ajakszéli izzadság és az ütemesen bepárásodó szemüveglencsék állandó útitársaid. Legalább nem utazol egyedül. Olyan egyszerű egyedül tömegközlekedni. Még a tömött metrón is a megannyi telefonba merülő szempár és fáradt tekintet között is olykor csak Te látod a tükörképet az ablakon. Jól ismert paradoxon: együtt vagyunk egyedül.

Egészen addig, ameddig nem kerül porszem a gépezetbe, és döbben rá az ember, hogy egymásért felelünk. Én érted, Te értem. Olyan könnyű megkérdőjelezni az emberek egységét, amikor világunk olyan töredezett, akár a hajvégek karantén után. Mindannyian saját kis valóságunk origójában hirdetjük a magunk igazát. Általában csak azokat halljuk meg, akik üvöltik azt. Megannyi hang néma marad, akárcsak a forgalmas város csikorgó villamos kocsiján kimondott halk figyelmeztetés: vedd fel a maszkot!

Rajtam van már. Évek óta hordom a könnyelműség és naivitás antik homlokzatát, amivel legyintek a nyilvánvaló bajra és a kritikus gondolkodás csírája nélkül elhiszem, amit mások ordítanak saját realitásuk epicentrumából. Pedig nem kell hozzá sok, hogy megkérdőjelezzem az igazukat. Csupán egy kérdőjel a pont helyére. Egy picivel több energia, amit egymásba fektetünk. Mindennapi apróságok különösen akkor, amikor gyűlnek a fellegek, hiszen elázni - ha tetszik, ha nem - úgy is együtt fogunk. Kicsi kedvességek, akár egy mosoly a maszk alatt.

De lehet kedves maga a kérdés, amelyre sokszor több válasz érkezik, egyik hangosabb a másiknál. A feladat azt megtalálni, amely általánosan igaz. Például, hogy bármennyire is magányosan érzed magad a vonatkocsi ülésébe süppedve, nem vagy egyedül. 

Nem is gondolnád mennyi élethelyzeten osztozunk.

Ám a legfontosabb kérdéseket magadnak teszed fel, és megválaszolni is saját csendjeidben tudod. Nem érdemes álarcot viselni, ha önmagaddal beszélgetsz. Inkább figyelj, és lélegezz!

Gondoltál már arra, hogy egyszer a Te maszkod is lehull?

Már nem kell az óra. Már külső nyomásgyakorlás nélkül is véghez lehet vinni, ha Te is akarod. Csupán akarnod kell, no meg persze tenni érte. E mondat egyszerűsége tán elbizonytalanít, de hidd el, a képlet valóban egy ismeretlenes. 

Iksz egyenlő: meddig tudsz kitartatni.

Ha van egy cél, amiért érdemes dolgozni, dolgozz! Onnantól kezdve nem cél lesz, hanem küldetés, amihez belső békéd érdekében tartod magad. Hangzatos kifejezés, amely előtt olykor meghajolsz. Ha szerencséd van, a gerinced majd kiegyenesít. Szivet összetörni önzőségből, gyengeség. Ám elhajolni nem minden ütés elől lehet.

Bizonyíts magadnak, és magadnak egyedül, hogy az az ember vagy, akinek a tükörben mondod magad. Aki per pillanat ír, és fekvőtámaszozik. Hiába, különleges kombinációk hajták a sokszínűség malmára a vizet. 

Akkor a legjobb, ha mindenki, akinek ott kell lenni: együtt merülünk alá.

2020.06.04, Budapest

Egy gondolat, és ennyi elég is ahhoz, hogy bizonyosságodból a kételyek között találd magad, meztelenül. El se kezdted, hozzá sem fogtál, de már arról győzködöd önnön személyedet, hogy miért nem sikerülhet. Na mesélj, miért nem?

Mert fogalmad sincs róla, hogy vágj neki. Elfogadom, de ne feledd: vállalkozó is akkor leszel, amikor vállalkozol, miként íróvá is akkor válsz, amikor minden nap írsz. Hiába petyhüdt, ami a papírra kerül. Ne Te döntsd el mi válhat realitássá és mi nem! Engedd, hogy maguk a dolgok válaszolják meg neked a kérdést, mitől annyira rettegsz, hogy inkább fel sem teszed. 

(Ezt a magyar nyelv hétköznapian kishitűségnek és olykor gyávaságnak nevezi, találóan.)

Kockáztatni olyan, mint nyíltan felvállalni a lehetőségét annak, hogy elbuksz. De legalább az elejétől kezdve tisztában vagy vele. Ha tényleg hiszel benne, kérdezem én,valóban  kellemetlenebb lehet mások előtt magyarázni a saját döntésedet, mintsem önmagadat meggyőzni újra és újra, hogy jól döntöttél, mikor esélyt sem adtál neki.

