MyWay

…egyre többször kezdek így történetet. most barcelonában kezdődik így egy bejegyzés, mert egyik reggel úgy ébredtem, hogy “spanyolul akarok tanulni”. az intenzív tanfolyam ára pedig pont ugyan annyi mint pesten, persze a plusz költségek nélkül, mint a repülő jegy és a szállás. ezzel együtt sincs ott nincs semmi abból, ami itt van, tehát egy gyors fejszámolás után beláthatjuk, hogy egyértelműen jobban megéri.

most még kicsit béna, magyaráznom kell, hogy a “semmit nem tudok spanyolul” tényleg azt jelenti, hogy semmit, és mintha rosszul kellene éreznem magam emiatt…de mindenki itt kezdte, a nullán. csak ezt hajlamos az ember a gyakorlatszerzés mellett elfelejteni.

nembaj, olyan lesz ez, mint amikor először gocart-oztam. nem én voltam az élmezőnyben, de én fejlődtem a legnagyobbat a kiiunduló szinthez képest.

#shouldistayorshodigo

szívesen fordultam még egyet, de azért ez nem tart sokáig, mert az első turnussal van időpontom a sainte chapellebe. minden város egészen más a reggeli órákban, az utcák szinte üresek, a levegő érintetlen. elsőként lépek be a kápolnába, így alkult. nem tudom hol maradt le a többi látogató, de hamar felmérem, hogy most van 2-3 percem egyedül. megállt az idő.

ezt a teret nem lehet alaposan àtvizsgàlni egy alkalommal, így miutàn kellemesen eltelített az èlmèny ès a làtogatókbis egyre többen lettek, úgy döntöttem tovàbb indulok. az èn pillanatom megvolt, ès velem marad.

a vàlasztàsok miatti kitèrő után visszatértem a hotelbe, felkészülten induljak a délutánba a csomagommal együtt.

hogy a következő gondolattal ébredtem egyik reggel: “azonnal el kell mennem a Louvreba!” szóval foglaltam jegyeket és itt vagyok. egy ideje tervezgettem már, jó lett volna…de vártam.

a reggeli kávé és kötelező croissant után kellemes napsütéses időben álltam végig a gyorsan fogyó sort az előre vásárolt jegyemmel. belépve egyértelműen elvesztem. belefeletkezve a műalkotásokba, újabb és újabb kincsekre bukkanva jártam körbe a termeket. mintha visszatértem volna ahhoz, aki valójában vagyok.

a délután nagy sétával folytatódott a napsütéses szajna parton. az egyik kávézóban pezsgővel ünnepeltem a pillanatot, amikor leszólított egy öreg néni, és leült mellém. az ismerkedést egészen lendületesen kezelte, amíg le nem esett neki hogy én egy betűt nem beszélek franciául, ő pedig egy hangot se magyarul, az angol tudása pedig mélyen elásva szunnyad elméjében. rövid és felszínes kapcsolatunkat megszakítva a musée des arts décoratifsban mentem az ideiglenesen megrendezett tierry mugler életművét bemutató kiállításra.

annyira izgatott voltam, hogy hiába értem az éjszaka közepén a hotelbe, muszáj volt sétálni egyet! először is késett a gép, aztán eltévedtem a reptéren, meg a tömeg közlekedésen is…pedig minden ki van írva! azt hiszem elszoktam a színes vonalak követésétől. minden esetre egy véletlenül “átlógott” metrózás után, kiszabadulva a felszínre visszatért a jól ismert érzés a lábamba. közöltem a recepcióssal, hogy el kell mennem sétálni, ami nyilván teljesen hidegen hagyta. sajnos nem is értheti, nem tudja milyen érzés először Párizsba érkezni. a magával ragadó érzésnek köszönhetően hatalmas lelkesedéssel indultam neki a városnak. a környék kis utcáiból pillanatok alatt kiérek a szajna partra, és miután képes voltam a Louvre monumentalitásától tátva maradt számat becsukni, megpillantottam a narancsosan izzó csúcs fényeit. “mennyire lehet az innen?…áh, csak egy kicsit közelebb megyek”…najó még egy híddal közelebb. najó, még eggyel, de aztán visszafordulok! …óh, már ilyen messzire eljutottam, harmincnyolc perc alatt, hát akkor az a kicsi már belefér.” ennek köszönhetően egy röppke órás rohanás után valóban megérkeztem. éppen átalakult a látvány! éjszaka, nulla fokban a turisták se tolonganak annyira, így egészen kényelmesen csodáltam a villogó fényekkel kivilágított Eiffel tornyot.

