Doublebí

És itt volt a kérdés, hogy vajon kinek küldjük az összegyűlt pénzt.

A rendezvény "kuratóriumi bizottsága" (kuratórium, érted ;) ), ahol a politikai paletta az infravöröstől az ultraibolyáig minden színnel képviseltette magát, úgy döntött, hogy az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy alapítvány fogja megkapni a pénzt, és ez így is lett meghirdetve jó előre.

Hogy mennyi pénz gyűlt össze, arra már nem emlékszem. De arra az érzésre igen, hogy mindenki azt érezte, hogy a legjobb kompromisszum született. Hogy bár a politikai véleményünk sokszor különbözik, de hogy L. Ritók Nóra egyfajta nemzeti minimum, pártállástól függetlenül.

Ez a személyes emlék is feljött, mikor megnéztem ezt az interjút. Többször is megnéztem, és még mindig nem tudok napirendre térni felette.

Szoknom kell még az új neveket. Megszokásból Gajdics Ottónak olvastam

A feleségem elég jó a személyem negatív kritizálásában, így teljesen meglepődtem a reakcióján: azt mondta, hogy nem gondolta volna, hogy én ennyire képben vagyok az európai politikában, mert szerinte 10 németből 9 azt se tudja, hogy kicsoda ez a Manfred Weber. Mindenesetre én elröhögtem magam, és mondtam neki, hogy ne vegye biztosra azt, hogy én ennyire képben vagyok az európai politikában, inkább arról van szó, hogy Orbán utálja Manfred Webert, és emiatt egész kormánypárti sajtó azzal van tele, hogy van itt ez a Manfred Weber, aki maga a patás ördög.

Aztán tavaly májusban meglátogattuk anyámékat Barcikán, és mentünk a Tesco (és egyéb környékbeli boltok) felé, ami a főút mellett volt a gyalogosbarát megközelítés teljes hiányával, szóval amikor ott caplattunk a mezőn a kitaposott ösvényen, akkor a feleségem egyszer csak meglátta az óriásplakátot.

Teljesen lefagyott.

Aztán pár száz méterrel később ismét lefagyott, amikor a második ugyanolyan plakátot is meglátta.

“A legjobb az, hogy a 444 hangsúlyozottan meg nem erősített információi szerint Orbán alapvető világpolitikai vízióinak egyik forrása ráadásul egy dilinyós horoszkóp lehetett. Nem a sajátja: Wieber Orsolya asztrológus, Rákay Philip felesége egy időben azt terjesztette, hogy Orbán kedvéért megcsinálta Magyarország horoszkópját és a főnök azt is felhasználja a Nagy Kép kialakításakor, például a tusványosi beszédeihez.

Bónusz poén: a horoszkópokat az illető születési ideje alapján készítik el, ehhez az „elemzéshez” kezdőpillanatnak 1989. október 23-át és azt az órát és percet választotta a szerző, amikor Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a tévéközvetítés futóórája szerint kikiáltotta a magyar köztársaságot. Arról, hogy tényleg megcsinálta az ország horoszkópját és hogy erre a történelmi kezdő dátumra alapozva, Wieber 2019-ben blogbejegyzést is írt. Az, hogy Orbán a horoszkópot komolyan vette, csak Wieber által táplált pletyka, az viszont tény, hogy az asztrológus „a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált művei” miatt kapott lovagkeresztet.”

A magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről

Gondoltam, hogy a hír kapcsán megnézem a múlt vasárnapi horoszkópot, és ezt találtam:

"országát elkötelezetté tette az EU iránt".

"A veszélyek korszakában élünk, ami kihívás elé állítja a teljes magyarságot, éljen bárhol a Kárpát-medencében."

Több mint 20 éve költöztem Luxemburgba, azzal a tervvel, hogy itt majd sok pénzt keresek, aztán majd pár év múlva visszaköltözök Magyarországra, a sok pénzből veszek egy nagy házat, és a családommal majd ott fogok boldogan élni, amíg meg nem halunk.

