Csak egy szobanövény vagyok

Várok egy üzenetre, hogy hiányzik a társaságom, hogy szeretnél velem lógni.

Kár, hogy nem értékelted azt amit adni tudok.

Szállok a zöld rakétán és az angyalt hallgatom, közben az égben keresem azt a gyönyörű szempárt ami még vérvörösen is elvarázsolt.

“Arra a mosolyra, nevetésre, kisugárzástara vágyom ami magába szippantott az első találkozásunk során.”

Sokszor mondták már, hogy az a legnagyobb bajom, hogy nem tudom elengedni a dolgokat.

Valóban nem, hisz minden apró kis jel arra utalna, hogy jók lennénk, de te nem kértél ebből, sőt inkább belőlem.

Fáradtan nézlek és várom, hogy ismét nyújtsd a kezed, de csak távolodsz, és lassan nem nyúlok a kezed után, mert ha egy hajó elmegy majd jön másik, még akkor is ha az a hajó sokkal jobban passzolt hozzád ami itt hagyott.

Kattogó agy zörgése:

Tudod mai napig mikor felhoznak téged, úgy emlegetlek, hogy az első igazi nagy szerelmem. Akiért a karomat oda adtam volna, sőt az életemet áldoztam volna ha az megment.

Fáj a tudat, hogy szeretlek, de nem lehetek veled, hiszen megfogadtam, nem hagyom, hogy több sebet ejts rajtam/bennem.

Azt a csókot keresem ami tökéletesen passzol az enyémhez, de egyenlőre úgy néz ki nálad hagytam.

Sokat gondolok rád, de gondolom ez feltűnhetett, hamár csak miattad van lent a tumblr.

Szívem szerint oda mennék, átölelnélek, és utána adnék egy pofont, hogy végre szedd össze magad teljesen, nem áll jól a káosz, még ha mindig is az volt az életed.

Látom ahogy az emberek megbámulnak engem, de egyik sem kelti fel a figyelmem, ha meg igen hamar el is múlik.

Nem vagyom túl rajtad még ha az ellenkezőjét is mutatom a külvilágnak.

Ha nem félnék attól, hogy nem lesz jobb csak rosszabb, vissza mennék, mert gyenge vagyok.