‎temporary

Te megszoptatod, én bepelenkázom, te felkelsz hozzá, én mesélek neki, te elviszed a védőnőhöz, én addig bohóckodom, amíg nem kezd el nevetni, te beíratod táncolni, én elviszem az első edzésére, te letapasztod a térdét, én megtanítom biciklizni, te vacsorát főzöl, én ellenőrzöm vele, hogy bepakolta-e a táskáját, te vasalsz ránk, én már most megtanítom nyakkendőt kötni. Együtt mondjuk el, hogy testvére lesz, én megsimogatom, a te nyakadba ugrik. Te ébreszted, én megyek érte szombat este Hamzsabégiékhez, te jegyzetelsz a szülői értekezleten, én várom az állomáson – a táborból egyből hozzád megyünk a kórházba: kislány. Én sírok, te nevetsz vele. Te megszoptatod, én bepelenkázom, te felkelsz hozzá, én nyugtatom a nagyobbikat, te elviszed védőnőhöz, mi készülünk a meccsre, te őt is beíratod táncolni, mi megtanítjuk biciklizni. Te veszed az első körömlakkot, mi egész éjjel az új távcsővel molyolunk a tiszta égbolton, te végighallgatod, hogy a fiúk hülyék, én matekleckét írok, te zoknikat varrsz, én elmesélem, anya milyen gyönyörű volt fiatalon is, te sírsz vele, mert a lányok hülyék, én ajtót nyitok az első udvarlónak, te tördeled a kezed, amíg én fel-alá járkálok, te elalszol a fotelban, én beviszlek az ágyba, ő hazaér épségben. Te vagy a legbüszkébb az utolsó évzárón, én elteszem a fényképezőt, mert élvezni akarom a pillanatot, te elmondod, hogy mennyire szereted, ő nem hagyja, hogy megsimogasd a haját, én a húga fülébe súgok valamit, ő nevet.

Pár év, és mindketten kirepülnek.

Te szeretkezel velem egész éjjel, én újra és újra szerelmet vallok. Te nevetsz az orgazmustól, én a végén elsírom magam, amiért ilyenek lettek. Temiattad, énmiattam. Te veszed fel a telefont, amikor közli a hírt, én leszek az örömapa. Veled megy el ruhát venni, én kísérem az oltár elé. Te állsz mellettem. Én izgulok a beszédem miatt, te megnyugtatsz. Te szidod le a másikat, amiért nem védekezett, nekem vallja meg, hogy nem tervezte, de érzi, hogy jó lesz. Neked súgom meg, hogy félek, nekem mutatod meg először a leleteidet. Te vagy az erősebb, én pedig fehér. Te fogysz tizenkét kilót, én nem bírok aludni. Te sem, de én nem veszem észre, mert te nem akarod. Én viszem a háztartást, te vagy a mindenem. Én állok melletted, te vagy a jobb, a kórházi ágyon fekve is. Ők mind ott vannak, most már öten. Te mutatsz a gyűrűdre, amikor a műtőbe tolnak, én markolom görcsösen az enyémet. Te győzöl, én minden isten előtt megtérek. Te mondod meg, hova repüljünk el, én lebegek a föld felett. Neked szebbek a ráncaid, a szakállam a halántékomhoz őszült, te tudsz először az összes többi unokánkról, én vagyok a kedvenc nagyapjuk. Te tanítasz meg nekik mindent a férfiakról, velem szednek diót. Te nézel a szemembe negyvenhat év után, én nem hiszem el még mindig. Rohan az idő, de meztelenül feküdve melletted ma is megáll. Megöregedtünk. Te nevetsz, én engedelmeskedek, amikor magadhoz húzol.