4.2 SzeretnĂ©k Ărni a hazug kĂ©pmutatĂĄsrĂłl
ArrĂłl a hazugsĂĄgrĂłl, hogy nekĂŒnk ebben a vilĂĄgban biztonsĂĄgos helyĂŒnk van, minket a tĂĄrsadalom befogad. A legfĆbb törvĂ©ny, az alkotmĂĄnyunk garantĂĄlja, hogy jogunk van az egĂ©szsĂ©ghez Ă©s a szociĂĄlis biztonsĂĄghoz is. AzĂ©rt, hogy mi, kattos emberek is kihozhassuk magukbĂłl a maximumot, szociĂĄlis orszĂĄg rĂ©vĂ©n, az ĂĄllamunk garanciĂĄt, közössĂ©gi forrĂĄsokbĂłl kötelessĂ©get vĂĄllal a rĂłlunk valĂł gondoskodĂĄsra.
MĂ©gis azt tapasztalom, hogy azok a betegtĂĄrsaim, akik nem kerĂŒlnek olyan ĂĄllapotba, hogy önâ vagy közveszĂ©lyes viselkedĂ©sĂŒk miatt fennakadnĂĄnak a rendszer hĂ©zagos hĂĄlĂłjĂĄn, nem rĂ©szesĂŒlnek ellĂĄtĂĄsban. Nemhogy szakszerƱ ellĂĄtĂĄst nem kapunk, de mĂ©g csak szƱrĆprogramok sincsenek a szĂĄmunkra, ahol megismerhetnĂ©nk mentĂĄlis problĂ©mĂĄinkat.
SzemĂ©lyesen is több sĂșlyos szemĂ©lyisĂ©gzavaros embert ismerek, akik gyakorlatilag Ă©letĂŒk vĂ©gĂ©hez közeledve sem tudtĂĄk meg, mert esĂ©lyĂŒk sem volt hogy megtudhassĂĄk, hogy sĂșlyos mentĂĄlis problĂ©mĂĄkkal Ă©lnek egyĂŒtt. Ennek a tudatlansĂĄgnak mĂ©rhetetlen ĂĄra van.
Ezek a betegsĂ©gek, ĂĄllapotok, ha nem is tudunk rĂłluk, akkor is mĂ©lyen kihathatnak arra, hogy mennyire lehetĂŒnk sikeresek. PĂ©ldĂĄul egy fel nem ismert, kezeletlen szorongĂĄs miatt ki lehet esni egy egyetemi kĂ©pzĂ©srĆl. Egy enyhĂ©bb depressziĂłs epizĂłdban is el lehet veszĂt egy munkahelyet vagy szerelmet. RĂĄadĂĄsul depressziĂłsan nem lehet ismerkedni, szorongva meg pocsĂ©k a szex. ĂsszessĂ©gben az Ă©letminĆsĂ©gĂŒnk Ă©s kilĂĄtĂĄsaink romlanak.
SzƱrĆprogramok nincsenek, tehĂĄt marad az, hogy akkor vesszĂŒk Ă©szre, hogy baj van, amikor tĂ©nyleg nagy a zƱr, krĂzishelyzetbe kerĂŒlĂŒnk. Ăs ez mĂ©g a jobbik eset, mert ekkor fĂ©ny derĂŒlhet a problĂ©mĂĄra. Ugyanakkor, amikor az Ă©letĂŒnk egy vĂĄlsĂĄg miatt meginog akkor szociĂĄlis-anyagi biztonsĂĄgunk is megroppan. Sokszor alig tudunk pĂ©nzt keresni, ha egyĂĄltalĂĄn mĂ©g kĂ©pesek vagyunk dolgozni. Ebben a kiszolgĂĄltatott helyzetben, Ășgy, hogy közben egy betegsĂ©g miatt szenvedĂŒnk, kellene gondoskodnunk a kezelĂ©sĂŒnk megszervezĂ©sĂ©rĆl. Lehetetlen kĂ©nyszerhelyzetet jelent, hogy sĂŒrgĆs esetben ilyenkor sokszor a drĂĄga magĂĄnrendelĂ©sek jelentenĂ©k a megoldĂĄst.
EzĂ©rt azt tapasztalom, hogy a mentĂĄlis egĂ©szsĂ©g terĂŒletĂ©n csorbul az egĂ©szsĂ©ghez valĂł jogunk, ami ördögi körkĂ©nt rontja szociĂĄlis biztonsĂĄgunkat is. EzĂ©rt nekem Ășgy tƱnik, hogy minket, mentĂĄlisan beteg embereket az egĂ©szsĂ©gĂŒgyi ellĂĄtĂłrendszerben sĂșlyos Ă©s következetes diszkriminĂĄciĂł Ă©r.  Â