Válaszodat előre is köszönöm!

2020.06.03, Budapest

Oly felszabadító sört ciccenteni, ha meg van adva a módja. Ma nincs. Azt ki kell érdemelni, hogy vérré váljon, mint barátban a lencse. Néha mégis annyival könnyebb az elgyengülés. Fókuszálva maradni sokáig, nem lehet.

Ha a polcon lenne a megengedések könyve, naponta forgatná az olvasó. Általában elmosódik a határ a kötelesség és ön-kötelezettség között, jelentsen bármit is ez a hirtelen felindulásból összetákolt kifejezés. Aki hasonlóban van, érteni fogja.

Egy húron pendülni valakivel kivételes esemény. Amikor megtisztel valaki a saját hullámhosszodon, akkor nem kell tovább magyarázkodni. Elég csak kitölteni két pohárba vagy meggyújtani a végét. 

Olyankor sosem marad lent, aminek a felszínre kell kerülnie.

2020.06.02, Budapest

Nem kell mindig mindent értelemmel ellátni. Néha  fontos, hogy csak úgy köröket rajzoljunk a papírra, hogy utána kedvünkre kiszínezhessük őket. 

Ambiciózus lenne mindezt persze művészetnek nevezni. A kreativitás és a művészet -  bármennyire is összetartozó - határozottan nem ugyanazon fogalmak. A művészet a mesterfokra fejlesztett kreativitás, annak megdönthetetlen magasiskolája legalább egy löttyintésnyi  koncepcióval átitatva. Ebből cáfolhatatlanul adódik, hogy a művészetnek van értelme: értelme van.

A kreativitás esetében sokszor épp annak hiánya szabadítja fel az elmét. Akárcsak azokra a bizonyos körökre, szükség van az értelmetlenre és a haszontalanra. Pihenteti az agyat. Végre nem kell örökösen magyarázatot találnia a káoszban rendre felbukkanó kérdőjelekre.

A kreatívitás maga egy kérdőjel: mi újat tudok létrehozni a rendelkezésemre álló erőforrásokból, a rendelkezésemre álló idő alatt? 

Kicsit az élet is ilyen. 

2020.06.01, Budapest

1. Nézz ki az ablakon!  2. Most játssz el a gondolattal, hogy amit látsz csupán egy díszlet. 3. Tedd fel a kérdést: mi lehet a díszlet mögött?

Lehetnek zöld mezők virágokkal, és mindenki piknikezik. Lehetnek öltözők, ahol az imént az ablakod alatt elsétáló emberek leveszik a jelmezüket, és elindulnak haza. Lehet nincs is mögötte semmi. Mit sem számít, neked most ennyi a világ.

A lezsugorodott realitás nem feltétlen korlátozza az elmét. Álmodhat a szavannáról az oroszlán is ketrecében. Mégis, ha csak egy lépést lehetne tenni, ha csak egy picit lehetne tágítani rajta, jól esne. 

Túl sok minden most az ismeretlen és az új. Köztük én magam is.

2020.05.31, Budapest

Újra fehér a lap, márcsak írni kell rá. Amikor ezt olvasod, egy ember arca lesz előtted. Bevillan váratlanul. Hagyd, hogy kiteljesedjen! Idézd fel őt! Ő is egy azok közül, akiket örökké magaddal viszel.

Egyedül lenni lehetetlen. Ha mással nem, hát magaddal vagy. Mégis vannak azok a percek, amikor a valóság.exe leáll. Darabokra hullik a kép, hallod magad, de nem érted a szavakat, amiket belső hangod motyog. Ijesztőnek hat a leírt szó, de nem kell őrültnek lenni, ahhoz, hogy elcsússzon az észlelés. Elég csak vizes hajjal feküdni egy kanapén.

Vágyakozni olyan, mint könnyes szemmel átvenni egy dedikált cipőt. Egy pillanatért, mennyi mindent tesz meg az ember. A bajnoki címeket is egy pillanatban nyerik. Amikor lepereg az utolsó másodperc az órán. Amikor megszólal a duda.

Pillanatokért dolgozunk, remélünk, és élünk végig életeket. Ha összevágnánk őket, vajon ráférnének-e egy öreg floppy mágnesezhető lemezére?

Mondd, hány pillanat egy élet?

2020.05.30, Budapest

“Abszolutli!!” / Anna /

Hangosan beszűrődő zongora szó, így fogad Budapest. Filmbe illő miliő, mégis nehezen fogadom be a történetet, homályos a rendezés és késik a hang. Egy nap alatt két városban lefeküdni megviseli a szervezetet. Lelkileg.

