Hope

.. visítani tudnék, hogy..

Nem vagy egyedül! Én itt vagyok, és itt is maradok. Sehová sem megyek. Nem vagyok az a fajta.. aki csak úgy le lép.. aki fel adja.. aki az első problémánál meghátrál. Én akarok lenni a kősziklád, akire támaszkodhatsz, a társ aki nem hagy cserben, a bizalmasod akinek bármit elmondhatsz, és akihez bármivel fordulhatsz.

...a kérdés csak az..

Hogy azért ilyen nehéz, mert a jó dolgokért meg kell küzdeni...

..vagy..

De ez ennél sokkal több.. és bonyolultabb mint sem hogy egyetlen mondattal megmagyaráznék mindent. Az érzéseim sosem múltak el.. és napról napra csak erősödnek. Amióta csak ismerlek.. azzal harcolok hogy megtaláljam a közép utat.. hogy érezd hogy mennyire is fontos vagy nekem de ne eröltessek semmit.. hogy megmutassam neked, mit is jelentesz nekem.. de ne menjek vele az agyadra. Nehéz harc ez. Annyira szeretném ha te is azt éreznéd amit én.. próbálok hinni abban hogy te is úgy gondolod hogy a mi utunk egy.. és talán még nem jött el az ideje.. de egymáshoz tartozunk. És előbb vagy utóbb, de egymáséi leszünk.

Nem is gondolnád mennyi mindent köszönhetek neked.. Miattad szedtem össze magam, és álltam talpra. Miattad küzdök minden nap.. minden célom körülötted forog.. és mindent csak azért teszek hogy hozzád közelebb kerülhessek. Hiszek abban hogyha a céljaimat elérem, ha közelebb leszek hozzád.. megvalósulhat az álmom, és valóra válik a megérzésem hogy egymáshoz tartozunk. Persze.. ez nem garancia. De mindent megteszek hogy megadjam erre az esélyt.. és ott legyek melletted.

Fogalmad sincs egy nap mennyit gondolok rád.. nem írok.. tényleg nem.. de nem azért mert nem akarok.. hanem mert nem akarok túl sok lenni. Viszont nekem.. te vagy a kedvenc értesitésem.

Millió szituációt le játszódtam már a fejemben veled kapcsolatban.. jó.. bevallom.. a mocskos fantáziám tombol a legtöbbször.. de ezen felül.. beszélgetéseket.. mire mit mondanál.. milyen helyzetben mit tennél.. vagy csak el ábrándoztam egy forró nyári napon ahogy egy teraszon ülünk, szürcsöljük a behűtött kis italunk.. és nevetünk.. ohh.. az a nevetés.. az a mosoly. Ha csak erre a szituációra gondolok már mosolyra görbül az én szám is. Nevezhetsz túl romantikusnak.. vagy leszólhatsz azért hogy igenis.. én még hiszek a szerelemben.. és a rózsaszín ködben.. nézhetsz kislánynak emiatt.. de akkor is örülök annak hogy ilyen vagyok.. hogy 100 csalódás után is képes vagyok hinni abban hogy létezik. Amiken keresztül mentem.. a múltam.. és az életem.. merem állítani hogy bárki feladta volna ezt a hitét.. de úgy látszik.. én örök romantikus maradok.

Nem rég.. azt mondtad nekem hogy alig ismerlek.. és hogy nem vagy biztos abban hogy szeretnék az életed része lenni. Nem vagyok az az ember aki a fától nem látja az erdőt.. sosem mondtam hogy teljesen ismerlek.. hiszen egy embert megismerni 100%ban az lehetetlen. De amit eddig láttam.. és eddig tudok.. (nem is gondolnád mennyi mindent tudok..) igenis.. szeretnék. Még mindig szeretnék. És ez már nem fog változni. Több mint 1 éve érzem ezt.. én aki.. általában mindenen túl lép 2 hét alatt.. ezúttal nem. És tévedsz.. ha azt gondolod hogy nem próbáltam. Ohh de nagyon is próbáltam egy adott ponton.. hogy elengedem ezt az egészet.. de nem ment. Mindent be vetettem.. és így sem sikerült. És azt gondolom hogy ennek jó oka van.

A minap vissza olvastam a beszélgetésünk elejét.. véletlenül akadtam rá.. de megdöbbentett egy picit.. és el sem tudnám mondani hogy milyen érzést váltott ki. Nagyon más volt. Az előtt hogy találkoztunk volna.. érződött hogy akarod.. nagyon.. mindent megtettél érte.. ha nem írtam vissza.. másokkal ellentétben te nem adtad fel.. milliószor megkérdezted mikor találkozunk.. bármit mondtam rá.. te ugyan úgy megkérdezted legközelebb is.

Ma már.. ezek mind elmúltak. Már nem kérdezed mikor láthatsz..és ha nem írok vissza azzal sincs semmi baj.. Valami megváltozott, és ez kettős érzéssel tölt el. Közelebb érezlek magamhoz mint akkor.. de mégis távolabb. Sokat változott a kapcsolatunk azóta. Sok mindent nem tudok hová tenni.. ha első beszélgetésekre gondolok az jut eszembe hogy mit ronthattam el hogy az már nincs.. de ha a mostaniakra.. akkor arra hogy mit csinálhattam annyira jól hogy még mindig tartjuk a kapcsolatot, keresel és írsz. Azóta a bizalmadba fogadtál, ezt érzem nagyon is, és ezt minden erőmmel próbálom meg is becsülni. Néha elgondolkodom azon hogy a túlzott távolság miatt, és hogy keveset találkozunk, továbbá hogy már rég óta ismerjük egymást, mégsem léptünk szintet a kapcsolatunkban, nem-e kerültem bele a barát kategóriába... Mert ez esetben.. ki jelenthetném hogy megszivtam. Ha valami nehéz.. akkor abból ki mászni, és elérni a színt lépést. Más napokon pedig.. ez eszembe se jutna.. mert elejtesz olyan szót, mondatot, amiben azt érzem hogy te is reménykedsz.. és te is gondolsz rám. Bonyolult ügy ez. A teljes bizonytalanság fázisában vagyok már jó ideje. De ennek ellenére is akarom és kitartok. Nem félek. Ezúttal nem.. hogy sérülök.. hogy mi lesz ha nem jön össze.. ha mégsem működnénk jól együtt mint ahogy azt sejtem.. ha elutasítasz.. Túl rövid az élet a félelemhez.. és ha csak 0.5% esély is van arra.. hogy boldogok lehetnénk együtt.. én mindent megteszek azért hogy végre együtt lehessünk.