hosszúra és ràérősre sikerült a reggel, de egyáltalán nem bántam. Az időjárás ismét nekünk kedvezett, csak pár hópehely és esőcsepp kerülgetett minket ahogy a Whales of Iceland felé sétáltunk. Az életnagyságú vízi lények között audio guide kalauzol így mindent megtudunk a bálnai életformáról. A kék-lila fényekben úszó pszcihedelikus hangulatú kiállítóteremben huszonhárom szivacsjószág tekereg, barátságos üvegszemeik pedig megnyugtatóan mosolyognak a látogatókra.

A kiállítás után Reykjavík - állítólag- legjobb homárlevese felé vesszük az irányt, hogy leteszteljük. A kis étterem a kikötő közelében nem véletlenül népszerű, tényleg nagyon ízletes a leves, ráadásul menüben nyársra húzott tuna vagy tusk hal közül választhatunk másodiknak. A étel egyszerű, letisztult, emlékezetes! ...innentől tényleg minden homárlevest ehhez fogok mérni.

Még egy rövid interaktív kiállítás belefért a délutánba...legalább láttam sarki fényt (VR szemüvegen keresztül) ...azért kedves volt, ugyanakkor még biztosan fejleszthető lenne.

Viszont egy-két fontos dolgot ezen a napon is megtanultam “Több bárány él izlandon, mint ember.”

Ezt minden esetre el tudom képzelni...de a múzeumban pontos adatokkal alátámasztották.

Másik fontos dolog, hogy addig nem is voltál igazán Izlandon, amíg nem mentél fürdőbe. Mi pedig megtaláltuk Reykjavík először épült fürdőjét, ahol zárt és nyitott tetőtéri medencékben lehet élvezni a fagyos levegő és a forró víz szokatlan kombinációját. Ez nem a Kék Lagúna, szóval telefonok kitiltva, insta fotók kizárva, csak a tiszta levegő, tiszta ég, és a helyiek halk beszélgetése ami körülvesz. Az izlandi nyelv különlegessége miatt ez a kombináció egészen meditatív állapotot tud előidézni. Még a gyerekek is olyan csöndesek voltak...Másfél óra múlva, mintha kicseréltek volna, utána teljesen relaxáltan tértünk vissza a szállásra.

de nehezen barátkoznak, ez volt az általános megállapítás a már szinte vikinggé vált útitársamtól, és ez a megállapítás pont olyan, mint ahogyan képzeltem.

Hajnali kettőtől óránként megébredve ellenőriztem a szélerősséget, és egyébként is izgultam a találkozás miatt. Szinte minden alkalommal hallottam a széllökéseket és a negyven-hatvanhárom kilométer per óra váltakozott, de szerencsére mire elindultam egészen elcsendesedett...húsz kilóméter per órára.

Az aprócska reptérre sétálva teljesen eltévedtem, pedig csak le kellett jönni a “Templom utcán”, elhaladni a park mellett és balra fordulni a reptér irányába. A parkon keresztül vágtam, mert nincsenek fák, csak egy havas tér, így nem értettem hol ér véget a park és hol kezdődik a járda. Utána egy parkolóba kerültem, ahonnan gyalog szinte már nem volt kiút, ezzel jelentős időt veszítve...

Végül persze sikerült, és visszafele már hamar a templomnál találtuk magunkat (Hallgrímskirkja). A nyolc emeletes torony tetejéről be lehet látni az egész várost, tizenegy óra körül a napfelkelte fényei és a tiszta égbolt egészen varázslatos.

Meglepő módon szinte elállt a szél, ezért úgy döntöttünk folytatjuk a sétát a Sun Voyager felé. Közben beiktattunk egy reggeli fahéjas csigát, megtanultam hogy az izlandiak nagyon édesszájúak. Ez volt a legfinomabb langyos, gőzölgő fahéjas csiga amit ettem eddig! Megnéztük a Harpa-t kívül belül.

