N I K O L E T T A

továbbállnia a tányérnak.

Nehéz jó tanácsot adni,hiszen egyikőtöket sem ismerem,de annyit mondok,hogy kommunikálj. Nyíltan. Nem tudhatod ő hogyan éli meg a helyzetet,mi miatt alakul így a kapcsolatotok,ahogyan ő sem feltétlenül tudja te hogyan érzel. A dolgokon mindig lehet változtatni,de észre kell venni azt is mikor érdemes. Vigyázz magadra! ❤️

Egy napraforgómező vezet abba az erdőbe, amiről mindig te jutsz eszembe, de neked sohasem mondanám. Azt beszélik éjszakánként rókák járnak ide, titkokat lopnak el, őket figyelem. Félek egy nap nem lesz többé mit takargatni, elviszik hozzád. Tudni fogod, hogy azóta is, mindig-mindig vártalak.

@unconditionallylovepeoplesblog 🖤

ennyi maradt csak belőlem.

téged.

angyalként ismerték.

Velem szemben állsz és az élet megint egy játszmának érződik. Elfordulok,de te közelebb jössz. A tartásod laza,a barátaiddal beszélgetsz,úgy nevetsz a vicceiken,mintha semmi más nem érdekelne a világon,de érzed a jelenlétem. Az orrodba kúszik az illatom,mikor felnevetek megfeszülsz. Régóta játszuk már ezt,a Vadász és a Préda,én menekülök te pedig mindig utolérsz. Nem tudom elakartam e bújni valaha annyira,hogy ne találj rám. Közel vagy,háttal állsz nekem,érzem a pólód anyagát,szinte észrevétlenül ér hozzám. Megborzongok. Senki észre sem veszi. Tiltottak vagyunk egymás számára,kívánhatjuk csak,amit nem kóstolhatunk meg többet soha. Elfelejtelek,győzködöm magam most is,mint számtalanszor,de elkapom a tekinteted,áthidalva az emberek között a sötétben. Mióta figyelsz? Képtelen vagyok máshová nézni. Ezt nem szabadna. Tűz kavarog bennem,pedig hónapok óta csak hamu van. Megtörik minden,átöleled őt. Kapaszkodsz belé,szinte megsajnállak. Megpróbálod csillapítani magadban a vágyat,iszol. Senki nem mondta neked,hogy a szíved akkor sem hazudik? Nem telik el sok idő,az ujjaid finoman kérlelve karolják át az enyémeket,kicsit legyek még a tiéd. A világ megáll,megint összetartozunk. Nem érzékelem kik vannak körülöttünk,a szemeiket,hogy valami rosszat teszünk,hazatértem egy lerombolt otthonba. Becsukom a szemem,már tudod,hogy megadom magam. Lassan húzlak közel,kiélvezve az összes olyan pillanatot,ami még értünk létezik. Az ujjaim lassan kúsznak fel a nyakadon,elbúcsúzva a helyektől,ahol a csókjaim nyomai maradtak. Közelebb húzódsz,nem tudsz parancsolni most magadnak. Bármit megtehetnék. A lélegzeted belefut a számba. A bőrünk felkiált,mert nem éri egymást mindenhol. Felemelem a tekintetem,a szemeid sötét pokol,úgy hívogat,mint soha semmi. Arra késztet,hogy egész életemet végig imádkoznám bűnösként,csak ne vesszen el belőlük ez a csillogás. Kezeim remegnek az ujjaid körül,lassan engedem el őket,mintha közben magamról is lemondanék,a forróság egyre jobban felemészt,de közben valami jéghideg kúszik lassan a bensőmbe. Elszakítom a tekintetem,a füledhez nyomom az ajkam és azt suttogom: Ő már vár.

Az is lehet,hogy csak nagyon szomorú.