Boldog Ăłra
Ălek, s ez ritka alkalom. A fĂ©ny kisujjnyi, tört fehĂ©r sugĂĄr a kerti asztalon. TĂĄn megjössz, mire körbeĂ©r.
E nyĂĄri kert az ĂĄrnyakĂ©. Nyugodt ez Ăgy ma. Gondolom. A fĂ©ny, akĂĄr az ĂĄrpalĂ© szivĂĄrog ĂĄt a lombokon.
Ma mégse jössz. A sarkon ållsz. A nap korongja fölragyog: ezernyé égi vaskohåsz locsolja szét a sörhabot.
Tudom, hogy ez nem Ă©pp vidĂĄm: e nemjövĂ©s, ez Ăłcska szesz - Ă©lek, s ez nem az Ă©n hibĂĄm. ĂgĂ©rem, orvosolva lesz.












