Hogy mi a baj Norbival mégis?
Ma olvastam, hogy a felesége az instagramra írta ki a kiakadását, hogy milyen már, hogy bántják a családját, pedig a Norbi csupa jószándék. Ez olyan, mintha az ember bemenne egy kocsmába, ott elkiáltaná magát, hogy "rohadjon meg minden alkesz meg az a jó kva anyja", majd meglepődne, ha a kocsma közönsége nekirontana. Ő nyíltan beszélt ocsmányul emberek millióiról, és ez általában ezt váltja ki. Ő tulajdonképpen csak példát mutatott. Hogy ezt is lehet.
És ez a baj. Az, hogy az egyik hozzászólásom alatt egy (természetesen profilkép nélküli ember) beszólt, hogy "igénytelen szar" vagyok. Mindezt úgy, hogy a hozzászólásomban sem Norbit, sem a termékét, sem senkit nem bántottam, mindössze megjegyeztem, hogy az embernek meg kell néznie, hogyan választ férjet.
Merthogy két napja megvilágosodtam ebben a témában. Hozzám a legtöbb ember azért fordul, mert olyan párkapcsolatot szerete, ami "holtomiglan holtodiglan". Márpedig, hacsak nem hal meg az ember fiatalon, akkor egy egész rakás dolog történik holtáig. És ha valaki nem tud annyira beleszeretni a belsődbe, hogy ez a szerelem kitartson addig, amíg a külsőd már nem (mert 70-80 évesen már az sem néz ki úgy, mint 20 évesen, aki azt hiszi magáról), az valószínűleg nem fog életed végéig melletted maradni.
A probléma tehát a közbeszédre gyakorolt hatás. Hogy most Norbi kimondta, amit mondott, és úgy, ahogy mondta, ettől most egy rakás ember feljogosítva érzi magát, hogy idegenekkel így beszéljen. Pedig lehet, hogy őt is próbálta anyukája megtanítani óvodás korában, hogy emberek külsejére nem teszünk megjegyzéseket nyilvánosan. Pláne nem mondjuk ezt egyenesen nekik, mert sértő. Nem mondjuk a bácsira, hogy milyen dagadt, hogy kopasz, hogy az orrából olyan szőrpamacsok lógnak ki, mintha bajsza lenne, és a néni orrát is majd legfeljebb otthon beszéljük meg.
Mint amikor néhány évvel ezelőtt Simicska úr kifejtette a véleményét a miniszterelnökről. Az úgynevezett g-ci-gate, ha még emlékeztek (ki ne emlékezne). Megjelent az interjú, sípolás nélkül, és ettől a fél ország feljogosítva érezte magát, hogy hát akkor ezt a szót lehet használni. Már a tévéadásokban is bennehagyták, és röpködtek a g-cik minden irányból. Simicska, amit mondott, egy telefonos interjúban mondta, és rettentően fel volt indulva. De Norbi élőben nyomta bele a közösségi médiába a mondandóját.
És akkor egy ember, aki engem nem ismer, akinek én nem vagyok a felesége, aki mellett kínszenvednie kell, amikor döngő léptekkel a hálószobába érkezik, aki öt szót nem beszélt velem, aki semmit nem tud rólam, csak látta a fényképemet, igazolva látja magát, hogy ő most azt írhatja nekem, hogy “igénytelen szar” vagyok. Egy kevésbé bátor rajongója rögvest lájkolta is a hozzászólását.
Szóval én, a diplomámmal, a nyelvtudásaimmal, mindazzal, amit 42 év alatt letettem az asztalra, hogy eddig már többezer embernek segítettem boldogabb életet élni, megoldani a problémáikat, mindazzal együtt, amit jelentek a klienseimnek, a barátaimnak és a családomnak, én csak egy “igénytelen szar” vagyok.
Mindig voltak, és mindig lesznek olyan emberek, akik tényleg így ítélkeznek. Akiknek a pénztáros, akitől a kaját veszik, az orvos, aki gyógyítja őket, a buszvezető, aki beviszi őket a melóba, “igénytelen szar” lesz, pusztán a kinézete miatt. Ebben a tekintetben nem vagyok optimista, most már elhiszem Balogh Bélának, hogy az aranykorban is létezett az “aljanépe”, nincs is ezzel baj. A baj azzal van, hogy olyan stílust vesz fel a közbeszéd, amit lassan már beszédnek sem nagyon lehet nevezni.
Jaj, mert szerinted már megint a Norbin rugózok. Igazából nem, mert a végső lökést ennek a szösszenetnek a megírásához a köztévében elhangzott Karácsony Gergely “interjú” adta meg. A kérdező hölgy szakmaisága nem Makó-Jeruzsálem viszonylat, de legalább Makó-Androméda köd távolság. Inadekvát, irreleváns kérdések, puffogva, sértődötten elhadarva, félbeszakítva a riportalanyt, hát öreganyám sem interjúvolta volna meg így az ördögöt magát, nemhogy egy közszolgálati médiamunkás egy hivatalban lévő főpolgármestert. De ezt itt, most lehet.
Nem a politikai irányultságról van szó, hanem a szakmaiságról, a közbeszéd színvonaláról. Anno egy Forró, egy Havas, de még hosszan lehetne a neveket sorolni, úgy meg tudott izzasztani egy politikust, még azokat is, akikkel a bírálóik szerint egy oldalon álltak, hogy öröm volt nézni. De ma már - úgy tűnik - nincs igény az intellektusra. Nincs rá igény, hogy a társalgás kulturált mederben follyék. Az érzelmi nyomógombokon táncolunk, buff-buff, mindenki legyen ideges, mindenki anyázzon, és akkor majd lesz nagyon jó. És mivel mindennek az alapja a kommunikáció, ezért ez a legsúlyosabb probléma ma Magyarországon.