Mindenki vágyik a hazaérkezésre. Különleges melegséget remél, ami megnyugtatja és álomba ringatja édesen. De mit tehet akkor az elme, ha akarta ellenére éber? Ha nem képes lefeküdni, mert keresi az utat haza.  Az ő járatát is törölték. Az újrafoglalás már folyamatban.

Mégis, ha szíveded kérdezed, ő tudja, jó helyen vagy. Csak hinned kell benne. Becsukni a szemed, és nyelni az aranysárga húslevest. Amely gyöngyözik, mint mindig, de az íze: mégsem ugyanaz.

2020.05.29, Budapest

“Welcome to Hungary.” / Liszt Ferenc Repülőtér /

“Enjoy the emotions!” / Hannah /

Ez alkalommal nem kell az időzítő. Ma este kivételesen bőven van idő írni. Persze három hónapot zanzásítani olvasható mennyiségben nehéz. Különben is késő van, és elfáradtam. Az összefoglalást máskorra hagyom.

De van az, ami most is leírható. Hogy nem utoljára intek vissza a Tv Toronynak, és hogy ezeket az embereket, akiket a szívembe zártam sem utoljára öleltem át. A társak, akikkel találkozol az úton teszik emlékezetessé az utazást. Őket helyezd el óvatos mozdulattal lelked fényképalbumába. Nagyobb eséllyel maradnak meg ők, mint a Currywurst sültkrumplival. 

Ez nagyon berlini - gondolod. Mégis ez a város sokkal több, mint túlárazott virsli megszórva fűszerekkel. Ez a város Te vagy. Ez a város elfogad és befogad bárhonnan is érkezel, ameddig hű maradsz az értékeihez.

Ha utat keresni jössz ide, készülj fel, lehet küldetést találsz.

2020.05.28, Berlin

“We are one but different.” / Robbin /

Összetörünk tárgyakat. Az asztalomon egy törött bögre, egy törött napszemüveg és egy törött hajráf. Díszelegnek. Elvégezték a feladatukat és most arra várnak, hogy egy szeméttelepen hosszú éveken át porladjanak. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig. A lényeg, hogy sose lesz újra egy és ugyanaz, ami törött.

Ameddig zöld a lámpa, addi hajtani kell. Ameddig zöld, addig megállás nem létezik. Lesz majd piros, amikor választásról nem beszélhetünk. Akkor meg kell állnod. Majd akkor pihensz. De ameddig zöld, addig csak egy opció jöhet számításba: tovább előre.

Néha a lámpákat rosszul állítják be, olyankor bizony sokszor meg kell állnod, miközben Te haladnál. Türelem. Minden piros lámpánál végy egy nagy levegőt, és figyelj a légzésedre! Éld át, hogy megállsz! 

Egyszer úgy is minden lámpa, újra zöldre vált.

2020.05.27, Berlin

“Take it easy. ” / Richard /

“It’s a goodbye for now.” / Taylor /

Mindig lesznek érkezők és távozók. Előbbieknek minden új és intenzív, egész lényüket átjárja az izgalom és a kíváncsiság. Mindent akarnak, és elhatározzák, hogy mindent meg is tesznek majd ezért. Összekacsintanak a többi érkezővel, úgy érzik megállíthatatlanok, és örülnek, hogy végre elérkezett az idő, hogy neki vágjanak.

A távozók egyedül mennek. Számukra minden ismerős és meghatározó, lelküket az a langyos hiány járja át, hogy mennyi mindent hagytak felfedezetlenül. Mindenre emlékeznek, és megfogadják maguknak, mindezt sosem felejtik el. Rámosolyognak az érkezőkre, mert pontosan tudják mi vár majd rájuk. 

Hálásak a pillanatért, amikor neki vágtak.

2020.05.26, Berlin

“Much love will be coming at you, brace yourelf.” / Nina /

Hol is kezdjem, ha túl sok minden kavarog bennem? - kérdezhetné a turmixgép, de sosem teszi, csak kitartóan darál. Nem számít neki mit pakolsz bele, ameddig a pengéi élesek, ő pépesít Neked percek alatt. Annyit kér cserébe, hogy elmosd utána. 

Jó lenne, ha rajtunk is lenne egy gomb, ami minden érzelmet cseppfolyósít, hogy utána langyos vízzel megtisztítva várjuk a következő bevetést. De mi nem így műkődünk. Mi ülünk a 6. emeleten, olykor szótlanul nézzük lábunk alatt a várost, ami befogadott és otthont adott, és lassan elenged.  

Sok minden marad változatlan, míg mi maradunk mozgásban. Csorgunk lefelé az örökké változó folyam áramlatain, hogy egyszer elérjük a Tengert. Ha akadályba ütközünk, vájunk magunknak másik utat. Majd ott és akkor.

Ebben a pillanatban engedd, hogy magával ragadjon a sodrás!