Így elérkeztünk a “kocsma és sör” napirendi ponthoz! Mint megtudtam, létezik egy csomó izlandi sör, nos ebből ki is próbáltam egyet, megtörve a “nem iszom sört, mert nem szeretem” tradíciót...ezen a napon 6/7. pohárral - Reykjavík (Einstök)

Ebéd választásom a Plokkfiskur nevű halas-hagymás-krumplis ételcsoda izlandi édeskés rozskenyérrel, amit mindehhez vastagon meg kell kenni vajjal.

Az étteremben kaptunk ajándékba szárított halat (amit vajjal kell enni) és waffelt nutellával. Ez utóbbiról nem gondolom hogy kifejezetten autentikus, de nem lepődtem meg, mert azt már tudom, az izlandiak édesszájúak.

A délutánba még bőven belefért a Punk múzeum, ami egy nyilvános wc-ben van (ezt a funkcióját már nem látja el a “szinte bepisilő” turisták bánatára.), és az izlandi (vagy talán a világon egyetlen...) Phallological múzeum a maga 284 kiállított tárgyával...hát egyszer ezt is láttam.

Ugyan az ég tiszta, és már délutántól sötét van, tudtam, hogy északi fényre nagyon ritkán lehet számítani, sok a befolyásoló tényező, így én nem is izgulok emiatt. Viszont valamiféle “éjszakai élet” még a hét közepén is van, így az estét - én még egy - sörrel zárjuk. (Hajtok a sörrekordra!)

Majdnem hirtelen felindulásból vettem meg a jegyet januárra. Végülis otthon idén nem nagyon volt hó, hát eljöttem Izlandra megnézni, milyen is ez. Indulás a hajnali géppel Budapestről, ahol törvényszerű, minél korábban érkezel, annál hamarabb átjutsz az ellenőrzésen. Most sem volt másképp, fegyelmezetten követve a légitársaság utasításait, már hajnali négykor kint voltam a reptéren és tíz perc múlva az elsők között foglalhattam el a várakozóknak telepített padokat. Maga a repülés hosszú volt, pontosabban annak tűnt...nagyjából végig lehet aludni, főleg hajnalban, itt pedig egy órával vissza is kerültem az időben.

Keflavik reptéren nagyon kedves volt a két hölgy akiktől a buszjegyet vettem, ezt külön kiemelném, mint pozitívum, közben arra gondoltam hogy ennek általánosan érvényesnek kell lennie az izlandiakra, hiszen a hely és az időjárás miatt muszáj összetartani, és miért ne lehetne alapvető a kedvesség és segítőkészség!? ...erre keresek még bizonyítékokat.

Egy bő óra múlva már a városban voltam, ahonnan különböző hotelekhez megadott színű minibuszok visznek tovább, amit persze nem vettem igénybe, két okból. Egyrészt kis hátizsákkal még a nagyobb havas területeket is bejárom, másrészt a szállás elfoglalásáig volt még négy teljes órám...tehát sétáltam.

Legnagyobb kihívást a váltakozó 40-60km per órás szél jelentette, amihez nagyon nem vagyok hozzászokva. Ez az az erősség, ami a magamfajta ötvenpár kilósat simán fellöki...kifejezetten ijesztő.

A buszvégállomástól a a Hallgrímskirkja felé vettem az irányt, majd a Sun Voyagerhez - ez utóbbit a part menti szélvihar miatt fizikailag képtelen voltam megközelíteni - így ma újra megpróbálom, talán nagyobb sikerrel. Egyébként a mai naptól útitársam is lesz egy régi barát személyében.

A szélvihar elől múzeumba menekültem, ami kortárs művészeti, Izlandi művészekkel, ezért csak “erős idegzetűeknek” ajánlott. Az összes népszerű úti tanácsadós applikáció kommentfolyamán azt olvasni, hogy ezek nem érik meg, unalmasak...tényleg át kell állni egy másfajta gondolkodásra, de valójában ezt tesszük minden utazás során, minden új városban, csak van amit könnyebb megemészteni, vagy a közönségnek jobban megfelelő módon van tálalva...és minek utaznék különböző helyekre, ha nem akarnám ezt különbözőséget alaposan megismerni?

Kjarvalsstadir - Ásmundarsafn - Hafnarhús egy belépő, három múzeum huszonnégy órán belül. Mondjuk nekem ez belefért egy délutánba, mert közel vannak egymáshoz - sétatávolságra - és viszonylag kicsik a kiállítótermek.

