Én akartam családot, ők nem akartak engem.

Minden alkalommal hagyom magam reménykedni kicsit. És amikor újra a semminél kötünk ki, a szívem egy kicsit még jobban összetörik.

A remény fáj. És nem akarok több fájdalmat.

Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk.

A fájdalom az élet ára. Ahogy a szerelemnél is. Innen tudjuk, hogy élünk.

Talán tévedek, vagy régimódi vagyok, de jó dolog, ha van egy ember, aki nem akar tőled semmi mást, csak szeret, és úgy gondolja, te vagy a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb lány az egész világon.

Azzal, hogy elfelejtem, nem oldódik meg a problémám.

A rossz nem mulandó. Követ téged, és nem rázhatod le, bárhogy is szeretnéd.

Csak azért, mert sokat beszélek, még nem biztos, hogy tudom is, miről.

Én akartam családot, ők nem akartak engem.

Nem tudok olyan emberrel lenni, aki amikor rám néz, csak egy törött játékot lát.

Még meg sem köszöntem neked (...). Köszönöm, hogy megadtál nekem mindent, amire vágytam, szerelmet, ami felemészt, és szenvedélyt, kalandot. Nincs semmi más, amit úgy akarnék, mint hogy ez örökké tartson. De nem lehet. Most láthatlak utoljára, búcsút kell vennünk, szeretlek, de el kell engedjelek.