Agota_07

Pilinszky : Miféle földalatti harc

Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este, üres zsebemben álmosan cigarettát keresve. Talán mohó idegzetem falánk bozótja nyelt el? Lehet, hogy megfojtottalak a puszta két kezemmel.

Különben olyan egyremegy, a gyilkos nem latolgat, akárhogy is történhetett, te mindenkép halott vagy, heversz, akár a föld alatt, elárvult szürke hajjal, kihamvadt sejtjeim között az alvadó iszapban.

Így hittem akkor, ostobán tünődve, míg ma éjjel gyanútlan melléd nem sodort egy hirtelen jött kényszer, az oldaladra fektetett, eggyévetett az álom, mint összebújt szegényeket a szűkös szalmazsákon.

Mint légtornász, az űr fölött ha megzavarja párja, együtt merűltem el veled alá az alvilágba, vesztemre is követtelek, remegve önfeledten mit elrabolt az öntudat most újra visszavettem!

Mint végső éjjelén a rab magához rántja társát, siratva benne önmaga hasonló sorsu mását, zokogva átöleltelek és szomjazón, ahogycsak szeretni merészelhetünk egy élőt és halottat!

Véletlen volt, vagy csapda tán, hogy egymást újra láttuk? Azóta nem találhatom helyem se itt, se másutt! Megkérdem százszor is magam, halottan is tovább élsz? Kihúnytál vagy csak bujdokolsz, mint fojtott pincetűzvész?

Miféle földalatti harc, s vajjon miféle vér ez, mitől szememnek szöglete ma hajnal óta véres? A zűrzavar csak egyre nő. A szenvedély kegyetlen. Hittem, hogy eltemettelek, s talán te ölsz meg engem?

Ez csupán piacképességet jelent.

Tudod mi a szép?

Az öntudat.

Amikor befejezed végre a hisztit, kivágod a hamis tükröt a fenébe, és élni kezdesz. Nem érdekelve ki mit gondol majd rólad, kinek kell majd megfelelned, hanem megtalálva magadban a szépet, és abba kapaszkodva élsz tovább.

Mert az erő tesz széppé.

Amikor tudod ki vagy, mit akarsz és a bizonytalanságot is barátoddá fogadod, mert érzed, szükséged van rá.

Mint ahogy szükséged van mindenedre.

A ráncokra, amik barázdát simítottak az arcodra, mert küzdöttél és néha bizony elbuktál, az ősz hajszálra, amikért kőkeményen harcoltál, egyenként.

Mert erős vagy, mert képes voltál felvenni a kesztyűt, az élettel szemben, az életért, és felálltál, ha kellett ezerszer, na ez látszik most rajtad.

Ez tesz széppé, egyedivé, ez és semmi más.

És igen, tetszik vagy sem, szép vagy logó mellel, striákkal, az éveiddel, na azzal a legszebb.

Nő vagy.

Aki élt és ma is él.

A lelkem osszes darabjaval

Viccelődnek olyan dologgal ami neked lehet egy fájó pont...

De ha te egy idő után besokallsz és úgy döntesz, hogy válaszolsz egy olyan dologgal ami esetleg neki egy fájó pont...

Az már nem annyira vicces...