A galériák után a szállás felé vettem az irányt. Annak ellenére hogy még csak délután volt, már nem vágytam másra, mint forró teára, forró - nem kimondottan autentikus, tudom - noodles-re és forró fürdőre.

A szállás egy régebbi épületben van, egy teljes lakás (nagyobb, mint amiben otthon élek), felszerelve minden szükséges eszközzel, egyszerű stílusban.

És a kedvenceim:

Az első inkább megdöbbentő és szomorú, a képek pedig magukért beszélnek. Olafur Eliasson: The glacier melt series 1999/2019

Olöf Nordal -Úngl: Iceland Specimen Collection - Son and Father / Daughter and Father / Father and Son

A sorozat egy izalndi történeten alapul, amiben a fiatalon hegymászás közben eltűnt apa testét a gleccser olvadásakor az akkorra már megöregedett fia találja meg.

Jóhannes Sveinsson Kjarval - Out the window

egész éjszaka...egész héten, minden éjszaka a lépcsőházat a folyosóval összekötő ajtót csapkodták...felváltva azzal, hogy két szobával arrébb lakik valaki (akit szerencsére nem láttam), de egész héten minden reggel és este hallottam öklendezni...elérkezett a pillanat, hogy kérjek egy másik szobát!

ja nem, mert ma kicsekkolok.

az ég ismét elképesztően tiszta, csendes, napsütéses.

rengeteg óra van még előttem a gép indulásáig, így kiszállok a metróból a staten island ferrynél... - “nemnem, nem érdekel a szabadság szobor!!!”

...nem hiszem el, hogy hétfőn reggel sem lehet tisztességesen elhagyni itt a metrót, mert elállják az utat a turisstákra szakosodott helyiek, akik mindenáron el akarnak irányítani...

kicsit arrébb végre a kvmat és a reggelimet is megszereztem, nyugodtan sétálhatok a brooklyn bridge irányába. a távolság annyira nem kicsi, de az idő tényleg jó, meg sok is...az egèsz sèta megéri annak ellenére hogy a hátamon és a mellkasomon is hátizsák. (elèg viccesen nèzek ki...)

a hídhoz érve persze meglepődtem “már megint mi ez a sok ember!?”

vasàrnap, reggel hét...reggel hét? legalább tíz órát lehúztam egyben alvással!

irány a reggeli!

a szállásommal - broadway hotel n hostel - ( http://www.broadwayhotelnyc.com/ ) megegyező nevű kvzó - broadway bagels caffee - (http://broadwaybagelscafe.com/ ) eddigi legjobb reggelije a mogyoróvajas fahéjasmazsolás bagel ( toast ) és tejeskv...

nem is akarok kimenni az utcára, mert úgy esik, hogy a látványtól is átázott a kabátom. inkább részletesen megterveztem, hogyan fogom egy menet áráért ( $2.75 ) megkerülni metróval úgy a central parkot, hogy a leminimálisabb távot kelljen gyalog megtenni.

a múzeum (merthogy a MET volt a terv) légvonalban húsz perc a parkon keresztül, viszont ötvenet utazgatva elég volt csak öt plusz hét percet sétálni az esőben...ügyes. bár a múzeumlépcsőn ácsorgást kifelejtettem a számításból...a vasárnapi eső elől múzeumba menekülők sora pedig épp növekedésnek indult...

szerencsére a felkészült biztonsági őrök hamar csekkolják a táskákat, és már csak a kanyargó ruhatársor választ el a múzeumi élvezetektől.

ebből pedig akadt bőven most is. mivel szerencsés vagyok és “csak” revisitre jöttem, nem kell aggódnom, hogy valami kimarad...az időm nagy részét kóborlással és kedvenc képeim felkeresésével töltöm. már amennyire ez lehet idilli az esősvasárnapi tömegben.

ide egyébként bármikor érdemes jönni, én is megtehettem vola bármelyik másik nap az elmúlt héten...

miután kellemesen elfogyott a levegő, és a közeledő záróra ellenére még mindig özönlöttek befelé a látogatók, én inkább kifelé vettem az irányt. az eső végre elállt, és a hetet new york is egy alig észrevehető meglepetés naplementével búcsúztatta.

