Lilith in the hell

Éjjelente ott feküdt és ő rá vágyakozott...

Megállok mielőtt befejezném a mondatot, a szívem összeszorul, érzem, hogy hol lelne otthont és csak remélni tudom, hogy egy napon ezt is kimondhatom

~végül az övé lett~

Miért könnyebb rosszul érezni magunkat és a sötétben lenni, mint jól lenni?!

Egy asztalnál ülünk azonban mindenkinek más kártyákat osztanak. Így lesznek az egyenlőek és az egyenlőtlenek. Van ki feladja a harcot, van kit a játék éltet, és van aki szerencsésen megnyeri a köröket.

Nincs benne igazság, de ilyen ez a játék, a legvégén azonban az összes kártyavár lehull.

Miért mindig az árul el kiről azt hitted, hogy a védelmet nyújtja neked?

Féltékenység, árulás, ez hát a mai kapcsolatok világrendje.

Azt hitted jól ismered, de mindenkinek lelepleződik a valódi énje.

Szépnek éreztem az álmot még aludtam. Te is benne voltál. Éreztem testednek melegét, a bőröd illatát, a hangod kígyóként kúszott át testem minden egyes porcikáján. Mégis szeretve éreztem magam, általad.

Majd felébredtem, feleszméltem, hogy nem vagy itt, csak egy álom volt. Újra érezni kezdtem a hiányt, mint akkor mikor már nem volt rám szükséged, mikor már nem kellett egy test, mely alázatosan veti alá magát neked.

Azt hittem, hogy amikor végre már nem kell látnunk egymást, akkor el tudlak felejteni. De az elmém emlékeztet rád, ezért hát fájó érzések mardossák szívemet, melyeket te tudnál csillapítani.

Most, hogy a saját elmém árult el rájöttem, hogy nem azért nem szeretnék magam mellé senkit, mert így lesz nekem a legjobb,

Hanem azért, mert senkit nem tudnék olyan mélységgel szeretni, mint téged.

~Talán általad lettem magányra ítélve, így hát egyedül állok fel egyszer, ha lesz erőm és dobom le a láncot ~

Vannak kapcsolatok, amik nem azért múlnak el, mert hazugság volt, hanem mert nem ebben a világban tudtak volna megmaradni, mert a világ nem bírja el azt az intenzitást. 🥀

Megéri feltenni így is a kérdést vagy jobb hinni abban, hogy nem történt meg az, amire gondolunk?

Bárhogy is legyen, a mellkasom nyom és feszít, fáj a múlt és nem tudok előre nézni. Hiányzol, de utállak vagy szeretlek? Talán mégsem szabadultam ki a ragasztó csapdádból?

Hamarosan vége és nem látlak többé. Így el tudlak felejteni majd vagy örökre marni fog miattad a mellkasom?

Mi a boldogság?

Talán egy álcázott hazugság, ha tiszta érzelem lenne nem kellene érte fizetni... fájdalommal.

Hiszen az élet egy kibaszott érzelmi hullámvasút, csak nem az élvezhető fajta.

Mindennek megvan az ára, csak nem mindig éri meg a kockázatot. Talán ezért is élvezhető az örök szenvedés, mert ez az ami nem változik, ami állandó, a túlnyomó fájdalom és kín.

Meg hát a bölcs mondás szerint a gyász meg a szenvedés, ez az én életem. XD

Igyunk hát cimborák yohó 🍻

Ezt senki nem fogja tudni megváltoztatni.

Senki sem ment meg minket, magunkat kell...

Olyan üresnek érzem magam, mégis tele vagyok érzelmekkel.

Azt mondják érzéketlen vagyok, mert elég idős vagyok ahhoz, hogy tartsam azokkal a rokonokkal is a kapcsolatot akikkel a szüleim nem tartják, de egykor számomra fontosak voltak.

Mindig azt mondom, hogy mert már nincs rájuk szükségem, de valójában csak megszoktam azt a hiányt amit az elvesztésük okozott és inkább tekintem őket halottnak minthogy megint érezzem azt a fájdalmat amit kicsi koromban kellett. Mikor még nem értettem azt, hogy miért nem találkozunk velük pedig én mindennél jobban szerettem volna.

De sosem fogják megérteni azt, hogy nehéz volt felmásznom abból a gödörből és lehet újra már nem sikerülne.

Ezt persze senki nem látja, tehát magamat kell megvédenem.