p.rsonally

hometown breeze

I do the leaving, and then the leaving does me in. 

Rachael Lunghi

Carrie Fisher (via larmoyante)

(via deeplifequotes)

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád, mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy már messze vagy, mikor megérkezel. Karomba kaplak s mégsem érlek el.

amikor költői képet keres az ember, de mindhiába, és csupán toposzok tolulnak elé, hogy egy árnyékot véltem átsuhanni arcodon és más közhelyek, pedig rád ennél jellemzőbb nemigen ötlik most fel előttem, jó, talán némi mosolyféle, némi kedvesség, s némi lassúdad odaadás a barátság balul sikerült térfelén; mígnem eljött számomra az önvizsgálat ideje, miután megjártam valamennyi stációt, kezdve a veszteség hosszan tartó feldolgozásán, megmászván az öngyűlöletből önsajnálattá válás váltakozó terepeit, eljutva végül a megvetéstől a közöny állapotába, amikor már nem rólad szólnak verseim, nem rólad olvasok fel könyvbemutatókon, nem rólad beszélek mindenkinek szánalmasan, hanem rádöbbenek, hogy a magamra maradt életem csendjében lassan újra szeretni kezdelek.