a highline végén ott a kalapárus

aki két éve is ott volt az akkor még éppen nyári aktuális kollekcióval, és nagyon bízom benne, hogy amikor legközelebb jövök is itt lesz...

illetve itt van a whitney múzeum is, ami kortárs amerikai alkotások gyűjteménye nyolc emeleten keresztül, kilátással, külső lépcsővel a highlinera.

https://whitney.org/

nagyon tetszett az egész múzeum, de csak egy kedvencet emelek ki: Liza Lou - Kitchen (1991-1996)

a csillogással bevont felület valójában nagyon erős kritikát fogalmaz meg az amerikai háztartásbeli élet kiegészítőkkel és praktikus megoldásokkal kecsegtető élvezetéről, ami közben teljesen ignorálja a nemek közötti egyenlőtlenséget és a hagyományos értelemben vett munkamegosztást.

visszafele a highlineon mentem, ami késő ősszel kivilágítva is különleges élmény. (16,2km vacsora: jégkrém és narancslé...aranyáron, de megérte!)

keltem korán, mint mindig...az időt kihasználva kvval a kezemben az első napirendi pont a mosás elintézése volt, ami nem nagy dolog, mégis megemlítem, mert szombat hajnalban határozottan szép a napfelkelte a viszonylag üres utcákon.

a mosoda működése és fogalma sem ismeretlen számomra, eleve úgy terveztem, hogy beiktatom...minek annyi cuccot cipelni?

ennek ellenére egy kissé mégiscsak tétovának tűnhettem, mert a vállamig érő kedves kínai mosodás nő hamar mellettem termett, hogy kérdéseivel instruáljon...kártyás rendszer, váltópénz, egy adag mosószer, hidegmosás, langyos szárítás, négyszer nyolc perc...amíg vártam, persze az embereket bámultam (szebb lenne, ha csak néztem volna, de én bámultam...) igazából ez kedvelt elfoglaltságom a metrón, a parkban, a kvzóban ugyan úgy. közben persze az agyam jár...mindenki kissé flúgosnak tűnik, vagy inkább mindenki “elvan” a maga világában. az egyik fazon megbeszélt mindent a mosógéppel, egymás után többször leellenőrizte, hogy az adagolóban ott van-e a mosószer, aztán a szárítót is, hogy becsukódott-e rendesen az ajtó, vagy melegszik-e a hőmérséklet (ez utóbbit az ajtó megtapintásával). a nők többsége ziláltan, kissé szétesve, reggelivel, kv-val vagy anélkül. aztán volt egy másik pasi, nagyon precízen és hosszadalmasan hajtogatta ágyneműt, amin diszkréten mégis felismerhetően egy pirosfehér téglalap alakú logó díszelgett a sötétkék textilen. aztán következtek a pólók, alsónadrágok és zoknik ugyan ezzel a logóval. kissé feszengve forgattam a fejemet, azért ezzel az illetlen szokásommal nem szeretnék másokat zavarni, közben rájöttem, hogy nem furák az emberek - nem mindenki - egyszerűen ez egy olyan szituáció, ami egyébként elég intim...az alsógatyáját alapvetően nem mutatja meg egyesével senki a szomszédainak...aztán eszembe jutott egy videó is az előző napi múzeumkörből:

rövid interjúkat adnak le egymás után, ahol mindenféle szempontból nagyon különböző new yorkiakat kérdeznek a város múltjàról, jelenéről, jövőjéről. többen utalnak arra, hogy néhány évtizede mennyivel volt veszélyesebb, és mostanra mennyire elszigetelődtek az emberek. hiányolják a közösséget, az igazi közösséget...a jövő mindenki számára kérdéses, de nyilvánvaló az óriási fejlődés! - milyen optimista, nem? - abban viszont mind megegyeznek, hogy ez csakis azért lehetséges, mert new york folyamatosan változik...

később 14th street / china town / little italy / union square felé vettem az irányt. a kellemes sétát egy elbénázott jegyvásárlás rövid időre elrontotta...a museum of illusions nem az egyszemélyes utazóknak van kitalálva...nagyon klassz minden, de ha senki nem csinál képet rólad, miközben épp illúzióban vagy, akkor magad sem hiszed el hogy megtörtént.

