Nem létezik hogy így ér véget.

elnézésed kérem a zavarásért , de úgy sejtem, hiba csúszott a gondosan szőtt mintázatodba.

Végigsimítottam az elmúlt időszak eseményeit, mint repedezett falon a festéket, és minden réteg alatt ugyanazt találtam: aránytalanságot. Adtam, újra és újra, szinte túlcsordulásig... mégis, a visszhang üres maradt.

Ezért most nem könyörgök, csak jelzek.

Valamit félremértél.

Kérlek, igazítsd helyére a mérleget, mert bár türelmes voltam, a csendem nem egyenlő a beletörődéssel. Ha pedig továbbra is vak maradsz erre az egyensúlyra, kénytelen leszek magamhoz venni azt, amit nem adtál meg: az irányítást.

Tisztelettel,

az a lány,

aki túl sokat adott

De a percekre emlékezzél,

mikor odabújtál a szívemhez

és magadról megfeledkeztél.

nem lenne kép szakadás és nem lenne semmi, ami, ha utunkba állna ne tudnánk kinevetni.

Mert csak egy szövetség vagy, semmi más,

Sok érdektelen közt a Messiás,

Ki nem hozott sokat,

Csak a lényeget,

Apró élet foszlányt,

Nevetést,majd könnyeket.

te voltál a döntés.

az egyetlen.

akkor is.

most is.

Azért nem haragszom, mert nem tudsz szeretni, mert nem érzed azt, hogy az összes szeretetedet és figyelmedet megérdemlem. Ahogy azért sem haragszom, hogy ha úgy érzed, hogy nem passzolsz bele a Világomba. Arról sem tehetsz, ha nem nyugtat meg az ölelésem vagy ha nem vagy izgatott, hogy végre láthatsz.

Én csak azért haragszom, mert eljátszottad.

Elém álltál és eljátszottad.

Magadhoz húztál és eljátszottad. Megsimogattál és eljátszottad.

Na ezért haragszom. Nem azért, mert nem megy. Csak azért, mert én akartam, hogy működjön, te meg meg sem próbáltad szívből és szólni is elfelejtettél róla.