saywasp

!

Csak megszokás, hogy ugyanaz a kéz simogat, amelyik sebet ejt.

Benned talán egy fél mondat sem.

Csak egy könyvjelző, amit túl sokáig hagytam ugyanannál az oldalon...

Vannak emberek, akik akaratlanul is mérhetetlen tudást sugároznak magukból. Létezésük önmagában csoda, és ez a csoda hangtalanul érinti meg mindazokat, akik a közelükbe kerülnek.

A szerelem emlékei olyanok, mint a bor születése. Maga a szerelem az érett szőlő: napfényben fürdő, mézédes, bódító, minden szeme egy külön csoda, amelyet a Kedvessel együtt ízlel meg az ember.Amikor azonban a szerelem véget ér, a szőlőszemek összeroppannak a prés alatt. Az emlékek édes, mégis fájdalmas nedűként folynak ki belőlük, és erjedni kezdenek a szívben: hol mélyre húzva, hol magasba lendítve azt.Sok idő kell, mire ez a zavaros, kavargó lélekbor letisztul. De egyszer csak aranyszínűvé válik, nemessé érik, és már nem a veszteség íze marad benne, hanem a szépségé mindannak, ami valaha volt.