"Tizenhat évvel ezelőtt kimondtuk, hogy a magyarság egy és oszthatatlan, sorsunk összefonódik, az egymásért viselt felelősségünk pedig közös és megkerülhetetlen. Ezzel a döntéssel szövetséget kötöttünk az elszakított nemzettársainkkal, amelyet a magyar állampolgárság és a választójog kiterjesztése pecsételt meg. "

Az első alkalom, amikor arról hallottam, hogy hivatalosan meg lehet szüntetni a magyar állandó lakcímet, az akkor volt, amikor az Orbán kormány a szlovák rendszámos autókról hozott törvényt, ami alapján a külföldön dolgozó magyarok kurva sokat szívtak, ha a legálisan vásárolt külföldi rendszámú autójukkal hazautazni támadt kedvük, meglátogatni a családjukat / barátaikat. Ekkor pár ismerősöm úgy vágta át a gordiuszi csomót, hogy megszüntette a magyarországi lakcímét. Nekem akkor nem volt autóm, de aztán évekkel később lehetett olvasni a sajtóban arról az ötletről, épp valami kemény árvíz ment le, hogy a kormány azt tervezi, hogy kötelezően behívja az embereket egy-két hetes árvízi-védekezés tanfolyamra, nyilvánvalóan szívatásból, én pedig ekkor döntöttem el, hogy csáó.

Azóta pedig közjogi értelemben határon túli szavazó vagyok.

"Tisztelt Honfitársam!

Azért írok Önnek, mert április 12-én Magyarországon sorsdöntő parlamenti választás lesz. Arra kérem Önt, mint magyar állampolgárt, hogy éljen szavazati jogával!"

És így esett, hogy mint határon túli szavazó, a napokban levelet kaptam Orbán Viktortól, a fiatalosan kinéző (vagy photoshoppal feltunningolt) fotóval. Az a mondat persze nem volt leírva, hogy szavazzak a Fideszre. Az mondjuk durva lett volna. De hát az egész levél azt sugallta, hogy ilyen vészterhes időben ("az idei magyarországi országgyűlés választás tétje nem kevesebb, mint a nemzet jövője") itt csak egyvalakire lehet szavazni.

"Ennek a szövetségnek az eredményei mára kézzelfoghatóak: az iskolák és templomok megújultak, a magyar nyelvű oktatás és kultúra új erőre kapott, az egyházi és civil közösségek fellendültek szerte a Kárpát-medencében. [...] Közös felelősségünk, hogy gyermekeink és unokáink békében és biztonságban, magyarként nőhessenek fel a szülőföldjükön!"

Talán ez volt a legabszurdabb rész a levélben, az én saját "elszakított nemzettársi" kontextusomban. Gyerekeimnek Luxemburg a szülőföldjük, és eddig biztonságban és békében nőttek fel.

Mondjuk magyar templom az nincs itt.

Amikor olvastam, hogy Phil Campbell egy komoly műtét után intenzívre került, és ott érte a halál, egyből arra gondoltam, hogy ez amolyan eufemizmusa lehet az elvitte a mája kifejezésnek, mert beugrott Stage Musicos történet, amikor személyesen is találkozhattam Phil Campbellel.

2007-ben egy vasárnap a metálrajongó és metállegendákkal közös fotókat gyűjtő kolleganőm felhívott, hogy nem lenne-e kedvem kimenni vele a sandweileri (Luxemburg) Stage Music zeneáruházba, ahol maga Phil Campbell, a Motörhead gitárosa fog hangszerbemutatót tartani. Én én, bár metálrajongó voltam (vagyok) magam is, de ennek ellenére nem ismertem a Motörheadet, viszont aznap éppen nem csináltam semmit, és hát elrontója sem akartam lenni egy közös fotónak, úgyhogy miért is ne alapon kimentem a kolleganőmmel Sandweilerbe.

Amikor megérkeztünk, ott állt Phil Campbell egy magasított asztalnál, pár emberrel körülvéve (járásbírók?), az asztal pedig roskadozásig tele volt rakva piákkal, azalatt a kb. fél óra alatt, amíg ott vártunk a hangszerbemutatóra, megivott vagy két üveg bort, aztán kiállt a Stage-re, hangoskodott azzal a narancssárga gitárral vagy 5 percet, aztán visszament az asztalhoz, készült pár fotó a rajongókkal, a kolleganőmmel is, de közben azért menetrendszerűen ürültek az üvegek is.