szerencsére a 14th street meg hosszú volt, és a végén ott a chelsea market, ahol legalább minden van, meg mindenki...nyilván, szombat, délkörül, napsütés...több boltba betévedtem és több vendéglátós sorban is megálltam - már a 9$-os szendvicsár sem érdekelt - végül feladtam és két utcával arrébb egy pizzériában szereztem ebédet. nem mintha itt kevés lett volna az ember...az étterem nagy részén asztalok egymás hegyénhátán, még a zongora köré is székeket raktak. először gondoltam vicc, de ez egy forgalmas étterem, miért csökkentenék a területet egy nem működő zongorával? a helyiség legvégén lehet “csak” szeletet venni, ami alapvetően akkora pizzának a nyolcada ami nálunk egy nagyobb családi méret. a kemencék mellett forgolódó srác sajátos módszerrel először a tébláboló tömeget beirányította a kordonnal jelölt sorba, mind a húsz embertől megkérdezte hogy mit kér, majd berakott a sütőbe egy pizzát. aztán újra kezdte “ki volt az első?” - jessz én! (...nagyjából tizenöt perccel azután, hogy beléptem az üzletbe) - a dolog lényege az volt, hogy itt a legnépszerűbb feltét az articsókás...egy két kivétellel mindenki a sorban azt kérte - Artichoke Basille's Pizza https://www.artichokepizza.com - ezt a kemencés srác nyilván sejtette, hiszen az imént berakott, mostanra ropogósra sült adag is pont articsókás volt...hálásan, pàràs szemmel húztam magam felé a frissen sült (nem pedig a melegen tartó polcról levett) “szeletkémet”. közben a helyiség egyre zsúfoltabb lett, így inkább kihàtràltam az utcára, itt pedig pont van egy lépcsősor az egyik kedvenc részemhez a városban: highline

délutánra még egy tervem maradt, megnézni egy galériát a környéken, amit annyira kerestem, hogy kétszer elmentem mellette...pedig elég felűnő színű az ajtaja...és több helyszín is tartozik a koncepcióhoz...ez egy kissé összezavart, talàn ma még utána járok a témának.

viszont így is találtam egy kedvencet: Joshua Woods, Hope 2019 - “ ...ezen a képen a környék egy másik oldalát szerettem volna bemutatni, ahol a gyerekek lehetnek csak gyerekek. annyi játékos lépett erre a talajra az első alkalommal, azzal a reménnyel hogy a legjobb teljesítménnyel szerepel a pályán. pontosan úgy, ahogyan ez a kislány reméli, végre képes lesz pótkerék nélkül hajtani a biciklijét életében először.”

4. a luxus után jöhet az ajándékbolt, állandóan változó készlettel. https://shopnilu.com/ ...vol itt egy olyan illatgyertya, hogy alig bírtam letenni, pedig súlyta megvolt tíz kiló...hiába, nem cabin bag kompatibilis. a tulaj Katrina Parris Pinn résztvevő volt a keddi (FIT múzeumi) előadáson, az üzlet pedig az öt érzékszerv szerint van felépítve ahogy belépünk szaglás - ILLATGYERTYA - látás, hallás, ízlelés, tapintás.

5. olyan pólóbolt, ami nagyon menő! ...vannak ezek a szuperhős figurák, harlemi grafikusok által tervezett minták, egyedi farmer dzsekik, helyi vagy afrikai kivitelezés. https://harlemunderground.com

3.a harlem haberdashery - ahova a sztárok járnak https://www.harlemhaberdashery.com/

3.b ez a hely már annyira exclusive, hogy a tulaj is csak ritkán jár ide, a túravezető elmondása szerint inkább csak amikor kedve tartja, meg hétvégén. cégér sem kell, mert mindenki tudja, hogy ez a hely a

https://dapperdanofharlem.com/

2. kaarta llc (nem kell honlap nem kell social media) Boba az üzletvezető harminc éve hordja afrikából a kézzel készített cuccokat, legyen az ruha, textil, kiegészítő vagy akár shea vaj ...vagy fekete szappan. Évente háromszor utazik, és higgyem el, “a vásárlók egymást állítják meg az utcán, hogy honnan vannak ezek a menő cuccok?”

1. Flamekeepers Hat Club - magyarul: menyország

https://flamekeepershatclub.com/