Emlékezz, mikor emlékem... Már csak emlék lesz!

Amiért megharagudtam rá.

-Anna S.

Nem akarok azon agyalni, kinek hiányzom, ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem. Egy életem van, azt teszek ami nekem jó. Nem kérek a megfelelésből.

Kérlek mutasd meg, hogy nincs minden hiába!

Szavaid súlyát idáig cipeltem, most: lelkem beszakad.

De NINCS ITT, nem karol át, nem ad puszit, nem kérdez de még csak rám sem néz. És bár nem mutattam, mert "ha ő így hát én úgy", de fájt. Mert a mindenem volt és most, hogy elvesztettem úgy érzem NEM MARADT SEMMIM. Semmim.

Ha nem akkor majd mas fog megbecsulni de akkor majd ne gyere térden csúszva könyörögni... Mert akkor már nem fogsz érdekelni és en fogok rajtad végig taposni ahogy te tetted akkor..

És nem tudod hogyan jutottatok el eddig.

Bőrig ázva is célba ér....

Meglepő módon,aznap nem feketében voltam. Úgy gondoltam,hogy na,most megmutatom mi van a hosszú fekete nadrág és a kinyúlt,bő pólók alatt. A púder színű műbőr szoknyát vettem fel,a biztonság kedvéért vettem alá egy fekete rövidnadrágot. A szoknya pont a derekamat ölelte körbe,így karcsúbbnak tűntem. Nem igazán voltam jártas a színek világában,szóval elég kreatívan egy fehér toppal párosítottam és a fekete vans-emet kaptam még magamra. Átlépve a küszöbön,már éreztem,hogy ma történni fog valami,de nagy ívből szartam igazából erre a megérzésre. Elindultam pontosan 7:50kor,hogy nyolcra beérjek munkába. Szerettem ott dolgozni,a depresszív hangulatomnak jót tett a pozitív környezet,még akkor is ha elleneztem az egészet,hogy nekem beszéltetnem kell őket,mert egyedül vannak. Nos,igen. A lánynak,aki kóros magányban szenvedett,nem beszélt senkivel,ki kellett másokból beszéltetnie,ami nyomasztotta őket. Sok minden változott azóta egyébbként,de ez más tészta. Szóval, az érkezésem után a szokásos mosolyokat kaptam,melyek elérték,hogy és is magamra öltsem a görbe ívet. Fura feladatot kaptam,ki kellett pakolnom a dolgozói raktárt,mert elég kupis volt már és ha nem lennék,még akár évekig is úgy maradna. Keseregve megpróbáltam rendet tenni,de utálok pakolni. Egy óra telhetett el,mikor valaki a nyitott ajtót félig behajtotta. Furcsáltam,mert egyedül voltam azon a részen. Lelépkedtem a kicsiny létráról, amin állva elértem a felső polcokat,egy-egy szekrény tisztításakor és az ajtó felé baktattam. Bátran ütöttem ki az ajtót,miszerint én nem ijedek meg. Aztán mégis. Ott álltál Te,akit évek óta nem láttam és egyenesen rám meredtél. Lefagytam. Eszembe jutott a sok szép emlék,az annál is több vitánk,a vágások,a közös vágásaink és a sok-sok üres boros üveg amit magunk mögött hagytunk. Hirtelen váltunk el. Te elmentél,én maradtam. S akkor megint itt voltál. Tetőtől talpig feketében,mint mindig. Mindegy,hogy -13 vagy 32 fok volt. Ez volt a közös színünk. Mintha egyedi lett volna,ami csak a miénk volt. De aznap én nem feketében voltam.

tokio ❤

És meglehet, hogy te épp készülsz, hogy egy másik buliban, egy másik lányt nevettes meg.