De hát rákkenrol, vagy mi az isten, ezért szeretjük 😊

Rögtön beugrott az emlék, mikor hazavittem a haveromtól kölcsönkapott kazit, és felcsendültek a konyhában a kossuthos jó ebédhez szól a nótás magnóból a Battery akusztikus gitárintrójának sötét hangjai, és hogy mennyire eldobtam az agyam tőle.

“Epikai jeksön, metalika jeksön, metalika dónóvély”

Ez pedig a sztori, hogy hogyan tettem szert arra a kazira:

Véget ért az első tesióránk a gimiben, épp az öltözőben vettük fel a ruháinkat, és én odamentem az egyik újdonsült osztálytársamhoz, akit vagy Güzünek, vagy Albínónak neveztek. Hogy miért hívták Albínónak, az nyilvánvaló volt. A bőre, a testén lévő minden szőrszál, ideértve a háta közepéig érő göndör haját is, hófehér volt, a szeme pedig világoskék.

És első ránézesre nem csak az volt nyilvánvaló, hogy Güzü albínó. Hanem az is, hogy metálos. Épp a fekete hosszúujjú Master of Puppets pólóját vette fel, amikor odamentem hozzá.

Az persze nem volt nyilvánvaló, hogy én metálos vagyok. Ugyanis én, bár éltem-haltam a metál zenéért, az ezzel járó öltözködési szokásokat röhejesnek tartottam. Mármint röhejesen öltözködtem én is, csak máshogy. Az egyetlen dolog, amit szerettem a metálos kinézetben, az a hosszú haj volt, és már el is kezdtem növeszteni a hajamat, de az egyik augusztusi délután anyám egyszer csak odaszólt apámnak:

— Figyelj már apikám, nem kéne ennek a gyereknek fodrászhoz mennie?

— Dehogynem — válaszolt apám — Ilyen lobonccal nem mehet iskolába.

Szóval így szandálban, bársonynadrágban, kockás ingben, és ahogy anyám szokta dicsérni, friss, tavaszi fejjel odamentem Güzühöz, és megszólítottam:

— Szia Güzü, látom, te is metálos vagy. Képzeld, épp a Mastert hallgattam tegnap, és olyan szar a magnóm, hogy bekapta a szalagot, ráadásul pont a Masternél, de annyira, hogy csak úgy tudtam kivenni, hogy el is szakadt a szalag. Biztos megvan neked az a kazi, nem tudnád kölcsönadni egy lemásolásra?

Az igazsághoz az mindenképpen hozzátartozik, hogy nekem akkor még csak három metálkazettám volt: az Anthraxtől a State of Euphoria, az Iron Maidentől a Seventh Son, illetve a Metallicától a Justice. Egyáltalán nem ismertem a Mastert, még a számcímeket sem tudtam, szóval csak bekamuztam, hogy pont a Masternél kapta be a magnó a szalagot, mert akkor azt hittem, hogy minden metállemezen kell legyen egy szám, aminek pont az a címe, mint a lemeznek a címe. De azt hallottam, hogy kibaszott jó lemez a Master, és nagyon meg akartam szerezni.

Ugyanakkor azt is akartam sugallni Güzünek, hogy én, bár nem úgy nézek ki, mint egy metálos, de azért totál képben vagyok metáldolgokban.

— Ja, persze, simán. És figyu, a Kill’em Allt ismered? — kérdezte Güzü.

No, hát eddig tartott a nagy képbenlevésem, gondoltam magamban.

— Huh, hát azt nem — vallottam be.

Régóta szemezgettem ezzel a hangszerrel, de addig vívódtam magamban, hogy megvegyem-e vagy sem, hogy sold out lett. De a feleségem valahogy beszerezte karácsonyra.

Itt Luxemburgban a Mikulás neve Kleeschen, és nem csak csokikat, hanem nagyobb ajándékokat is szokott hozni. Idén főleg könyveket vett, és az egyik könyv, amit a lányunk kapott, az a Good Night Stories for Rebel Girls volt.

És amikor lehámozta a csomagolópapírt a könyvről, akkor ugrott be, hogy micsoda nagy különbség van a mikulásos csomagolópapír és a fólia között.