#verem

TÁROLÓGÖDÖR

A régészeti feltárások egyik leggyakoribb jelenségeinek, a tárológödröknek az elterjedése gyakorlatilag egyidős a mezőgazdaság megjelenésével. Használatuk végigkíséri az emberiség történetét az őskortól kezdve egészen a 20. század közepéig, mely időszak az urbanizációs folyamat felgyorsulását és a hagyományos paraszti kultúra visszaszorulását hozta magával.

A gödrök funkciójukat tekintve élelmiszer, elsősorban gabona tárolására szolgáltak, így ennek megfelelően történt a kialakításuk. A föld felszínén lévő szájuk általában szűkebb, mint a gödörnek a kiöblösödő oldala (hasa). Mélységük és hasuk szélessége egyes esetekben a 2-3 métert is elérhette. Régészeti feltárásokon néhány alkalommal megfigyelhető az a jelenség, amit néprajzi forrásokból is ismerünk, mégpedig, hogy a gödröket belülről gyakran kiégették és rozsszalmával, pelyvával kibélelték. Ezzel elérték, hogy a gödörben tárolt gabona kevesebb nedvességet kapott, kevésbe penészedett és tovább eltarthatóvá vált. A folyamatot minden betakarítás után megismételték, így egy gödör több évig is funkcionálhatott. Miután belekerült a gabona a gödörbe, a szájnyílását le kellett fedni valamivel. Néprajzi leírások szerint a gödör száját szalmával tömködték be, melyre adott esetben deszka darabokat, faágakat és egyéb rögtönzött takaró eszközöket fektettek vagy építettek. Valószínűleg így történhetett ez a régészeti korú tárológödrök esetében is, de mivel a takaró alkalmatosságok szerves anyagból készültek, nem maradt nyomuk.

Verem nádkunyhóval. Konyár. Fotó: Ujváry Zoltán, 1956

A következő kérdés, hogy mi lehetett a tárológödrök sorsa, miután nem használták őket. Egy korabeli forrás szerint Nagykálóba 1804-ben egy hivatalnokot küldtek, hogy vizsgálja ki azt az ügyet, melyben Nemes Kotsis András egy útszéli vermébe beleesett egy gyermek, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A hivatalnok elsősorban azt vizsgálta, hogy a verem megfelelően volt-e fedve és tulajdonosának milyen felelőssége állt fenn.

Egy másik esetben 1784-ben Vécsey Sámuel úr panaszt tett a hajdúböszörményi magistratusnál, miszerint Fazekas Mihály kertje előtt egy üres, nyitva hagyott, de a hófúvással betakart verembe egy hámos lova beleesett és derekát törte.

Az ilyen esetek miatt több újkori rendelet is kötelezi a falubelieket, hogy temessék be a használaton kívüli tárológödröket. Nem lehetett ez másként a régészeti korú települések esetében sem, hiszen ahogy az újkorban, úgy a bronzkorban is beleeshetett egy gyermek vagy egy állat az üresen, fedetlenül hagyott gödrökbe.

Kutya csontváza egy bronzkori tárológödör alján. Fotó: Herman Ottó Múzeum

A régészettudomány nagy szerencséjére a korabeli emberek gondos gazdaként eljárva be is temettek számtalan használaton kívüli gödröt. Ezeket értelmezzük gyakran szemetesgödörként, hiszen a házakból és környékükről származó nem hasznosítható tárgyakat, mint például törött kerámiákat, ételmaradványokból származó állatcsontokat, és tűzhelymaradványokat is belehordtak a gödrökbe. Nem ritka, főleg az őskor időszakában, hogy teljes állati, illetve emberi csontvázakat is belehelyeztek ezekbe az objektumokba. A vélemények megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy rituális okok állnak a háttérben vagy esetleg sokkal egyszerűbb megoldásokra vezethető vissza ez a jelenség. Ilyen kézenfekvő magyarázat lehetne az, hogy télen a fagyos földbe meglehetősen nehéz volt a korabeli szerszámokkal sírgödröt ásni, ezért sokkal egyszerűbb megoldás lehetett rögtönzött sírként egy tárológödröt használni.

Az ásatások leggyakoribb jelenségeiből, a gödrökből előkerülő leletanyag vizsgálatából átfogó és pontos képet kaphatunk a korabeli anyagi kultúráról és életmódról. Továbbá vannak olyan kérdések is, mint például a holttestek tárológödörbe helyezése, melyre minden kétséget kizáró magyarázatot soha nem fogunk kapni. A régészettudomány megismerheti és nagy pontossággal leírhatja, hogy egy adott kultúra adott időszakában milyen tárgyakat használtak az emberek, mivel táplálkoztak, sejthetjük, hogy milyen társadalmi berendezkedés szerint élhettek. Arról viszont, hogy miben hittek és hogyan gondolkodtak, rituálisnak tűnő cselekedeteik mögött milyen indíték állhatott, jobb esetben is csak feltételezésekbe tudunk bocsátkozni.

Mediha:  Neden söyledin şimdi bunu Rüştü   : Bilmem... Mediha: Sen kötü şeyleri çok güzel söylüyorsun... Rüştü   : O da bir şey mi? Senin varlığın tam manasıyla her şeyin kötü olmasına mani oluyor. Yoksa senden başka her şey kötü be karıcığım... Hastalığın bile güzel senin Mediha: Nasıl yani? Rüştü   :  Sen hasta olmasan seni bana vermezlerdi ki! Mediha: Bak yine kötü birşeyi güzel söyledin.          Öpüşmek Yasak..!          Derin nefes al... Mediha:  Bu koku ne olcak peki... Rüştü   : Merak etme... Ben sonra içicem onu...

Hommage à M. André Galliat (1949-2025)