Gondoltál már arra, hogy egyszer minden maszk lehull? Még ez a vékony anyagdarab a maga két gumipántjával sem fedi az arcot örökké, hiába érzed így minden negyvenperces buszút alatt, amikor a fülledt levegő, ajakszéli izzadság és az ütemesen bepárásodó szemüveglencsék állandó útitársaid. Legalább nem utazol egyedül. Olyan egyszerű egyedül tömegközlekedni. Még a tömött metrón is a megannyi telefonba merülő szempár és fáradt tekintet között is olykor csak Te látod a tükörképet az ablakon. Jól ismert paradoxon: együtt vagyunk egyedül.

Egészen addig, ameddig nem kerül porszem a gépezetbe, és döbben rá az ember, hogy egymásért felelünk. Én érted, Te értem. Olyan könnyű megkérdőjelezni az emberek egységét, amikor világunk olyan töredezett, akár a hajvégek karantén után. Mindannyian saját kis valóságunk origójában hirdetjük a magunk igazát. Általában csak azokat halljuk meg, akik üvöltik azt. Megannyi hang néma marad, akárcsak a forgalmas város csikorgó villamos kocsiján kimondott halk figyelmeztetés: vedd fel a maszkot!

Rajtam van már. Évek óta hordom a könnyelműség és naivitás antik homlokzatát, amivel legyintek a nyilvánvaló bajra és a kritikus gondolkodás csírája nélkül elhiszem, amit mások ordítanak saját realitásuk epicentrumából. Pedig nem kell hozzá sok, hogy megkérdőjelezzem az igazukat. Csupán egy kérdőjel a pont helyére. Egy picivel több energia, amit egymásba fektetünk. Mindennapi apróságok különösen akkor, amikor gyűlnek a fellegek, hiszen elázni - ha tetszik, ha nem - úgy is együtt fogunk. Kicsi kedvességek, akár egy mosoly a maszk alatt.

De lehet kedves maga a kérdés, amelyre sokszor több válasz érkezik, egyik hangosabb a másiknál. A feladat azt megtalálni, amely általánosan igaz. Például, hogy bármennyire is magányosan érzed magad a vonatkocsi ülésébe süppedve, nem vagy egyedül. 

Nem is gondolnád mennyi élethelyzeten osztozunk.

Ám a legfontosabb kérdéseket magadnak teszed fel, és megválaszolni is saját csendjeidben tudod. Nem érdemes álarcot viselni, ha önmagaddal beszélgetsz. Inkább figyelj, és lélegezz!

Gondoltál már arra, hogy egyszer a Te maszkod is lehull?

Már nem kell az óra. Már külső nyomásgyakorlás nélkül is véghez lehet vinni, ha Te is akarod. Csupán akarnod kell, no meg persze tenni érte. E mondat egyszerűsége tán elbizonytalanít, de hidd el, a képlet valóban egy ismeretlenes. 

Iksz egyenlő: meddig tudsz kitartatni.

Ha van egy cél, amiért érdemes dolgozni, dolgozz! Onnantól kezdve nem cél lesz, hanem küldetés, amihez belső békéd érdekében tartod magad. Hangzatos kifejezés, amely előtt olykor meghajolsz. Ha szerencséd van, a gerinced majd kiegyenesít. Szivet összetörni önzőségből, gyengeség. Ám elhajolni nem minden ütés elől lehet.

Bizonyíts magadnak, és magadnak egyedül, hogy az az ember vagy, akinek a tükörben mondod magad. Aki per pillanat ír, és fekvőtámaszozik. Hiába, különleges kombinációk hajták a sokszínűség malmára a vizet. 

Akkor a legjobb, ha mindenki, akinek ott kell lenni: együtt merülünk alá.

2020.06.04, Budapest

Egy gondolat, és ennyi elég is ahhoz, hogy bizonyosságodból a kételyek között találd magad, meztelenül. El se kezdted, hozzá sem fogtál, de már arról győzködöd önnön személyedet, hogy miért nem sikerülhet. Na mesélj, miért nem?

Mert fogalmad sincs róla, hogy vágj neki. Elfogadom, de ne feledd: vállalkozó is akkor leszel, amikor vállalkozol, miként íróvá is akkor válsz, amikor minden nap írsz. Hiába petyhüdt, ami a papírra kerül. Ne Te döntsd el mi válhat realitássá és mi nem! Engedd, hogy maguk a dolgok válaszolják meg neked a kérdést, mitől annyira rettegsz, hogy inkább fel sem teszed. 

(Ezt a magyar nyelv hétköznapian kishitűségnek és olykor gyávaságnak nevezi, találóan.)

Kockáztatni olyan, mint nyíltan felvállalni a lehetőségét annak, hogy elbuksz. De legalább az elejétől kezdve tisztában vagy vele. Ha tényleg hiszel benne, kérdezem én,valóban  kellemetlenebb lehet mások előtt magyarázni a saját döntésedet, mintsem önmagadat meggyőzni újra és újra, hogy jól döntöttél, mikor esélyt sem adtál neki.

Válaszodat előre is köszönöm!

