“Jössz Te, s nem tudok vigyázni stramm portámon két kopasszal. Szívem zártkörű VIP, s erre jössz Te, éves passzal. Jössz Te, szexin, készakarva; szemed két mélyhűtött lándzsa. Úgy sétálsz, mint kés a vajba, befelé e lelki lounge-ba. A szesszel üríteni x-el próbáltalak, Uram segíts!, mint poharamat a mixer, úgy töltesz föl újra Te is. Csak még egyszer lennél enyém, nem kellene más egyéb. Ó, ha újra feltéphetném szerelmed szép zárjegyét! Rászabva kis igényedre, mint megannyi sörkupon - beváltatlan ígéretek várnak sorban a pulton. Lényed, mint a bor, túltenget bennem e zord alkonyon, hogy ne látnálak a pult mellett, nincsen annyi alkohol. Jössz Te, nem is jössz, hanem mész. Úgy mentél el, itt se voltál. VIP-passzoktól nehéz életemből kicsekkoltál. Éjszakámért megfizetek, a szolivörös hajnal standol. Jobbára egy felvizezett verssel jövök ki a strandról. Míg hajnalka pultját veri, szerelmünk nevét idézem. Arcod foszló koktélcseri a feledés nehézvízében. S bár feljön a tetejére, a tudat mélyén múltam ott él: szép emlékek cseresznyéje alatt a fanyarú koktél.”