2020.05.25, Berlin

“Life is a fucking river.” / Richard /

Ültél-e már sötét szoba ablakában nézve a csendet? Azt a fajtát, amikor a tetőről lefújt esőcseppek úgy kopognak a fal mellé állított álványzat fém járólapjain, hogy az már sokkal inkább hangzik kongásnak, mint kopogásnak. 

Olyan misére hívónak. 

Ma megtudtam, hogy a napoknak is vannak érzéseik. A mai például szomorú volt. Nem bántott senkit, nem mosott el piknikezéseket dühből, mégcsak a bicikliseket sem áztatta bőrig. Békés volt, csak szomorú. 

Mindenkinek joga van a szomorúsághoz, még akkor is, ha közben egész nyugodtan gondolhatna vidámakat is. Az ágyban összegubózásnak bizony ára van. A csendnézésnek ideje.

2020.05.24, Berlin

Az üresség épp a maga semmilyenségével nyitja fel a szemed, hogy végre belenézz magadba. Hogy tudd, ha menekülsz, ki elől? Hogy tudd, menekülsz-e egyáltalán?

A szürke fellegek is türelemre és remélni tanítanak. Egyszer újra átengedik majd a Nap sugarait, de addig bizony viseld a szűrt fény okozta hunyorgás önkéntelen szemhéjremegését. Kell, hogy mások is lássák, kevesebb is tudsz lenni, mint aki vagy. Valahol fontos is, hogy néha kevés legyél. 

‘Ess pofára, hogy aztán újra figyelj a lábad elé!’ - nyugtatod magad.

Különösen, ha az ösvény, amin elindulni készülsz első ránézésre sem az, amiben feltétlen hinned kell, hogy sikerülhet. Na de első ránézést márcsak akkor, ha újra kisütött a Nap. Addig türelem és remény. 

2020.05.23, Berlin

Visszhangzó város kint, visszhangzó focimeccs bent. Visszaverődő hanghullámok fodrozódnak a berlini, dunnyha meleg éjszaka átlátszó óceánjában, hogy hirtelen ne tudd megkülönböztetni a kintet a benttől. 

Sokat tulajdonítunk egy középátlagos tulajdonnévhez rendelt számhoz. Ha nevezetesen ez a Bandelstrasse 3, úgy én sokat tulajdonítok neki. Safe House volt a ‘Survival’ módban. 

Életünk során sokszor túlélni kell, hogy később szárba szökkenjünk. Ha együtt élünk túl, úgy mindahányan erősebbek leszünk. Abban a kapcsolatban már lehet középátlagos tulajdonnévhez kapcsolt szám alatt otthont építeni. 

Mert mindenhol jó, de legjobb otthon.

2020.05.22, Berlin

Milyen is az, amikor önmagaddal töltöd a délutánt. Amikor elhívod magad egy sétára, majd beültök valahova, hogy megbeszéljétek a régóta húzodó ellentéteket. Egyfajta skrizofénia, ezt kár lenne tagadni. De mondd, ha egyedül van az ember kihez beszéljen? Egyáltalán egyedül vagyunk-e, ha magunkkal vagyunk?

Leírva is zavaró a többes szám harmadik személy, hát még kimondva. De mégis hajlamosak vagyunk elhanyagolni a magunkkal töltött időt. Pedig a jó kapcsolatot ápolni kell, tartani néha egy-két csapatépítőt. Amikor csak Te vagy és önmagad. 

Leírva is ijesztő.

Tudod, az életben kikérhetsz véleményeket, még akár fizethetsz is értük, hogy később úgy hivatkozhass rájuk: tanácsadás. De minden döntést egyedül hozol meg. Az utolsó szó mindig a Tied.

És ha egy valakivel kell egyetértened, Ő legyél Te magad. 

(Részlet a Gondolatok az önazonosságról tematikájú délután íratlan tanulságaiból.)

2020.05.21, Berlin

A konyhaművészetről pár szót. Jól főzni egyértelmű áldás. Hihetetlen belegondolni, hogy ez a képesség mindenki számára elérhető, mégis milyen kevesen tudják magabiztos szinten űzni. Akik tényleg abból főznek, amijük van. 

Tanulság: a tonhalas penne egyszerű figyelmetlenségekkel felturbózható, és néha épp a véletlen hibák vezetnek egy legalább ugyanolyan jó megoldás felé. Azonban mindig érdemes feltenni a kérdést, van-e ebben az egzakt  pillanatban jobb mód? A feladat ezután már csak annyi, hogy felismerd és elismerd, ha  van. Kreatívan!

Mert a fokhagymás-parmezános- joghurt a pizzán is legalább ugyanolyan jó, mint a borzaskán. Amelyik éppen előtted gőzölög, azzal edd!

2020.05.20.Berlin