2020.06.03, Budapest

Oly felszabadító sört ciccenteni, ha meg van adva a módja. Ma nincs. Azt ki kell érdemelni, hogy vérré váljon, mint barátban a lencse. Néha mégis annyival könnyebb az elgyengülés. Fókuszálva maradni sokáig, nem lehet.

Ha a polcon lenne a megengedések könyve, naponta forgatná az olvasó. Általában elmosódik a határ a kötelesség és ön-kötelezettség között, jelentsen bármit is ez a hirtelen felindulásból összetákolt kifejezés. Aki hasonlóban van, érteni fogja.

Egy húron pendülni valakivel kivételes esemény. Amikor megtisztel valaki a saját hullámhosszodon, akkor nem kell tovább magyarázkodni. Elég csak kitölteni két pohárba vagy meggyújtani a végét. 

Olyankor sosem marad lent, aminek a felszínre kell kerülnie.

2020.06.02, Budapest

Nem kell mindig mindent értelemmel ellátni. Néha  fontos, hogy csak úgy köröket rajzoljunk a papírra, hogy utána kedvünkre kiszínezhessük őket. 

Ambiciózus lenne mindezt persze művészetnek nevezni. A kreativitás és a művészet -  bármennyire is összetartozó - határozottan nem ugyanazon fogalmak. A művészet a mesterfokra fejlesztett kreativitás, annak megdönthetetlen magasiskolája legalább egy löttyintésnyi  koncepcióval átitatva. Ebből cáfolhatatlanul adódik, hogy a művészetnek van értelme: értelme van.

A kreativitás esetében sokszor épp annak hiánya szabadítja fel az elmét. Akárcsak azokra a bizonyos körökre, szükség van az értelmetlenre és a haszontalanra. Pihenteti az agyat. Végre nem kell örökösen magyarázatot találnia a káoszban rendre felbukkanó kérdőjelekre.

A kreatívitás maga egy kérdőjel: mi újat tudok létrehozni a rendelkezésemre álló erőforrásokból, a rendelkezésemre álló idő alatt? 

Kicsit az élet is ilyen. 

2020.06.01, Budapest

1. Nézz ki az ablakon!  2. Most játssz el a gondolattal, hogy amit látsz csupán egy díszlet. 3. Tedd fel a kérdést: mi lehet a díszlet mögött?

Lehetnek zöld mezők virágokkal, és mindenki piknikezik. Lehetnek öltözők, ahol az imént az ablakod alatt elsétáló emberek leveszik a jelmezüket, és elindulnak haza. Lehet nincs is mögötte semmi. Mit sem számít, neked most ennyi a világ.

A lezsugorodott realitás nem feltétlen korlátozza az elmét. Álmodhat a szavannáról az oroszlán is ketrecében. Mégis, ha csak egy lépést lehetne tenni, ha csak egy picit lehetne tágítani rajta, jól esne. 

Túl sok minden most az ismeretlen és az új. Köztük én magam is.

2020.05.31, Budapest

Újra fehér a lap, márcsak írni kell rá. Amikor ezt olvasod, egy ember arca lesz előtted. Bevillan váratlanul. Hagyd, hogy kiteljesedjen! Idézd fel őt! Ő is egy azok közül, akiket örökké magaddal viszel.

Egyedül lenni lehetetlen. Ha mással nem, hát magaddal vagy. Mégis vannak azok a percek, amikor a valóság.exe leáll. Darabokra hullik a kép, hallod magad, de nem érted a szavakat, amiket belső hangod motyog. Ijesztőnek hat a leírt szó, de nem kell őrültnek lenni, ahhoz, hogy elcsússzon az észlelés. Elég csak vizes hajjal feküdni egy kanapén.

Vágyakozni olyan, mint könnyes szemmel átvenni egy dedikált cipőt. Egy pillanatért, mennyi mindent tesz meg az ember. A bajnoki címeket is egy pillanatban nyerik. Amikor lepereg az utolsó másodperc az órán. Amikor megszólal a duda.

Pillanatokért dolgozunk, remélünk, és élünk végig életeket. Ha összevágnánk őket, vajon ráférnének-e egy öreg floppy mágnesezhető lemezére?

Mondd, hány pillanat egy élet?

2020.05.30, Budapest

“Abszolutli!!” / Anna /

Hangosan beszűrődő zongora szó, így fogad Budapest. Filmbe illő miliő, mégis nehezen fogadom be a történetet, homályos a rendezés és késik a hang. Egy nap alatt két városban lefeküdni megviseli a szervezetet. Lelkileg.

Mindenki vágyik a hazaérkezésre. Különleges melegséget remél, ami megnyugtatja és álomba ringatja édesen. De mit tehet akkor az elme, ha akarta ellenére éber? Ha nem képes lefeküdni, mert keresi az utat haza.  Az ő járatát is törölték. Az újrafoglalás már folyamatban.

Mégis, ha szíveded kérdezed, ő tudja, jó helyen vagy. Csak hinned kell benne. Becsukni a szemed, és nyelni az aranysárga húslevest. Amely gyöngyözik, mint mindig, de az íze: mégsem ugyanaz.

2020.05.29, Budapest

“Welcome to Hungary.” / Liszt Ferenc Repülőtér /

“Enjoy the emotions!” / Hannah /