az Interneten mendegélve...

“Ha két, egymáshoz oly közeli emberi lény közül az egyik számára immár múlt az, ami a másiknak jelen, akkor – még ha mindketten életben vannak is még – mégsem egy időben élnek. Valahányszor csak találkoznak, egyikük szemtől szembe emlékezik a másikra. Vagy még pontosabban: mindketten csak emlékeznek. Egyikük egy immár mocsaras folyóktól körülkerített, homályba hanyatló múltra emlékezik, ahol a másik lakik megközelíthetetlenül. A másik pedig szüntelenül arra kényszerül, hogy jelenéhez ne mint jelenhez viszonyuljon, hanem emlékezzék rá. Az egyik azért nem ölelheti át a másikat, mert keze a levegőbe markol, a másik saját keze után nyúlva is a levegőbe markol. Egymáshoz képest alvilági árnyak, bár mindketten elevenek. Nincsenek egyszerre. A külső szemlélőt megtéveszthetik, aki mindkettejüket látni véli. De akinek a lélekvezetés a mestersége, az átlát a szitán. Hermész ilyenkor ölti fel útisisakját.”